Hunok Nagy Szövetsége

Navigáció

Felhasználók

-> Online vendégek: 4

-> Online tagok: 2
CharlesHoife, AaronFourn

-> Regisztráltak: 36
-> Legújabb tag: Stewarttraut

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Ne félj az elmúlástól, mert a korábban elment hozzádtartozók odaát várnak

Hírek
Tagunk osztja meg veletek. "Nehezen hittem, hogy valaha is a halal utani eletröl beszelek – meg akkor sem, ha közvetlen, atelt tapasztalataim vannak a valosagrol.
Egyet azonban hatarozottan allithatok: ha valaki ezt az allapotot nem elte at – az soha nem fogja elhinni, hogy a doki igazat beszel.

En is a hitetlenek köze tartoztam, de sz edesanyam halalakor Ö bizonyitotta nekem – a tulvilagi
kommunikacio ugy letezik, ahogy a doktor leirta. S aki ezt nem eli at – az legfeljebb csak hitetlenkedve csovalja a fejet, hogy: micsoda ostobasagokat karnak velünk elhitetni.

Amikor megkaptam a telefonertesitest, hogy edesanyammal valami nagyon nagy baj van – azonnal mentem.
Eppen s lakasajtot akartam bezarni, amikor az az erzesem tamadt, hogy valamit elfelejtettem. Ösztönös volt, a tudatalattim kommunikalt velem (ez a maniaja, allandoan teszi – es en hallgatok ra) – ezt az erzest a mai napig nem tudtam magamnak megmagyarazni, holott mar 11 eve törtent.
Anyam megerkezesemkor mar a korhazban volt (sajnos), s en rohantam hozza. 10 napig minden ejjel ott ültem az agya mellett, mert tudtam: a legfontosabb, hogy ne hatalmasodjon el rajta az az erzes, hogy egyedül van. Teny, hogy az ügyeletes orvosok igencsak ferde szemmel neztek ram – de nem tudott erdekelni.
Sok minden jart a fejemben, csak egyetlen gondolatot tartott tavol tölem egy szamomra ismeretlen erö: az, hogy anyam ideje lejart, lelke gyümölcse megerett, le fog hullani: azaz, meg fog halni. Mert ez a gondolat fel sem merült bennem.
Nagy fajdalmai voltak – s az osztalyos orvos azzal jött hozza, hogy irjam ala a papirt a morfiumtherapiara, amit fajdalomcsillapitasra kivannak alkalmazni. Pechje volt – en ismerem a morfium halalos hatasat: lebenitja a belsö szerveket, vegsö soron elöidezi a halalt, azaz halalos mereg! Alkalmazasa egyenlö a gyilkossaggal.
Amikor en nem akartam alairni, anyam orra ala dugta a papirt s kezebe adta a tollat. Anyam ramnezett, en lassan ingattam jobbra-balra a fejemet – mire ö visszaadta a tollat es a papirt az orvosnak.
Az orvos ramnezett aztan szo nelkül elhagyta a kortermet. Azt hittem, vege, nem lesz morfiumtherapia. Oriasit tevedtem – perceken belül visszajött az orvos, kezeben az injekcios fecskendövel – kettöt sem tudtam pislogni, maris beadta az injekciot. Anyam feje elörecsuklott – s en akkor döbbentem ra: mar csak idö kerdese, s nem lesz anyukam.
Egy gondolat azonban meg bennem volt – talan masnap reggel meg el, ha eleg koran bemegyek hozza. Valami ismeretlen erö taszitott kifele a korteremböl, hazamentem. Olyan elemi erövel tört ki belölem a görcsös zokogas, amit kb. 4 oraig abba sem tudtam hagyni. Rettenetes allapot volt. A cicai, akik szabadon jartak ki a lakasbol – a nyitott ajto ellenere sem tavoztak, szorosan hozzam simultak, mintha vigasztalni akarnanak, holott vigasztalhatatlan voltam.
Annyira kimerültem, hogy elaludtam. Ejfel elött nehany perccel fölriadtam – s abban a pillanatban tudtam: az edesanyam halott.
Ösztönösen meggyujtottam a magammal hozott, gyönyörü gyertyat – leültem a gyertyaval szemben – s csak bamultam a semmibe es a gyertyara. Teljesen megdöbbentem, amikor azt eszleltem, hogy a gyertyanak ket langja van – az egyik mozdulatlanul, nyilegyenesen egett – a masik lang viszont mintha tancolt volna. Rettentö sokaig neztem a ket langot – levegömozgas, huzat nelkül – de az egyik lang allando mozgasban volt, mig a masik nyilegyenesen, mozdulatlanul egett. Pontosan tudtam, mit jelent: edesanyam ott van velem, de mar nem el!

