Hunok Nagy Szövetsége

Navigáció

Felhasználók

-> Online vendégek: 3

-> Online tagok: 2
LisaHoife, AaronFourn

-> Regisztráltak: 319
-> Legújabb tag: Charleslooms

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Fehér ló monda 2

Hírek


A magyarázat már egyszerû. A honegyesítõ törzsek a vérszerzõdésben eldöntöttek
szerint, a hont a fehérmagyar nemzeti szín alapján egyesítik. Minden kárpátmedencei
fejedelemnek – de legalábbis négy biztos eseménye rajzolódik ki –
elküldik a szimbolikus fehér ló ajándékot. A kiskirályok az õsi eredetük tudá-
sából azonnal értették, hogy a Kárpát-medencében a fehérmagyar nemzet alatt
akarják egyesíteni a hazát. Az itt élõ úrnépi fejedelmeknek így kínálták fel,
hogy vagy elfogadják, vagy elutasítják a kérést. Most az a rész elbeszélése
következzék, amelyben a fehér ló szimbólummal Árpád átveszi a hatalmat a
medence kiskirályaitól, az egységes Magyarország megvalósítása érdekében.
A HONEGYESÍTÉSNEK a magyarok legdicsõbb és leginkább ismert eseményének
kellene lennie történelmünkben. Különösen a fehér ló mondánk
meleg empátiával átszõtt fordulatai igaz történetei a magyarságnak. Már emlí-
tettük, hogy az õsgesztánk elpusztításával, nincs egy egységes forrásmûve e
mondánknak. Ha nincs, akkor hát alkotnunk kell a helyébe egy újat, egy korhû-
séggel rekonstruált fehér ló mondát. Higgyék el, minden adat rendelkezésünkre
áll, amibõl a pontos helyreállítás elvégezhetõ. Csak a megfelelõ elemeit kell
egy egységes rendszerbe foglalni, egymás mellé helyezni. E törekvésünkben
leginkább Anonymus gesztájára támaszkodunk, ugyanis a honegyesítés története
az õ tollából a legrészletesebb, és idõrendjében is követi a történések folyamatát.

