Hunok Nagy Szövetsége

Navigáció

Felhasználók

-> Online vendégek: 3

-> Online tagok: 0

-> Regisztráltak: 36
-> Legújabb tag: Stewarttraut

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Előzmény a vérszerződés 2

Hírek


A Kárpát-medence fejedelemségeinek szoros diplomáciai kapcsolata a Kaukázus
körül élő Kazár illetve hunmagyar fejedelmi hatalommal történelmi való-
ság. A Kazár Birodalommal a kapcsolat az avar hatalom idején állandó, de
utána is élő valóság maradt. Minden okunk megvan annak a feltételezésére,
hogy a vérszerződés és a honegyesítés egy Kárpát-medencéből kiinduló diplomáciai
egyeztetés, kérés eredménye lehetett. Már csak egy kedvező, vagy meghatározó
történelmi esemény létrejötte kellett a tervezett honegyesítés elindítá-
sához. Igaz, hogy nem kedvezőn, de a pillanatot a Kijev városának 882. évi, az
óorosz Oleg szláv fejedelem általi elfoglalása váltja ki. A Kijevben vagy körzetében
állomásozó Álmos hun királyi családnak (valószínűleg Árpád szülőhelye)
menekülni kell a városból. Az előzménye annyi, hogy a kaukázusi
Hunországnak az arabok általi elpusztítása után (736. évben), a hun uralkodó-
ház északabbra, Kijevbe költözik.
Oleg, vagyis az oroszok terjeszkedő hatalma elől az Etelközbe kénytelen
visszaköltöző hun királyi család, a 890. év tájékán megköti a honegyesítő törzsekkel
a vérszerződést, és a hét törzs meg a csatlakozók 895-re felkészülve
megkezdik a Kárpát-medence honegyesítésének harcait. Hogy milyen fényes
sikerrel, arról sokan és sokféleképpen írtak. Ha párhuzamot keresünk a világtörténelemben
az Árpád-féle dicső honegyesítéssel, akkor arra kell rájönnünk,
hogy a mintegy kétezer évvel korábbi mükénéi ógörög, vagyis a dór invázió
ellen az akháj szövetség győztes trójai háborúja dicsőségét azonosíthatjuk vele.
Mert mi is volt jellemző az ógörög társadalomra? Az önálló városállamok, a
poliszok elkülönült életvitele. Ugyanúgy, ahogy a Kárpát-medence legalább 11
törzséről írtuk. Az ógörögök sem voltak képesek egységesen fellépni a dór
hódítók ellen. Ehhez kellettek a hellén akhájok, akik nagy részben szintén
hunmagyar (hettita) nemzetrészek voltak, hogy szövetségbe tömörítsék a még
megmaradt ógörög népeket. Mihelyt ez sikerült, egy általános háborúval felszabadították
önmagukat a hódítók uralma alól. Mégis mi a különbség a müké-
néi Agamennon vezette görög győzelem és az Árpád-féle szintén győztes magyar
honegyesítés között? A mondatban már benne van a különbözőség. Első-
ként, az ógörögöknek mégsem sikerült egy egységes Ógörögországot létrehozniuk,
mert nem voltak képesek az asszír dórok vezette tengeri népek második
inváziójától megvédeni országukat. Másodikként, Árpád és hadserege sikeresen
egyesíti a medence úrnépeit, majd képes megvédeni azt az indogermán ellentámadásoktól,
és egy központosított erős Magyarországot hagy az utókorra.
Az elképesztőnél elképesztőbb történelemhamisítások cáfolatára az alábbiakban
szükséges még szót váltanunk. A görög poliszokkal kapcsolatban tudjuk,
hogy az ógörögök városállamokban laktak, épített házakban éltek. A kutatók
ezt az életformát görög társadalmi találmánynak, fejlődésnek tartják. Addig
igaz az állításuk, hogy egy görög szóban maradt fenn az utókor részére. De
akkor milyen államformában éltek a velük rokon hunmagyar törzsek az ókorban?
Hát kapaszkodjunk meg jól, mert ők is bizony polisz társadalmi rendben
éltek, csak nem annak hívták őket. Miként a görögöknél ezt polisznak, magya-
roknál már városnak hívjuk. A jelentésük ugyanaz, csak hangalakilag eltérőek a
fogalmak. Az a totálisan téves történészi álláspont, hogy a honegyesítő törzseink
nomád vándorló népek lennének, katasztrofálisan hibás tudományos nézet.
Hiszen mi hunmagyarok, miként már az előző fejezetekből tudjuk, származásilag