Masnap a korhazban tudtam meg, hogy valoban ejfel elött par perccel allt meg a szive! Pontosan abban az idöben, amikor en otthon fölriadtam.
Mint aki egy hatalmas, üres terben mozog, gepiesen hazamentem s azon kezdtem gondolkodni: mit kell tennem. A lakast felszamolni, s elintezni a papirmunkat.
A szek elött, amin ültem – egy dobozhalom hevert, mindegyikben evjarat szerint szamlak, szerzödesek, csekkek boritekban, evjarat szerint a befizetesröl – csak eppen azt a szerzödest nem tudtam hol van, ami nagyon kellett volna.
Egyszerre csak a tekintetem egy lila cipöskartonra esett s megallapitottam: ezt meg nem is lattam. Kinyitottam – a keresett szerzödes volt az elsö, ami a kezembe került! Csak azt nem tudtam, miert ezt a dobozt nyitottam ki legelöször, miert eppen ott kerestem azt, amire szüksegem volt, miert nem masik kartont nyitottam ki legelöször, miert eppen azt? A valaszt a mai napig nem tudom.
Amikor vegeztem a papirmunkaval – ugy döntöttem: a porcellanokkal kezdem a csomagolast – s közben megkeresem a kulcscsomot, amire szükseg volt. Szinte dühös lettem, hogy anyu otthagyott anelkül, hogy megmondta volna: hol a kulcscsomo? Most hogy fogom kinyitni a bezart fiokokat, szekrenyeket?
Ugy döntöttem, majd kesöbb megkeresem vagy csomagolas közben a kezembe akad. Felrantottam a szekrenyajtot, ahol a porcellanok voltak – kivettem az elsö kavescseszet, ami a kezembe akadt – s döbbenetemre ott volt a cseszeben a keresett kulcscsomo.
Akkor mar kezdtem gyanitani, hogy anyam onnan kommunikal velem, ahol ö most van, egy masik dimenziobol. Rendkivül megnyugtato erzes volt!
Amikor mindennel vegeztem a lakasban, összeszedtem a cicakat, s hazamentem. Este lefekves elött a hatalmas gyertyat egy doboz gyufaval az agy melle tettem s hangosan felszolitottam anyamat: ha elaludnek, ebressz fel, ha jössz – mondanivalom van! Elaludtam, de ejjel pontosan fel haromkor valaki, valami, egy gondolat, egy törtenes felebresztett. Azonnal meggyujtottam a gyertyat – s meglattam a ket langot. Az egyik mozdulatlanul, szalfaegyenesen egett – a masik viszont valtozatlanul tancot lejtett. Ekkor mar valahogy termeszetesnek vettem az egeszet, meg csodalkozni sem tudtam. Vegiggondoltam minden mondanivalomat – s ujra elaludtam. S megtörtent mindez pontosan fel haromkor ejjel, egy heten keresztül - engem anyam felebresztett, a ket gyertyalang egett – jelezve, hogy kedves vendegem van.
Elmondhattam minden bubanatomat, keserüsegemet a halala miatt s mindent, ami a lelkemet nyomta – jolesett, de megnyugtatni nem nyugtatott meg, a görcs bennem volt s bennem van a mai napig is: hogy nem voltam mellette, nem fogtam a kezet halala elötti pillanatokban, hogy egyedül hagytam a küzdelmeivel! Azota is gyötör a lelkiismeretfurdalas, pedig tudom. Ö mar regen megbocsatotta ezt a szamomra megbocsathatatlan tettemet.

