Hunok Nagy Szövetsége

Navigáció

Felhasználók

-> Online vendégek: 2

-> Online tagok: 0

-> Regisztráltak: 36
-> Legújabb tag: Stewarttraut

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Az ezüstkor nemzedéke

Hírek


Időszaka: Kr.e. 2369-1318. között, a Minószi-civilizáció és a Mükénéikornak
a prehellén bevándorlása. A fejlődés hullámjellegéből is adódóan, az
aranykor sem maradhatott végleg az emberiségé. Miszerint Indomediterránia
óvilágában, a jómódban lassan felszaporodó emberiséget is eléri a holocénkor
első környezeti katasztrófájának a szele. A Góbi sivatag és környezete kiszárad.
Mintegy ötezer évvel kezdődően, s Mezopotámiára rázúdul az első emberi,
vagyis a nomád és pogány népvándorlás, a Közép-Ázsiából visszaforduló pásztornépek
első hulláma. A Tigris-folyón átszivárogva, a folyóközben Akkád
városa körül gyülekeznek. Már csak egy alkalmas vezérhímre várnak, hogy a
számukra elérhetetlen jólétben élő ősnépre, a sumérekre rárontva, megszerezzék
maguknak e nép felhalmozott anyagi javait.
Az idő nekik dolgozik. Megtalálják Sarrukín személyében a vezetőjüket, és
egy összehangolt támadással megszerzik, Kr.e. 2369-ben elsőként az Úr városa
feletti katonai hatalmat. A mezőgazdaságból élő telepesek minden értékét,
aranyát elveszik, ezek segítségével zsoldos hadsereget toboroznak. Az úrnép
vezetőit megölik, vallását elpusztítják, az ősnépet pedig elsőként a világban
szolgasorsba süllyesztik. Az asszírhódítóvá vált népeknél jelenik meg elsőként
az állandó hadsereg intézménye, a mintegy ötezer-hatszáz fős akkád zsoldos
hadsereg, aminek a segítségével lerohanják a többi sumer városállamot.
Sarrukín király a hatalma teljében rövidesen kikiáltja a politikai téziseit:
1. Ő, mint az első férfi egyeduralkodó király, a világ négy égtájának uraként,
az utódjának és minden leszármazottjának parancsba adja a hódítások folytatását
és kiterjesztését a Föld egészére;
2. Létrehozzák az asszírok új ideológia rendszerét, az idealizmus világnézetét,
és a világmonarchia elvét, az egész világ feletti uralom megszerzésének a
doktrínáját.
Csak megjegyzem, a világ mai vezérhímjei is mind e 4380 éves asszír parancsnak
a szolgai végrehajtói, és mindaddig folytatják háborúikat a békés lét ellen,
amíg az emberiség bele nem döglik az ő kártékonyságukba.
A társadalmi aranykor végéhez érvén, tegyük fel a kérdésünket? Akkor mi
okozta az ezüstkor szükségszerű létrejöttét? Nem más, mint a háborúk társadalmi
korának az eljövetele. Következtében véget ér az emberiség gondnélküli
életformája, és a továbbiakban a világ kénytelen a gazdaságát a háborúk megvívásának
szolgálatába állítani. De mi okozta a háborúk korának a beköszöntét?
A társadalomtudományok nyelvén egyszerű rá a feletet: az egyenlőtlen emberi
fejlődés kiegyenlítődési törvénye. Ami azt jelenti, hogy ha bárhol a világon
egy élőlény vagy annak egy csoportja erőforrás többlethez jut, akár szerencsé-
ből, akár a saját munkájával, a többi élőlény megkezdi a harcot azok megszerzéséért.
Így értendő, hogy a kialakuló telepes folyó menti kultúrák magas életszínvonalát
megirigylő vándorló nomád pásztornépek, megkezdik a harcot az
ott felhalmozódó anyagi javak megszerzéséért a maguk javára.
A hódító háborúk korában az emberiségnek már nem csak az önfenntartása