a legfejlettebb Nílus menti őskultúrákból leszármazott telepes népei vagyunk,
úgymint a görögök. Akikkel azonosan, már ezer évekkel a honfoglalás
előtt is állandó, és ami a legfontosabb, hogy a saját maguk építette házakban
laktak eleink. Amikor a pogány nomád népek ekkor még barlangokban (miként
ez az Odüsszeusz kalandjaiban a Küklópsszal vívott küzdelmében is olvasható)
és sátrakban, legfeljebb az úrnépektől elvett épületekben laktak. Sajnos Anonymus
is, a Gesta Hungarórum: Szcítia fejezetrészében, ugyanennek a középkori
történelmietlenségnek ad hangot.
A magyar nyelvű úrnépekkel ellentétben, ugyanis az Európába behatoló indoeurópaiak
voltak a történelemben azok, akik vándorló pásztornépekként
nomád sátoros népek voltak, a már említett latinok, angolok, germánok és szlá-
vok. A bizonyításunk befejezéseként említsünk meg még néhány ókori városunkat:
Esztergom, Visegrád, Buda, Pozsony, Pécs, Bécs, Bács, Szolnok, Békés,
Kolozsvár, Nándorfehérvár, amelyek már évezredekkel azelőtt állandó telepes
lakhelyei voltak a medence úrnépeinek. Természetesen a városok körül falvakban
meg tanyákon is laktak, de itt is épített épületekben éltek őseink évezredek
óta. Tehát a hunmagyar nemzet nem csak a Kárpát-medencében, hanem keleten
is ugyanúgy nemzetközi szóval poliszokban élt, mint a görög testvéreink.
Ha visszagondolunk a fentebb felsorolt legalább tizenkét kárpát-medencei államocskára,
mind egy-egy kiemelt fontosságú település, városi központ körül
létesült és működött. Ezt a civilizált életformánkat próbálták a nomád és pogány
népek elvenni, vagy kirabolni városainkat és falvainkat. De a meghódítá-
suk ellen a medence népei is próbáltak védekezni. Mikor a támadók erősebbé
váltak, akkor ősi testvérnépek segítségét voltak kénytelenek kérni. Az érkező
segítséggel aztán megpróbáltak közösen védekezni a támadók ellen, és visszaszerezni
elvett javaikat. Ugyanerre az elvre épült a sokak által tévesen magyar
kalandozásoknak ismert majd 100 éves időszak, a honegyesítő harcaink után. A
helyesen „tervszerű megelőző katonai csapásoknak” nevezett honvédő harcoknak
nem más célja volt, mint a nyugat-európai népek céltudatos katonai gyengí-
tésével, megakadályozni egy újabb római-keresztény szövetség létrejöttét ellenünk.
Emellett az ország állandó határainak a megerősítése és elfogadtatása
volt a feladata a környező hatalmakkal.
Természetesen a kalandozásoknak volt még egy, szintén el nem ismert célja,
a száz évvel korábban a frankok által „elrabolt” avar kincsek minél nagyobb
részének a visszaszerzése. De közte a legfontosabb céllal, a Magyar Szent Korona
megkeresése és visszahozása a magyar haza javára. Amelyet Nagy Károly
az avar kincsekkel együtt az önmaga tulajdonába vette, és sokak szerint e koronával
saját magát római császárrá koronáztatja. Igaz, hogy a korona megtalálá-
sa és hazahozatala ekkor még nem sikerült, mert a római kereszténység ezt
megakadályozza. De a nagyhatalmi szerepünk megerősödésével és a kereszténység
felvételével már tovább nem tagadhatták meg a koronánk visszaszolgáltatását.
Az I. évezred fordulóján III. Ottónak, az akkori Német-római Csá-
szár közbenjárására II Szilveszter római pápa kénytelen visszaküldeni hazánknak
a koronát és a hatalmi jelvényeket, az akkor épp megkoronázandó I. István
keresztény királyunk számára. De ez már egy egészen más történet, ezért térjünk
vissza a legalább oly izgalmas fehér ló mondánk elmeséléséhez.
Nem tudjuk itt elismételni a dicsőséges honegyesítő hadjárat minden esemé-
nyét. Inkább a sokféle vélemény egységesítése szándékéval, a továbbiakban
elsősorban a fehér ló mondánk pontos előtörténeteinek a feldolgozására helyezzük
a hangsúlyt.
Tácsi István









Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Generálási idő: 0.19 másodperc
999,128 egyedi látogató