Amikor hazajöttem a cicakkal (mert az volt anyam kivansaga, hogy ne dobjam öket az utcara, nem is tudtam volna megtenni, az utolso pillanatig mellettem voltak es öriztek), ugyanaz a rituale jatszodott le: gyertya az agy melle – de anya többe nem jelentkezett. En viszont minden este azzal a tudattal hajtottam alomra a fejemet, hogy jo helyen van, “kibeszelgettük” magunkat meg egyszer utoljara, annak ellenere, hogy hangos szo nem esett, csak a gondolatok jutottak el hozza (mert ebben biztos voltam!) – miatta nem kell aggodnom.
Ez a szavak nelküli kommunikacio bebizonyitotta nekem: a halallal nincs vege valaminek, mert egy reszünk, a legfontosabb: tovabbel. Milyen formaban?
Majdnem sikerült megtapasztalnom, amikor kenytelen voltam egy szallodai szobat kivenni egy, a repülöterhez közeli varosban, mert a gep reggel 6-kor indult – vonat viszont csak este volt, s nem akartam ebren, a repülöteren tölteni az ejszakat. Hajnali 3 –ra kertem ebresztöt, s a korai vacsora utan lefeküdtem aludni. Ejfel elött nehany perccel (az ebredes ideje percnyi pontossaggal egybeesett edesanyam halalanak idejevel) szabalyosan arra riadtam fel, hogy a szobaban nincs levegö, mintha lathatatlanul valaki ülne a mellkasomon, de a levegö megakad a torkom elejen! Rettenetes erzes volt, valoszinüleg ebben az allapotban vannak a vizbefulok is – s azota nem merek uszni menni – meg a tenger, a Balaton latvanyatol is panikszerü felelem tör ram.

Par percent belül megjelentek a mentök, s csak arra emlekszem, hogy egy ketsegbeesett hang azt kiabalta: talald meg mar azt a nyaki venat, mert itt fullad meg a kezem között – s en fentröl, a levegöben “uszva” erdeklöldessel, rettenetes nyugalomban azt “neztem” – mivel foglalatoskodik a negy mentös es az orvos. Csodalatos erzes volt felettük lebegni s figyelni a sürgölödesüket – aztan egyszerre elsötetült minden, s tudtam: most visssza kell mennem az agyon heverö testembe, ami nagyon nem akarodzott, mert a sulytalansag allapotat csodalatosnak ereztem s nagyon maradni akartam ott, ahol voltam. A tudatomban azonban egy kedves “hang” figyelmeztetett: Koran jöttel, menj vissza – s elsötetült elöttem minden, majd a korhazban tertem magamhoz. Allitolag akkor, amikor a korterembe vittek, harom orvosnak köszönhetöen ismet ujjaelesztettek – en azonban nem tulsagosan örültem akkor ennek a tenynek.

Lehet, hogy rövid ideig komaban voltam, egy szamomra ismeretlen vilagban, ahol jobban ereztem magam – de visszaparancsoltak, hat visszajöttem. Következö nap megkerdeztem az osztalyos orvost (miutan 3 napig egyetlen orvost se lattam!) . arulja mar el, mi a bajom?
Elarulta: tüdöemboliaja van. Közöltem vele: nekem olyan nincs.
Rendben, akkor szivinfarktusa – jött a gyors valasz.
Aha – szoval barkockbazunk, mi a baja a kedves paciensnek. Aztan masnap közölte, milyen vizsgalatokat tervezett, en pedig lakonikusan kijelentettem: keszitsek elö a papirjaimat, sajat felelössegemre hazamegyek! Felrantotta a vallat .- s elengedett”, ezen mar meg sem lepödtem. Eszembe sem jutott arra gondolni, hogy utközben mi lehet meg velem s nagyon remeltem, nem kell atesnem az elözö napi prozedurakon, de szerencsesen hazaertem.

Nos, az elmondottakbol utolag levontam a következteteseket:

Az amerikai orvosnak igaza van, mert megelte, amiröl ir: nem HISZ benne – TUDJA , miröl beszel. A sajat tapasztalataim igazoljak, hogy ha nem is az elet letezik a halal utan, de a tudatunk,a földi elet soran szerzett elmenyeink, tapasztalataink – szoval MINDEN, amit földi eletünkben megtanultunk!!! - a tudatalattiban elraktaroztunk: megmarad s elöbb-utobb valamilyen formaban hasznositjuk ezt a tudast. Csak jobban kell figyelnünk azokra a jelzesekre, amit a tudatalattink küldözget nekünk, s helyesen kell ertelmeznünk, mert a tudatalattinkban benne vannak a valaszok az eletben felmerült problemakra, csak meg kell talalnunk. Komolyabban oda kell figyelnünk a megerzeseinkre, mert ezek a megerzesek a tudatalattinkbol szarmaznak – s ha a megerzeseink szerint cselekszünk, a tevedes lehetösege kizart vagy minimalis. Ehhez viszont az szükseges, hogy dönteseinkben ne masok velemenyere alapozzunk, mert mindenki (az elete soran megszerzett tapasztalatok s a kialakult latasmodja soran) maskent latja es iteli meg a bennünket körülvevö vilagot.
Ezert is nem beszeltem meg soha erröl az elmenyröl, mert biztos voltam benne: ugysem hiszi el senki, legfeljebb mesenek tartja. Pedig en a valosagrol beszeltem – s meggyözödesem: az amerikai orvos is!