érdekében kell tevékenykednie, és a meghódítottaknak most már dolgozniuk.
Hanem a kényszermunka létrehozásával, a rabszolgaság intézményével, az
emberi munkát a háborúzás céljába kellett állítani. Vagyis minden erőforrás
felesleg a továbbiakban a fegyverkezés szolgálatába állítódott. A hadseregek
felfegyverzése, a fegyverkezési verseny az a negatív erő, amely a holocénkor
második ötezer éves időszakában az emberi fajt, az esetünkben az ezüstkor
viszonyaiba kényszeríti. Megjegyezve, ugyanezen okok eredményezik majd a
rézkor, a bronzkor és a vaskor eljövetelének a szükségszerűségét is.
Az akkád-asszírok első hatalmi felépülését már valódi, a pusztítások elől menekülő
úrnépi tömegek első népvándorlásai követik. A mezopotámiai esemé-
nyekben, ezek a menekülő törzsek a környező, még érintetlen testvérnépeikhez
kérik a betelepedést. Ami nemsokára ott is társadalmi megrázkódtatásokat von
maga után. A helyben lakók és a bevándorlók között a természettörvényekből
megérthetően, rövidesen megindul a küzdelem a társadalmi hatalom újraosztá-
sáért. E fejlődés folyamán érkeznek keleti irányból az asszírok által felbolygatott
prehellén törzsek első testvérnépi csoportjai az Égei-tenger partvidékére,
hogy rövidesen a balkán-félszigeten is megjelenjenek. A prehellén = hellének
előtti fogalmunk miként már említettük, nem jelent mást, mint az ógörögök
közé elsőként a Kis-Ázsiába, és kisebb részben a Balkánra is beköltöző
pelaszgokat. Ezek az ide vándorolt nemzetségek, akik a görögökhöz a fénytiszteletű,
Napistenhitű, másként Héliosz = fény-fia tiszteletét hozták magukkal,
vele párhuzamosan az Égei-tenger ázsiai oldalán Müszia, Lüdia, Iónia és Kária
államaikat hozzák létre az ezüstkor végére.
Az emberiség öt korszaka mítoszban olvashattuk, hogy az ezüstkor nemzedé-
kei, még szigorúan az anyaistennő tiszteletében éltek. Elsősorban telepes mezőgazdasági
tevékenységet folytattak, ugyanis már kenyeret ettek. A „sohasem
áldoztak az isteneknek” mondatrész, azt árulja el nekünk, az utókornak, hogy
még a társadalmukban nem volt elkülönült vallási kaszt, papi hatalom, miként
az majd a férfi istenek világában bekövetkezik. Az ezüstkor nemzedékének a
vallása, az anyajogú barbár vallásformában, ahol minden család a hagyományaik
szerint, de a saját házában (Óljában) tisztelte az Anyaistennőjét, és annak
elsőszülött fiát, a Napistenét. Nem volt még intézményes vallási gyakorlat, mert
az anya egyben a családi tűzhely őre is volt. Nem kellett külön áldozatokkal
eltartani a papságot, hiszen az édesanyák ők maguk voltak a vallási vezetők is.
A matriarchális világban még nem háborúztak egymással a szomszédok,
ugyanis az ősközösség végén, az azonos identitású ősnépek még békés viszonyokban
éltek egymás mellett, az addigra kialakított munkaalapú társadalmuk
biztos megélhetése okán. Az, hogy nemsokára Zeusz és serege mégis megsemmisíthette
hatalmukat, a görögök számára drámai következményekkel járt.
Ami azt jelenti, hogy az előző ezeréves népkeveredések során hiába olvadtak
be az új rokon törzsek az ógörögökbe, és együtt próbálták visszaverni az utánuk
érkező, immár a hódítóvá váló asszír törzsek katonai csapatait, a hódítók min-
dig előnyt élveznek. Hiába vannak a honvédők az önvédő háborúkban jelentős
