Hunok Nagy Szövetsége

Navigáció

Felhasználók

-> Online vendégek: 4

-> Online tagok: 1
PaulHoife

-> Regisztráltak: 319
-> Legújabb tag: Charleslooms

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Az aranykor nemzedéke 2

Hírek


Abban a görög aranykorban még a nõk voltak a párválasztók, miként burkoltan
ma is. A kezdetektõl hosszú ideig az udvarlás a férfi vezéri alkalmasságá-
nak kifejezését volt hivatott hordozni. Innen ered az ünnepek sportversenyei,
amit a világunk mára egy pénzalapú olimpiává züllesztett. Mivel az õskõkorban
mindegyik horda ugyanazon nemzetséghez tartozott, vértestvéreik – de nem
édestestvéreik – voltak a távoli eredetû férfiak is, nem jelentett egyben idegenséget
sem a befogadásuk. A nõk genetikai kódolása mindig elõnyben részesítette
a minél távolabbi leszármazást, kihasználva a gének frissítésében az utódok
egészségességét. Még egy fontos jelenségét emelem ki az õsi nemi szerepeknek.
A nõk hatalma a hordán belül a létszámbeli többségükbõl generálódott.
Hiszen a természetben uralkodó biológiai erõ elmélete, mint a természet legfontosabb
alaptörvénye, minden életjelenséget meghatároz. Ugyanez a már sokszor
emlegetett matriarchális → patriarchális hatalmi váltást is motiválta. Az aranykor
végéhez vezetõ társadalmi jelenségekben, az akkori emberi viszonyokban a
férfiak kiegyenlítõdõ létszámviszonyai a nagyobb biológiai erejük okán, egyben
a társadalmi hatalmuk átvételét is magában hordozta. De szigorúan a mindenkori
szokásjog, hitbéli rendszereiken keresztül.
A továbbra is boldog aranykornak nevezett õskõkorban az élet valóban, a szó
legszorosabb értelmében boldog lehetett. Hiszen nem ismerték a munka, a
rabszolgaság és a háborúk fogalmát és borzalmait. Az idõkben még személyenként
több négyzetkilométernyi állandó territóriumokkal rendelkeztek, ahol
minden lételem megtalálható volt, hiszen a vizes élõhelyek mentén elhelyezkedõ
gazdag szálláshelyeken éltek õseink. Akkortájt, az emberiség pozitív szétterjedése
idõszakában, csak a régibõl kiváló új hordák vándoroltak széjjel, azok is
körkörösen, hogy új állandó territóriumokat találjanak maguknak. Az egész
nagytérségünket, minként az Éden lakóinál megismertük, azonos kultúrájú és
egynemzetiségû, vagyis rokon hordák lakták. Ezek az embercsoportok nem
voltak, nem lehettek ellenségeik egymásnak. Ezért a háború fogalma ismeretlen
volt az elsõ történelmi embertípus egyedüli létezése korszakában. Az esetleges
õsi hímkakaskodásokat nem nevezhetjük háborúknak. Késõbb még részletesebben
kitérek rá, hogy az ógörögök mellé azért zajlottak le a rokon aiol, ión és az
akháj bevándorlások aránylag békésen, mert a férfi vezéreiket távoli õsnépi
leszármazottakként, az ógörög törzsek királynõi nagyobb elõnyben részesíthették
a helybéli férfiaknál. Ellentétben a dór behatolásokkal, amely már a háborús
állapotok eluralkodásával járt az ógörög világ egészére.
Hogy boldog koruk volt, az azt is jelenti, miként az emberi vonatkozásokban
is a jólét csak erõforrás többletes korokban lehetséges. Így a holocénkor elsõ
ötezer éve volt az emberiség egyik legboldogabb korszaka. Hiszen az özönvizek
után az egész bolygón egy mérsékelt és stabil meleg periódus alakult ki,
ami által a természet minden fajta élõlények viruló életközösségeit alkotta.