Nem a halal a rettenetes – a hozza vezetö ut a szörnyü es fajdalmas. A halal megszabadit a fajdalmainktol, a lelki gyötrelmeinkröl, eloszlatja a ketsegeinket – megnyugvast ad nekünk. Kivancsian varom, ha valoban bekövetkezik: milyen erdekes elmenyek, kalandok varnak ram a következö dimenzioban.
De amig a jelenlegi eletünket eljük, tapasztalatokat szerzünk, tanulunk: többet kell törödnünk magunkkal, az egeszsegünkkel, különösen a lelki egeszsegünkkel – mert nem az orvos felelös az egeszsegünkert, hanem mi, sajat magunk. Ezt a felelösseget nem tudjuk atharitani senkire!!"

#2 gerry
- 2016. október 26. 10:37:38
Ez nagyon kedves video volt köszi!

Bár Imre nem említi, de én engedélyt kaptam rá, hogy közöljem; a Tag aki beküldte az írást Julia ha nem is ír mostanában azért néha olvassa a PI-oldalt.

Ami pedig a tartalmat illeti, rátok bízom, hogy mit hisztek el mit nem... csak ne akarjatok meggyõzni, ahogy én sem teszem veletek: A "nem tudom, velem eddig nem fordult elõ" - számomra tökéletesen kielégítõ magyarázat. (Mint érzéketlen fatuskó - jól érzem magam így is, mi több megbocsátottam magamnak minden eddigi bünömet ahogy az ezután elkövetetteket is. Bémen - azért nem Ámen /vagy X, Jyp, Super... stb. nehogy valamelyik feljelentésekre rácuppant jogász-iroda-takony pénzbüntetést akarjon kicsikarni belölem plagizálásért.)

Tó.rat (Nem értitek? Hát az "utóirat" rövidítve :)):
Tudtok valahol egy - a közeljövõben kezdõdõ, ingyenes Reinkarnácionos Tanfolyamról? Nem kell csak kérdezem...
s_nezem
238#3 bivaly
- 2016. október 26. 11:42:49
A leírtakkal nem foglalkozom, a morfium a rákosok leírhatatlan nagy fájdalmát csökkenti.
Van túlvilág ! Van akinek megadatik, hogy megtudja, van akinek nem. Ez nem a hiszem, vagy gondolom kategória. Van !
329#4 gutai zub
- 2016. október 26. 13:32:30
"Merthogy a halál országa olyan tartomány, ahonnan még nem tért vissza utazó"
Shakespeare

Mondja ezt nagy monológjában Hamlet.
Elfeledte volna azt, hogy néhány jelenettel korábban, meghalt apját látta és beszélt vele.

Talán ez az igen is, nem is a válasz?
Nem hiszem, hogy Shakespeare figyelmetlen volt, elfelejtette volna mit is írt előbb.........
245#5 hamu
- 2016. október 26. 15:42:07
Huhh, ez kemény olvasmány volt. Fájdalmasan szomorú. A leírtak egyik része ismerős, a másik nem. Amelyiket ismerem, az nagyon hatott rám, olvasás közben. Gombóc volt a torkomban.