számbeli fölényben, mégis a hódítók társadalmi terjeszkedésének vagyunk a
tanúi. Fontos tanulságokat vonhatunk le ebből a tényből. Elsőként, az ősnépek
már telepes munkakultúrában éltek, ezért nap-nap után dolgozniuk kellett. A
honvédelemre kevés idejük jutott. Másodszor a telepesek már jómódú emberekként,
inkább élni szerettek volna, semmint meghalni a csatatereken. Harmadszor,
hiányzott az állandó hadseregük, aminek a fenntartása bizony igen
megterhelő lett volna az őslakosság számára.
Viszont a hódító ellenségeiknek, így a dóroknak is, a vándorló pásztornépek
szerint állandó katonaságuk létezett a Sarrukín példa nyomán. Hiszen a nyája
tulajdonosa egyben katonája is a törzsének, így ők mindig harcra készek voltak,
és a meglepetésszerű támadásaikban szervezettebben, rendre legyőzték az ősnépeket.
Miként az asszírok vezette dór törzsek is vándorló pásztornépekként
érkeztek a görögök közé. Mikor a fővezérük elrendelte, azonnal csapatokba
szerveződve támadásba lendülhettek. Mire a telepesek felocsúdtak, már az
ellenállókat megölve, a pásztornépeké volt a terület. Amikor az ősnép mégis
összeszedte a férfiakat az ellentámadásra, addigra a hódítók már elfoglalták a jó
hadállásokat, védhető terepeket, a hegyeket. Így vált az Olimposz hegység is a
hódítóké, amit a kitűnő katonai képességeikkel, mindig képesek voltak megvé-
deni az ősnép népfelkelő jellegű visszafoglalási kísérleteitől. Ez volt az a taktikai
előny, amivel győzhettek Zeusz csapatai, megsemmisítve az ősnép katonai
erejét, magukat a helyükbe emelve.
Próbáljuk meg behatárolni, milyen népcsoportok éltek négyezer évvel ezelőtt
Eurázsia középső területein. A történelmi szakirodalomban pontosan fellelhető,
ahogy a Balkán-félszigetet és Kis-Ázsia területét, amelyet Anatóliának is ismerünk,
az özönvizet követően különböző hunmagyar ősök, a hurrita népcsoportok
lakták. Az emberiség szétvándorlás tudománya feltárta, hogy a fajunk bölcsőjéből,
Keletközép-Afrikából, az Afrikai-nagytavak vidékéről az europid
őság észak felé húzódott a Nílus medencéjében és a Vörös-tenger mentén. Körkörösen
belakva életterét, mindenhol azonos jellegű társadalmakat hozva létre.
E nemzetségek terjedésével a vörös nemzeti színükről elnevezett vörösmagyarok,
a hun népcsoport ágai haladtak elől, akik benépesítették az özönvíz
kataklizmája után Közép-Ázsia, Észak-Afrika és Európa nagy részét. Több
águk ismert: a déli hunok Dél-Ázsia benépesítői; az északi hunok, Altáj és
Észak-Kína lakói; a nyugati hunok a hurriták, és a föníciaiak, akik Európába is
betelepednek. Mögöttük haladtak a fehérmagyarok törzsei, az ezüst, vagy fehér
nemzeti színű magúrok, a Mah Gar népek, akik Mezopotámia jelentős területét
lakták, szintén több ágra oszoltak. A keleti águk volt a jászmagyarok népe, akik
a Tigris folyó keleti oldalán éltek, első államukat Elám néven ismerjük. Az
Eufrátesz mentén éltek a fehérmagyarok nílusi ága, akik több al ágra bomlottak:
sumérok, avarok, kánaániták, szakák, és többek közt az ógörögök. Velük
együtt érkeztek e tájra a feketemagyarok törzsei: amoriták, kasszíták, majd
óarabok (arameusok, káldeusok).
Az akkád-asszírok impériuma elsőként a fehérmagyar sumérekre majd a
jászmagyar elámiakra zúdul. A következtében az északra menekülő sumérekből
a szkíták, az elámiakból a jászok törzsei származnak. E törzsek is találkoznak