Anonymus idõsorrendjében négy fehér ló mondai ismétlõdés követhetõ végig:
1. Székelyek csatlakozása. A gesztájában a Pannónia elpusztítása vázlatpontja
második bekezdésében található;
2. Zalán futása, mely az Árpád Vezér vázlatpontban kezdõdik;
3. Mén Marót meghódolása, mely a Bihari vezér címszó alatt kezdõdik;
4. Szvatopluknak és a felvidék elfoglalásában, mely Anonymusnál az Árpád
vezéreinek a harca címszó alatt található, a Zobor leverése epizódban.
Nagyon fontos tisztáznunk, mert a fehér ló mondánk ismeretének az alfája
és ómegája az, hogy Árpád vezér a fehér ló ajándékokat, egyetlen esetben sem
idegen nemzetiségû fejedelmeknek küldi el, hanem minden esetben úrnépi
eredetû történelmi szereplõknek, akikkel az ország egyesítését szereték volna
elvégezni. Így a székelyeknek, akik a hunok leszármazottaik; de Zalán is, aki
még bolgár-szláv származású félig úrnépi vezetõ volt; Mén Marót egyértelmû-
en kazár (feketemagyar) eredetû, és végül Szvatopluk is morvaként, vagyis
mauri (amorita), mezopotámiai eredetû úrnépi leszármazású uralkodóként
mindhárom nemzetágunk uralkodója volt. Azért nem küldik egyetlen esetben
sem idegen erõknek, így a frankoknak vagy a bajoroknak, de még Braszlav
szlovén vezérnek sem, mert nem õvelük együtt szerették volna a honegyesítést
végrehajtani. Egészen pontosan, ezeket az erõket az ország elhagyására kellett
kényszeríteni, nem országot alapítani velük.
Talán jellemzõ a korszakra, hogy Anonymus azt a nevet, hogy Szvatopluk le
sem írja a gesztájában. Kézai Simon gesztája viszont a fehér ló motívumát írja
le pontosan a IV. fejezete 7. §. Szvatoplugról és atyjáról Marótról pontjában.
Mégis a Képes Krónikának az Elsõ kapitánya címszó alatti feldolgozásból
rekonstruálható legpontosabban a Szvatopluknak küldött fehér ló mondai elemek,
ezért a negyedik eseményt ez a mû alapján dolgozzuk fel.
Elsõként a medencébe bevonuló hunmagyarok, bizonyosan már 894-ben a
székelyeknek ajánlják fel a fehér ló szakralitását, akik csak a következõ évben
csatlakoznak. Ezért Anonymus csak 895-ben említi a székelyek meghódolását,
amikor Õsbõ serege Mén Marót ellen indulva Kórógy vize (Tiszántúlon) mentén
letáboroztak, és ahol a székelyek elébük járulásával elfogadják a fehér hatalmat,
és ahol egyesítették seregeiket. De mi maradjuk abban, hogy az Erdélybe
894-ben behatoló, még Álmos vezér elõõrseit, az Atilla király fiait váró, a
hunok királyi székét õrzõ székelyek örömmel fogadják. Az akkori fejedelmük
„Zandirham fõrabonbán” (Pallasz nagy lexikon, Árpád címszó alatt) ismeri a
szertartás jelentését – talán „Szentírham” olvasatú – és az összes nemzetük
nevében csatlakoznak Árpád seregéhez. A továbbiakban vállvetve együtt küzdenek
a hunmagyar hon egyesítéséért. Ugyanis Álmost, de Árpádot is Atilla
hun király ükunokájának tartották. A Vereckei-hágón, a már 895-ben bevonuló
fõerõkhöz csatlakozó székelyekkel együtt, az Ungvárban székelõ Laborc nevû
ispánt (bolgármagyar alattvaló), a Zemplén várába menekülése közben elfogják.