Ha hihetünk Tagunk következtetésében, nekem az a logikus, hogy van Lélek. Ha van Lélek, akkor az fontosabb az élet sok más részénél. Ha fontosabb, érdemes minél többet tudni róla. Ha idáig logikus a gondolatmenetem, egyáltalán nem értem azokat, akik elvetik a Lélek-tant.
Pl. a neveléstan, vagy pedagógia is lélektan, a felfogásom szerint. Értelmem alapján, ezzel a két területtel lehetne a legjobb, legnagyobb hatást kifejteni egy társadalomra. Utána szünet...szünet, és csak aztán jön a következő terület, ami mit tudom én mi, mondjuk az építészet? Belpolitika? ezt már döntse el, aki akarja.
120#6 Vakeger
- 2016. október 26. 17:09:43
Az élet-halál kérdést egyéni szintről hamar le lehet passzolni "másnak".
Ha ez meg történik, megveheted az üdvödet és (nem csak!) az egyházak köszönik szépen jól vannak. Cserébe folyamatosan rettegésbe tartanak a pokol fenyegetésével. Jutalomként szűkölködhetsz egész életedben, reménykedve a mennyország jutalmával. Pofonokat szapora bégetés közben megspékeled néhány ajándék jutalom kenyér falat hajigálással. Miközben egy luxus hajó fedélzetén egy gázfröccs árából egyetemre mehetnének a gyerekek.
Ha fontos lenne többet tudnunk a halál utáni életről, tudnánk. Ha majd fontos lesz tudni fogjuk. s_kot
3#7 Enid
- 2016. október 26. 18:12:46
Gerry! En tudok.
s_vigyori
De ha nem koll, hat nem koll...
4#8 Posta Imre
- 2016. október 26. 18:37:15
A vidit úgy kaptam. Most meg ezt is.

"Szia Imi. Látom tetszett a videó, ezek szerint nem csak nekem érzékeny a lelkem. Még Gerrynek is hát ő is ember."

Annyiszor beszéltünk már a halálról, hogy azt se tudom mi az, mert nagyon hasonlít az élethez, s még csak nem is fonákja. Tán amit életnek nevezünk, olyan, mint mikor a hernyó bebábozódik, s a halál, mikor kiszabadulsz a testedből, mert börtönöd is egyben? Tuggya a zisten, minden esetre elég nyomasztó egy élet ez már, kicsit szűk a börtön. Meghalni, mi az? Szenvedni? Na az már valami! Azért megéri "élni".
238#9 bivaly
- 2016. október 26. 18:59:36
Vakegér !

Mellé lőttél bocsáss meg ! Nem Pokolról, meg Mennyországról szól a nóta, meg nem vallásról és egyházról. A túlvilágról ember ! Ahhoz meg az előzőeknek semmi köze. Hogy én már megint kötözködöm ! Istenem, én már csak ilyen kiálhatatlan vagyok. Megrögzötten arról szeretek beszélni, amiről előttem írtak. Az meg az innenen túli, odaát ! Ahová elmehetnek egyesek, és vissza is jönnek, vagy ahonnan vissza jönnek egyesekhez időnként. Ez a téma, semmi egyéb.
120#10 Vakeger
- 2016. október 26. 20:27:06
Valóban... sokat süketeltem. Nagylábbal trappolok a vékony kötélen.
Lehet másra kellene használnom, ha nem vagyok képes leírni pontosan, amire gondolok. s_hihi
#11 Posta Imre
- 2016. október 26. 21:09:04
Édesanyám egy buszbalesetben halt meg. Nem láttam, csak a síremléket, pedig mellette ültem 6 évesen. Én is majdnem ott maradtam, de 2 hét intenzív osztály, rehabilitáció mindkét lában szilánkosra törése, égés, agyrázkódás, fogaim kihullajtása után itt vagyok. Újra kellett tanulnom járni.