Lefordítva, táplálékbõség alakult ki a Föld biocönózisában. Miként Graves, az
emberiség öt korszaka mítosz elsõ pontja alatt megörökítette: ehetõ makkot,
gyümölcsöket, fákról csöpögõ mézet, juh meg kecsketejet ittak, és mi tegyük
hozzá, hogy sok halat meg vízi eredetû táplálékot ettek. Csak az õseink egyetlen
fõfeladatára nem tér ki az író, miszerint egyetlen dolguk maradt, megvédeni
az állandó territóriumuk hordaközösségét a természetes ellenségeik ellen. De
miként már tudjuk, ezt a feladatukat is sikerrel oldják meg, hiszen nem szaporodhatott
volna fel másként az emberiség egyedszáma a ma már aggasztóan a
túlszaporodottságunk sokaságává.
Most, hogy megismertük, miszerint Alalkomeneusz és társai nem lehettek a
boldog aranykor részesei, hanem inkább a következõ ezüstkor elrontói, a további
magyarázataink érdekében itt térjünk ki az eredettörténetükre. Hogy kik
voltak Alalkomeneusz és társai? A névetimológiájából érthetõ meg, miszerint a
legteljesebben a magyar õsnyelv szerint képzõdött és beszélõ szót alkotó fogalmunk.
A szóközép „-komen-” egyszerûen mennyország jelentésû (körmenny);
a szóeleji Alal- = alatti, kettõzve a legalsóbb; a szóvégi -eusz = égi-úr-
õs-zentje; összeolvasva vegyes szórendben: Alalkomeneusz = Mennyországalatti-szentember,
a földi ember, aki már Zeusz teremtménye, és vált az ógörö-
gök helyébe az asszír földi életforma teremtõ erejévé. Sajnos, a hímsoviniszta
újgörög sokisten vallása már nem tartotta elõnyösnek, ha megnevezték volna az
elsõ földi nõt is. Ugyanis nyelvjárásokként más-más nevû elsõ férfi emberrõl
tudunk: Alalkomeneusz, Pelaszgosz, Erebosz. Ugyanígy válogathatunk az elsõ
asszonynevekbõl is: Eurünomé, Gaia, Nüx. Kiemelve, hogy egyedül az õsteremtés
elsõ és valódi Õsanya megszemélyesítésére nem térnek ki a mítoszok.
De tudnunk kell, hogy az arany és ezüstkorokat elpusztító hódítók nevei még
szintén úrnépi eredetûek. Ugyanígy Uranosz és fia, Kronosz az idõ istene is
átvett úrnyelvi eredetû asszír uralkodónevek. Miként már elemeztük, az Uranosz
= Úr-a nõs, addig a Kronosz = Koronás, aki a napkorong és a belõle ki-
áramló nyolc majd tizenkét ék alakú napsugarakkal szimbolizált õskeresztény
jelkép átvétele, amelybõl ered a királyok koronája fogalom. De gyorsan jelentsük
ki, hogy Kronosz a Napistent, mint az idõ urát is jelenti, a kronométert.
Mellette már a kezdetektõl megjelenik Eurünomé (Égi-úr-ünõ-a-mennyei) a
Holdistennõ mitológiája is. Õk a mítoszok két legfõbb földi teremtõ ereje, akik
a hódításuk során, teremtik meg önmaguknak az újgörög földi életet, és benne
az ilyen embertípust is. De az Õsanya még mindig hiányzik a történetbõl.
A Mennyország példáján mégis Graves írónak az a magyarázata helyes, miszerint
a Méh-istennõtõl eredeztették magukat az ógörögök, és a kisázsiai rokonnépeik.
De nem csak õk voltak a méh-népek, hanem a Kárpát-medence
szkítái, a hunok meg a darázs népek. Fennmaradt bizonyítékok szerint a
hunmagyar népek is mind méhnépek, anyatiszteletû társadalmak voltak. Hiszen
egyetlen más nyelven sem azonos a méh, mint rovar, a méz és a nõk méhének a
neve. Nézzük meg felsorolásban más nyelvekben is a tételünket:
1. Magyarul: anyaméh, méh (rovar), méz;
2. Görögül: mitra mélissza méli;
3. Olaszul: utero Bee, miele;
4. Angolul: uterus, bee honey;