Mivel nem fogadja el Árpád hatalmát és a fehérmagyar hegemóniát, kénytelen
megölik. Anonymus a Hung vára fejezetében kissé másról is tudósít.
Nála: „így lesz Álmos fõfejedelemé Hungvár (Ungvár) és a keleti tartomány.
Bevonulva a várba, itt megpihenve, majd a negyedik nap tanácskozást tart
Álmos, ahol lemond a fõvezéri posztról, és Árpád fiát választatja meg fõvezérnek”.
Anonymus sem ismeri az Álmos megölése epizódot.
Ungvár elfoglalása után, innentõl már Árpád a fõvezér, az általa vezetett csapataival
a hozzá tartozó egész földet a Tiszától a Bodrogig meg Ugocsáig,
minden lakójával együtt megszállta. Miután a vezér és kísérete itt további 40
napig megpihennek, megtapasztalva e tartomány kiválóságát, ezért az itteni
földet kimondhatatlanul megszerették. Közben a még arra található ellenséges
katonákat elfogták, vagy elkergették. Erre Zalán vezér, aki maga is e földeken
történõ állandó megtelepedésére áhítozott, a katonái elûzése miatt követeket
küldött Árpádhoz, megtudni a vezér szándékát. A követek fenyegetõztek, hogy
a Bodrogon soha ne merészeljenek átkelni, mert különben õ maga a görög és
bolgár segédhadaival fogja visszaûzni Árpád népét oda, ahonnan jöttek. A
magyar vezér meghallgatta a követeket, majd önuralommal azt válaszolta nekik.
Menjetek vissza vezéretekhez, és mondjátok meg neki: – „Az én õsapámé,
a nagy hatalmú Attila királyé volt a Duna-Tisza közén elterülõ föld egészen a
bolgárok határáig, ami most az uratoké. De mégis én, nem ugyan azért, mintha
a görögöktõl vagy bolgároktól félnék, hogy nem bírok velük szembeszállani,
hanem vezéreteknek, Salánnak a barátsága kedvéért kérek a marháim miatt a
magam jussából egy részecskét, tudniillik a Sajó folyóig elterülõ földet. Azon
felül azt kérem a vezéretektõl, hogy küldjön nekem a maga jóvoltából két tele
korsót a Duna vizével és egy nyalábot Alpár homokjának a füvébõl, hogy meg
tapasztalhassam, vajon édesebb-e Alpár homokjának a füve a szcítiai tájaknak,
azaz Dentü-mogyernak a füvénél, és a Duna vize vajon jobb-e a Don vizénél.”
(Anonymustól). A követeket így útjukra bocsátja, majd egy saját küldöttséget is
felkészítve elküldi õket Zalán vezérhez. A magyar követek Alpár mezején találták
meg az alán vezért, akinek átadják ajándékaikat.
Másodszor tehát, Anonymusnak a Gesta Hungarórum mûvében az „Árpád
vezér” pontja alatti leírása szerint, a Duna-Tisza körzetét elfoglalni kívánó titeli
Salán (Zalán) szláv vezérnek küldi el az Árpád dinasztia a fehér ló ajándékát.
De a geszta szerint neki nem egy, hanem 12 fehér lovat, meg 12 tevét ugyanannyi
kun fiúval, továbbá 12 orosz leányt hölgymenyét prémmel és 12 nyestbõrt
ugyanannyi aranyos köntössel. Az ajándékok átadása után közölték Árpád
üzenetét. Zalán látva a gazdag ajándékot, megörvendezett neki. Gazdagon fogadja
a követeket, majd a magyar fejedelemnek küldött bõséges ajándékokkal
útjukra bocsátja õket. Árpád kívánságai szerint átengedi neki a Sajóig elterülõ
vidéket, és elküldi a két korsó Duna vizet, meg az egy nyaláb füvet Alpár mezejérõl.

