Hun miatyánk

HUN IMÁDSÁG


MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELÕTTÜNK SZENT NEVED,
S TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BÛNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
A GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG ÖSSZES
HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTÕL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.



Hun ezüstveretes szíjvégen találták rovásírással írva az imát


Szilágyi Béla:

Székely Miatyánk


Mi Atyánk! Ki a mennyekben vagy!
Kitõl jön élet és halál!
Hívó szavunk tehozzád szárnyal,
És vigaszra csak ott talál!
- Nagyobbak voltunk minden népnél,
S ha meghalunk is, úgy halunk,
Hogy az egész föld minden népe,
Megkönnyezi ravatalunk!

A te neved megszenteltessék!
- E nép mindig benned bízott...
- Te székely Isten! Félünk téged,
Bár sújtva sújt az ostorod!
Atyánk! Bár itt van a halálunk,
A mi lelkünk nem sír, nevet...
A sorsunk meg nem érdemeltük,
(De) Megszenteltessék a neved!

Óh, jöjjön el a te országod!
Add, hogy még boldogok legyünk!
Add, hogy még egyszer reánk nézzen
A mi szent Hargita hegyünk!
Add, hogy még legyen egyszer boldog
Székelyhon minden hû fia!
Add ,hogy még felvirradjon egyszer
Ez a bús, gyászos éjszaka!

A te akaratod legyen meg!
- Hogyha már minket elhagytál,
Hogyha a szavunk meg nem érted,
S ha a sorsunk egy hõs halál,
- De engedd meg, hogy hõs fiúnknak,
Kiért a szívünk vérezett,
Virradjon Erdély hegyein még
Egy dicsõ székely kikelet!

Ne vígy minket a kísértésbe!
Ne higgyük, hogy hiába volt,
Hogy annyi szörnyû ütközetben
Mindig csak székely vére folyt!
- Ne add, hogy benned is csalódjunk!
Ne add, hogy ne higgyünk neked...
Ne add, hogy elhiggyük azt, hogy
Cserbenhagytad a népedet!

Tied lesz hatalom, dicsõség!
Ki belénk oltád a hitet,
Hogy a székely nép felülmúlja
Az összes többi népeket!
A mi lelkünk nemesebb, büszkébb,
Nagyobb, mint bármi másoké!
Ki ott fent megcsókoltál minket.
Az életünk s vérünk övé!

Tanuljatok, ti földi népek!
Éreznétek csak egyszer azt,
Ami most elgyötört lelkünkbõl
A sírból is reményt fakaszt!
Éreznétek csak egyszer azt, mit
Minden hû székely szív dobog!
Éreznétek! ... S megértenétek.
Hogy a székely csak gyõzni fog!

Gyõzünk! Ha nem mi: unokáink!
S mi szépen, csendben meghalunk...
Mert tudjuk: egyszer még felharsan
Erdély szent hegyein dalunk!
- S bár mi szívünk szent keservével
E jégvirágban megfagyunk,
Hisszük most... s hisszük mindörökké!
Ámen! Mi székelyek vagyunk!

Szerencs, 1919. július