Apám 11 éve ment el. Okkal, vagy nélküle, de korai traumái és nyughatatlan lelke, szétdolgozott, agyonfüstölt és alkohollal mérgezett teste és szelleme végül 57 éves korában fagyállomáshoz vezette. Debrecenből autóztam épp haza, és vittem volna át az unokatestvéréhez, de Szolnokon volt már akkor kórházban. Nem volt eszméleténél. Ott búcsúztam tőle. Mire hazaértem a családomhoz Szigetszentmiklósa, jött a hír, hogy elment. Ennyi az élet és ennyi a halál. Okosak vagyunk mi?
99#12 MORMOTA1968
- 2016. október 27. 00:07:55
Az állatok még nem vesztették el ősi ösztönüket és bizony jelzik, nem csak a kutyák, ha elmegy egy szeretett ember és távozik egy szeretet lélek. Mert a lélek bárhol is szálljon ki a testből haza vágyik oda ahol élt földi életében. Senki nem tudhatja milyen lesz kiszabadulni teste börtönéből, de ha olyan, amilyennek mondják a visszatértek, akkor nincs mitől félni. Bár a minden emberi vallások felett álló "karma" avagy sors, amit magunkkal viszünk egy állítólagos új életbe, új testbe, hát! Nem egészen mindegy milyen életet élünk és miket cselekszünk földi életünk során. Nekem bőven lesz mit jóvá tennem következő életemben, ha lesz következő! Mert semmi sem biztos, csak a halál. Ha csak nem az-az élet valójában. Na majd megtudjuk, de már nem fogom elmesélni senkinek!
99#13 MORMOTA1968
- 2016. október 27. 00:29:20
Érdekes, hogy a YouTube-on látható, ezen témáról szóló videókban is arról számolnak be a visszatértek, hogy gyűlölték még a gondolatát is, hogy vissza keljen térniük abba a beteg és sérült testbe, hisz olyan boldogságot, könnyedséget éreztek, amilyent még soha azelőtt. Valóban nem az elmúlástól kell félni, hanem az odáig vezető sokszor iszonyúan fájdalmas úttól. Nagypapám és nagymamám is borzalmasan sokat szenvedtek, különösen a nagymamám, míg sikerült kiszállniuk egy működésképtelen testből, amiben éltek. Én is csak az odavezető úttól félek, semmi mástól. Tegnap éjjel láttam az egyik ismeretterjesztő csatornán egy filmet, amiben arról beszéltek, kik és hogyan kísérletezték ki saját magukon orvosként a megfelelő fájdalomcsillapító és altató szereket, hogy ne keljen többé szenvedniük a betegeknek, főleg egy műtét alatt, ahol se altatást, se fájdalom csillapítást nem használtak. Ez készítette ki lelkileg a saját magán kísérletező orvost is, míg meg nem ismerte az "étert és a kloroformot". Kis híján az élete is ráment. Ez a 19-ik században történt. Persze a Vatikán azonnal felháborodott és próbálták megakadályozni az orvost, hogy csillapítsa a betegek szenvedését, illetve elaltassa őket műtét előtt, mert a Vatikán azt vallotta, hogy Isten akarata szerint való minden ember szenvedése. Vagy inkább Jahve-é, ugye? Mert hogy ezek az ószövetség Istenét szolgálják, de ez ma már sokak számára nyilvánvaló.
99#14 MORMOTA1968
- 2016. október 27. 00:47:26
Az eltávozottak mindig üzennek, jeleket küldenek, mivel úgy mondják 40-50 napig még két létsík között tartózkodnak. Nagypapám halála után, már nem is tudom hetekkel vagy hónapokkal üzent először. Álmomban olyan tisztán és közelről láttam az arcát, mintha ébren lettem volna. Nagymamám is üzent nekünk. Anyukám látta ahogy holtan fekszik a kórházi ágyán, aztán megcsörrent a telefon, a kórházból hívták a rettenetes hírrel, azonnal összeomlott. Én is, bár én fel voltam készülve a legrosszabbra is. Aztán nem sokkal a mama halála után csirkéket keltettünk és én felszámoztam a tojásokat. A 27-es kelt ki elsőnek, nagymamám 1927-ben született. Sajnos a kórházban halála előtt amputálni kellett a lábát, bár semmi értelme nem volt, menthetetlen volt így is úgy is. És egyszer mikor anyukám kinyitotta a cipős szekrényt, egy fél pár cipő hullott ki elé. A nagymamámék házánál is kereste az egyik cipőjét a mamámnak, de csak az egyik lett meg. Hang üzenet is jött már tőle, álmában. Ez fontos, mert az alvás állapotában üzenhetnek a legkönnyebben. Egyszer, mikor a mamámék házában voltam egyedül a halála után és jól kisírtam magam az ágyára borulva, mikor be akartam zárni a kijárati konyha ajtót, az addig simán működő zárban nem tudtam elfordítani a kulcsot, mintha csak a mamám akart volna vissza tartani. Nekik már könnyű, de akiknek még maradni kell, na azoknak az igazán rossz és nehéz! Bár ki tudja! Valószínűleg odaát újra szembesülnünk kell egész földi életünk minden pillanatával és az sokak számára rosszabb lesz bármiféle pokolnál. Nekem biztos!
352#15 Bugris
- 2016. október 27. 10:00:32
A halál nem lehet rossz dolog,
hiszen még senki sem jött vissza panaszkodni....




Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Generálási idő: 0.10 másodperc
999,089 egyedi látogató