Mikor nemsokára Árpád tudomására jutott, hogy Tas, Szabolcs és Tétény diadalmasan
elfoglalják az ország keleti részeit, és délen az egész erdõn túli földeket,
a Havasalföldet, amelyet „valami Gyalu nevû blak” uralt, és aki az Almás
vizénél lezajlott csata után futásnak eredt. Hiába igyekezett gyorsan a
Szamos folyó melletti várába, mert a Kapos pataknál utolérték és Tétény vitézei
megölték. Árpád ismét hívta a követeit. Elküldte, Etet és Vajtát újra Zalán
vezérhez azzal a követeléssel, hogy a seregei nagy gyõzelmének örömére kérjék
el tõle a Zagyváig esõ földeket Árpádnak örökéül. Megijedt erre Zalán, az
alán vezér, és félelmében azzal küldi vissza a követeket, hogy a követelt földet
örömmel engedi át egészen a Zagyva vizéig.
Eközben Zalán attól félve, hogy legközelebb az egész általa birtokolni kívánt
Duna-Tisza közét fogja követelni Árpád, összehívta haditanácsát. Gyors követeket
küldött a bolgárokhoz és a görögökhöz. Azok elfogadják a segítségkéré-
sét. A görög császár saját, addig a bolgár vezér a szláv katonai segédnépeibõl
(alánok), jelentõs seregeket küldenek Zalán parancsnoklása alá. Ugyanis a
magyar honegyesítés épp a görög vagyis a bizánci udvar ugyanazon irányú
terjeszkedési céljait sértették a legjobban. A megérkezõ segédhadak tudatában,
most Zalán küld követeket Árpádhoz, követelve általuk, hogy Árpád és hadai
azonnal hagyják el a már neki átadott földeket is, és menjenek azon nyomban
vissza oda ahonnan jöttek, mert különben õ maga fogja kiûzni innen õket.
Árpád és nemesei felbosszankodtak Zalán üzenetén, és a szláv követekkel azt
üzente vissza, miként Anonymus írja: – „A földet, amely a Duna és a Tisza
között terül el, azonkívül a Duna vizét, amely Regensburg felõl Görögországba
folyik, a magunk pénzén szereztük meg akkor, amikor új emberekként megjelentünk
itt, s azok ára fejében küldöttük a tizenkét fehér lovat meg a szóban volt
többi mást. Õ maga az, aki földje jóságát dicsérve egy nyaláb füvet küldött
Alpár homokjáról és két korsót a Duna vizébõl. Megparancsoljuk tehát uratok-
nak, Salán vezérnek, hogy hagyja el a mi földünket, s amilyen gyorsan csak
szaladni tud, hordja el magát a bolgárok földjére, ahonnan õsapja idetelepedett
a mi õsapánknak, Atilla királynak a halála után. Ha pedig ezt meg nem teszi,
tudja meg, hogy mi ellene rögtön hadat indítunk”.
Ez a hadüzenetnek is felfogható üzenetváltás után, Árpád elindult az egész
hadseregével a Tisza mellõl, és Duna-Tisza középsõ tájékán, Alpár északi oldalán
vert tábort. Mikor Zalán is megkapta az üzenetet, a saját és a két segédhadával
elindult Titelbõl, és Alpár másik oldalán vert tábort. Másnap reggel Alpár
mezején álltak csatasorba a seregek. Árpád fejedelemnek, akinek a mindenség
istene (Nagyboldogasszony és fia a Napisten) volt a segítõje, mikor könnyhullatva
befejezte imáját, jelt ad Tas fia Lélnek, aki megfújja a kürtjét, Bogát
fia Bulcsú pedig felemeli a zászlót, s megkezdõdik a csata. Sokáig vívnak a
vitézek. Mikor a szláv látja, hogy az övéi maradnak alul és döntõ vereséget
szenvednek a bolgár és bizánci segédcsapataival együtt, Zalán, az alán vezér
elfut az országból át a Duna alsó oldalára a késõbbi szerb szláv hazájukba. Így
a föld, a víz és a legelõ megvételét, amely az elfogadott fehér ló ajándék okán
már az övé volt, Árpád tudomásul vette.
A gyõzelem után a déli országrészt megerõsítik, és a Pusztaszernek nevezett
helyen 34 napig tanácskoztak az ország új szervezetérõl. De mint elmondtuk,
Anonymusnál már kissé bõvítve 12 fehér ló és felszerelésérõl van szó a gesztá-
jában, talán egy mitológiai meggondolásból a 12-es számmisztika alapján, az
állatöv 12 csillagképe, vagy az év tizenkét hónapos idõszámítása tiszteletére,
akár az Õsanyánk 12 csillagos koronája alapján. De ami még inkább érthetõ,
hogy Jézus Krisztus és a 12 szent apostola emlékezetére, szintén kódoltan jelzi
felénk a szerzõ, hogy az õ korában azért még tudták, hogy Jézus és apostolai is
annak az õsnépnek a fiai voltak, akiket mi az úrnépek alatt egyesítettünk.
Viszont van Anonymusnál még egy, eddig senki által meg nem fejtett mondata
a Zalán elleni támadással összefüggésben, amit ide is idézek: Árpád „majd
imigyen tüzelte vitézeit: Szittyák, kik a bolgárok dölyfébõl Hung várától a
hungárus nevet kaptátok, a görögöktõl való félelem miatt ne feledkezzetek meg
kardotokról, és el ne veszítsétek jó hírneveteket. Hanem serényen és vitézül
harcoljatok a görögök és bolgárok ellen, akik a mi asszonyainkhoz hasonlítanak,