5. Németül: uterus, Biene Honig;
6. Franciául: utérus abielle miel.
Miként látjuk, a görög nyelv szavai állnak a legközelebb a magyaréhoz. Az is
kifejezõdik e fogalmakkal, hogy a görögöknél a Mitra (méhbõl képezve), mint
az anyaméhet hordozó istennõ, azonos a Méh-istennõvel valamint a Medusza
(Gorgó) istennõvel. Nem véletlenül vágja le Medusza fejét a dór Perszeusz,
kifejezve ezzel a nõk vezetõ szerepének a végleges elpusztítását, a
matriarchizmus végét. Perszeusz maga is egy dór inváziós hadvezér, akinek
egyik fia Perszész és akinek a leszármazottaik alapítják majd meg a Perzsa
Birodalmat. A kis-ázsiai Mitra anyaistennõ hitvilágából az átvevõ szemita kö-
zép-ázsiai népek 180 fokos fordulattal csináltak belõle egy Mithra férfiistent,
elsõsorban a szanszkrit Mitra = Napisten alapján. A perzsa zoroasztrizmusban
már Mithra, és a Kr.u. évszázadokban a görög-római kultúrában pedig
Mithrász. Hitvilágában a világosság istene, szerepében õ volt a becsület az
igazság és a hit védelmezõje, egyes vallásokban megváltónak is hívták. Így
váltott át az eredendõen õsanyai anyaméh, a Mitra nevû istennõ fogalmából egy
férfi Mithrász istenné a hímsovinizmus gyakorlatában.
Már csak egy kérdést említek az aranykor irodalmából megfejtésre. Mégis mi
lehet az értelme a következõ Graves idézetnek: „a Méh-istennõ uralkodásának
borzalmait, Hésziodosz korára már elfelejtették az emberek”? Ez a mondatrész
valószínûleg nem történelmi jelentõségû, hiszen egyetlen mítoszszerzõ sem élt
a Méh-istennõk uralkodásai alatt. Mert Hésziodosz is már csak az indoeurópaivá
vált Görögországban élt, Kr.e. 7. században. Pont fordítva kell lenni az igazságnak,
mert a költõ apjának halálával maga a már említett Perszész leszármazottai
fosztották meg õt az apai örökségétõl, szegénysorsba taszítva családját.
Vagyis nem a Méh-istennõk uralkodásának borzalmairól van tudomása a költõ-
nek, hanem már az õ korabeli férfi királyok garázdálkodásainak borzalmairól.
Ugyanis a legendák leírták, hogy az õsközösségben az emberek olyan harmonikusan
éltek együtt, mint a méhcsaládok. Ezen felül mégis mi lehet az
aranykor megélésének legfõbb társadalmi, vagyis gazdasági oka? Az, hogy az
õsközösség nem ismerte a háborút. Ennek okán az embereknek nem kellett
azért dolgozniuk, hogy fegyverkezzenek, és egymás élõhelyeit pusztítsák. Ami
a megélhetésükhöz kellett, gyûjtögetésbõl, halászatból, kisebb állatok vadászatával
megszerezték, és az mind a hordaközösségüké volt. Nem rabolták el tõlük
más hordák. Írjuk ide mégegyszer a jellemzõ életformájukat: lassan öregedtek
meg, sokat táncoltak, énekeltek és nevettek, így múlatva az idõt.
Talán még ide tartozó lehet, hogy a Méh-istennõk társadalmában nem voltak
a szó mai értelmében királyok, ilyen társadalmi státusz ismeretlen volt a vilá-
gukban. Vagyis a rangidõs anya volt a család vezetõje, mellette a férfi csak a
teremtõ erõ volt, mivel sem katonáskodni, sem dolgozni nem kellett azidõkben,
így egyeduralkodó férfi király sem kellett. Ha az emberiség hatalmi rendszereinek
a fejlõdését nézzük, akkor természettörvényi tényként, elsõként kizárólag a
matriarchátus hatalma fejlõdhetett ki, és az egész õsközösség idõszaka alatt így
mûködött. Majd csak az õsközösség felbomlásával, a második történelmi embertípus