más úrnépi törzsekkel, így a sumer X kasszíta = kaldeusok; a jász X sumer =
hellének; sumer X óarab = arameusok; sumer X hurrita = hettiták; avar és szkí-
ta X hunokból = parthusok származnak, és így tovább.
Ugyanígy a balkán félsziget lakói is hasonló népcsoportokat alkotnak. ÉszakBalkánon
az illírek és makedónok hunmagyar népelemei, délebbre a thébai és
athéni fehérmagyarok, akik a Nílus menti Théba vidékéről, a feketemagyarok
pedig Montenegró (Crna Gora) területére érkeztek. A görög szigetvilágot pedig
a föníciai hajósok (vörös hunmagyarok), az akhájok különböző népcsoportjai
lakták. Miként Kréta szigetén a minószi kultúrát is az alsó-egyiptomi eredetű
bikakultuszt imádó hunmagyar népek alapították.
E nagyon kivonatos rézkori népmozgások pontosan bizonyítják, hogy a görög
világ sem egy külön emberi rassz által lakott térség, hanem a legszorosabb
korrelációban ősi rokonnépek hatalmas néptömegeit alkották meg. Megfogalmazva:
az ógörögök is Indomediterránia ókori őslakóit jelentik. Tehát, ha egy
térképen a görög kultúrának nevezett térségre tekintünk, amely a Kaukázustól
tartott a Földközi-tenger egésze mentén, nem jelent mást, mint az europid emberi
alfaj egységes mediterrán élőhelyeit. Kiemelve, hogy egynemzetségű,
egynyelvű, egy isten vallású (anyatiszteletű őskeresztény), egykultúrájú telepes
úrnépeink egységét jelentve.
A Balkánra bevándorló újabb ezüstkori prehellén nemzedékek bizonyíthatóan
ugyanúgy az ógörögökkel azonos úrnyelvű testvérnépek, hiszen Kis-Ázsiából
érkeztek. Fontos, hogy más mezopotámiai népvándorlások nyomására kénytelenek
az Égei-tenger partjai felé vándorolni. Jegyezzük meg, hogy onnan nyugati
irányban nem is vezet máshova út. Viszont az ezüstkori prehellének után
érkező rézkori hellének népi vonatkozásaihoz jegyezzük meg, miként a görög
mítoszokból pontosan ismerjük, csak annyiban különböztek, hogy ők a Hélioszt
imádó nemzetségek, a hellén aiolok, az iónok és az akhájok, akik egyben elhozzák
a réz nemzedékek korát Görögországba.
Az ezüstkor mítosza pontosan jelzi nekünk, hogy miért voltak kötekedő természetűek
az új bevándorlók? Hiszen ők is az ősnép rovására igyekeztek maguknak
egy-egy önálló életteret kialakítani és ez konfliktusokkal járt. Viszont
pontosan jelzi a békés testvéri népegyesüléseiket, hogy legalább nem háborúztak
egymással. A beköltöző prehellének egybeolvadnak az őslakókkal, alkotják
meg az ógörög kultúrát, ahol még egyöntetűen a matriarchális viszonyok maradnak
érvényben. De az ezüstkori bevándoroltak által már megindul a felbomlása
az ősi életformának, hogy az utánuk érkező réz és a bronzkori hellén nemzedékeket
követő vaskori nemzedékek korában már végleg megszüntessék a
női vezetés társadalmi hatalmát Görögországban.
Tácsi István

Hunok vagyunk, sólyom népe
Ereinkben sólyom vére.
Ősatyánkat sólyom szülte,
Ősanyánkat Isten küldte.
Királyaink koronáján
Aranysólyom fényesen áll.
Feje türkiz, teste arany
Szellemében nap fénye van.
Ősök lelke szellemlénye,
Aranysólymunk szent rejtélye.
Nap madara fény hírnöke,
nemzetünknek égi jele.
Hunok vagyunk a Nap népe
Sólyomlelkek összessége.
/Cey-Bert Róbert Gyula/










Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Generálási idő: 0.12 másodperc
984,134 egyedi látogató