és úgy féljünk a görögök sokaságától, mint az asszonyokétól”. Bátorkodom
azt a következtetést levonni ebbõl a kiemelt mondarészbõl, miszerint
Anonymus korában még azt is tudták, hogy a görög a bolgár és a magyar nemzet
egykor egy anyanemzetbõl eredt. Akik az idõk folyamán, és a bizánci csá-
szárok ármánykodásai által váltak ellenséges nemzetekké. Ezt a tényt a középkori
inkvizíciós viszonyokban csak így, kódolva lehetett már a szerzõnek bele-
írni a mûvébe. De ugyancsak beleérthetõ e rövid szövegrészébe az is, hogy
Anonymus tisztában volt azzal a társadalmi fejlõdéssel, miszerint az úrnépi
matriarchális õsvilágot hogyan és mi módon váltotta fel a pogány patriarchális
újvilág. Sõt azt is jelenthetik kódoltan a sorai, így tudatosítja az el nem mondható
tényekkel az utókort, hogy ez a görög mítoszoknál feltárt 180 fokos hata-
lom és vallásváltás épp azokban az években zajlott le Árpád fejedelem hatalmi
rendszerében, a honegyesítõ hunmagyar törzseknél is állandósuló háborús helyzet
gyanánt.
Harmadszor Anonymus gesztáját figyelembe véve, Mén Marót bihari (kazár,
illetve feketemagyar) fejedelemnek is elküldik a fehér ló ajándékot, aki
ellenáll, nem akarja elfogadni a magyarok honegyesítését az Árpád uralkodó-
család vezetésével. Visszaüzente Árpádnak: – „Tudjuk, mi a kötelességünk,
mint barátnak barátja iránt, ámde azt a földet, melyet kegyelmünktõl kért,
semmiképpen oda nem engedjük, ameddig élünk”. Talán nem érdektelen a
kiemelt két szó méltatása, ami azt jeleníti meg kódolt mondai keretekben, hogy
mindkét fél tudott a közös úrnépi eredetükrõl. De mikor értesült az ellene küldött
hadról a bihari vezér, az erõviszonyok láttán végül mégis aláveti magát a
honegyesítõk akaratának, így megtarthatta nemzetségfõi szerepét a saját bihari
tartományában. Kénytelen, de el kellett fogadnia a központi hatalom vezetõ
erejét maga fölött. Miután Mén Marót fejet hajtott Árpád feltételeire, aki az
Õsbõ és Velek kapitányok elõtt földre borulva ígéri meg, hogy felajánlja egész
országrészét és még Árpád legkisebbik fiának, Zoltának pedig a leánya kezét.
Elragadtatással fogadta Árpád fejedelem a testvérviszály ily kedvezõ kifejlet-
ének hírét, sõt megható örömmel veszi a fia számára Marót lányának a kezét.
Talán még a lakodalmat is rögvest megülték, de annyi bizonyosan igaz, hogy
Mén Marótnak haladéktalanul visszaadták a Bihar várát, hogy továbbra is õ
legyen ott a tartománya vezére.
Kiemelt megfejtés: Árpád felesége! Azért az érdekes, hogy a magyaroknál is
terjedõ patriarchális társadalmi rendszerben, már Árpád feleségének, a kazár
fejedelem lányának a neve sem maradhatott fenn. Vannak próbálkozások a fiai
anyjának a néveredetére, akár a Regehû, Hanzár, vagy Abacil, de ezek kitalált
nevek. Viszont felvethetõ a gyermekeirõl, a Bíborbanszületett Konstantin csá-
szár által „A birodalom kormányzásáról” szóló mûve 40. fejezetében ránk hagyományozott
névsorból a négy fia neve: Tarhos, Üllõ, Jutocsa, Zolta, és idézve:
„Abban az idõben Liüntika, Árpád `fia´ volt a fejük”. Ez utóbbi 5. név a
magyaros hangalakjából következõen csakis nõi név lehet. A szövegkörnyezetbõl
adódóan, Konstantin így tudósít Árpád feleségérõl. A `fia´ régiesen nõnemûként
is szerepelhetett. Eszerint Liüntika (~Liüntinka: T. I.) nem Árpád ötö-
dik fia, mégcsak nem is a leánya, hanem a felesége névemlékét jelenti. Ha a
bevezetésünk 20. oldalán a „-ka” görög szócska megfejtését nézzük, az a -né =
feleség értelemben, akkor bizony a görög nyelv szerint is: Liünti(n) + ka =
Liüntin-asszony nõi névét, Árpád feleségét jelenti. Miként az Emese nagyanyja,
de Enéh anyja nevében is a „-e, -né” végzõdés és szórész az asszony jelentését
hordozza. Sokan felvetik a Liüntika = Levente azonosságot. De a Napnál is
világosabb, hogy a két név nem egy és ugyanazon szófejlõdés eredménye. A
kérdéses LEVENTE szó az a MÉKSZ szerinti jelentésében sem tulajdonnév,
hanem egyszerûen fõnévként egy daliás harcos, minden bizonnyal az Álmos
Tácsi István

Hunok vagyunk, sólyom népe
Ereinkben sólyom vére.
Õsatyánkat sólyom szülte,
Õsanyánkat Isten küldte.
Királyaink koronáján
Aranysólyom fényesen áll.
Feje türkiz, teste arany
Szellemében nap fénye van.
Õsök lelke szellemlénye,
Aranysólymunk szent rejtélye.
Nap madara fény hírnöke,
nemzetünknek égi jele.
Hunok vagyunk a Nap népe
Sólyomlelkek összessége.
/Cey-Bert Róbert Gyula/



















Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Generálási idő: 3.65 másodperc
1,778,873 egyedi látogató