létrejöttével, úgy ötezer éve kezdõdik el az a változás, amely a 180
fokos hatalmi változást elõidézi. Az asszír népek egyeduralkodó királyságaival
szemben, az elsõdleges úrnépeknél elsõként a fejedelemségekben, pontosabban
a kettõshatalmi rendszerekben fejezõdik ki az a hatalmi változás, amit a Kende
és a Gyula hatalommegosztásában már leírtunk. A Kende = a kendõs értelmezésébõl
az Õsanya és a nõi vezetõi, míg a Gyula = gyújtóláng értelmébõl, a
katonai, a vezérhím feladatkörét jelentette. A további évezredek során, békeidõkben
az Õsanya, a rangidõs matróna életfenntartó szerepe szerint zajlik az
élet. Addig háborús idõkben a Gyula, mint a hadsereg vezére válik egyeduralkodóvá,
a hadi állapot fennállásáig. Majd csak a törzsszövetségek állama után,
az országok és birodalmak létrejöttének idejében jön el az a történelmi szükségszerûség,
ami lassan a királyság állapotába vezeti el az õsnépet is, állandósulva
náluk is a férfi egyeduralmat.
Ugyanez a törzsfejlõdés a nomád pásztornépeknél másként zajlik. Az õ társadalmuk
fejlõdésében kimarad a kettõshatalmi államforma léte, náluk a matriarchális
rendet egy 180 fokos gyökeres fordulattal, egybõl az egyeduralomra jutó
patriarchális forma váltja fel. Következendõen, a királyi intézmény egyeduralmi
rendszerét is a hódító népek találják fel, illetve alkalmazzák elsõként a vilá-
gon. Ha csak a magyar király szót elemezzük, maga a szó is tartalmazza az
asszír szótövet: k = ko, ország + ir = ír, asszír; együtt: kir = körország + ály =
alország-jó-(ura). Nem mennyei! Egyszerûsítve: király = körország-ura,
Napország földi ura, Napkirály. Hasonlóan az angol king (német: König) szó
etimológiájában: ki = kir, kör + ng = nagy, vagy nagy-égi; egybeolvasva, fordí-
tott szórendben: king = nagy-körország-ura. Csak megjegyzem, hogy az úrné-
pek vonatkozásában az elsõ koronás király majd csak a hun Atilla lesz Kr.u.
445-ben. Addig az asszír királyságok már Kr.e. 2369-tõl léteznek, majd háromezer
évvel korábbról.
Logikailag pontosan bizonyítja elõzõ megfejtésemet, hogy Egyiptomban,
mint a Nagy- Éden úrnépeinek központi hatalmában sem királyok, hanem fára-
ók voltak az anya-istennõk mellett a vezérhímek. Ugyanis a fogalom egyik
jelentésében: f(a) = fia + ara = ara, Õsanya, nõi-istenség + ó = Ó, a csodálatos
Nap; összeolvasva: fáraó = Fia-(az)-Arának-és-a-Napistennek, vagy vegyes
szórendben: Istennõ-(és a)-napisten-földi-fia. Másik megoldásban, vegyes szó-
rendben: fáraó = Rá-Napisten-fia. Már majdnem mindent megvizsgáltunk, csak
az õsteremtõ anyaistennõ neve nem akar sehogy sem elõkerülni a görög mitológiából.
Sajnos az asszír cenzúra oly hatékonyan mûködött, hogy az már nem
is fog soha. Ezért is kellett nekünk a görög Urana õsteremtés mítoszát újraalkotnunk
az elõzõ fejezetében.
Tácsi István

Hunok vagyunk, sólyom népe
Ereinkben sólyom vére.
Õsatyánkat sólyom szülte,
Õsanyánkat Isten küldte.
Királyaink koronáján
Aranysólyom fényesen áll.
Feje türkiz, teste arany
Szellemében nap fénye van.
Õsök lelke szellemlénye,
Aranysólymunk szent rejtélye.
Nap madara fény hírnöke,
nemzetünknek égi jele.
Hunok vagyunk a Nap népe
Sólyomlelkek összessége.
/Cey-Bert Róbert Gyula/





















Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Generálási idő: 2.69 másodperc
1,928,957 egyedi látogató