Hunok Nagy Szövetsége

Navigáció

Felhasználók

-> Online vendégek: 2

-> Online tagok: 0

-> Regisztráltak: 338
-> Legújabb tag: CharlesAnilk

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Az ezüstkor nemzedéke

Hírek


Idõszaka: Kr.e. 2369-1318. között, a Minószi-civilizáció és a Mükénéikornak
a prehellén bevándorlása. A fejlõdés hullámjellegébõl is adódóan, az
aranykor sem maradhatott végleg az emberiségé. Miszerint Indomediterránia
óvilágában, a jómódban lassan felszaporodó emberiséget is eléri a holocénkor
elsõ környezeti katasztrófájának a szele. A Góbi sivatag és környezete kiszárad.
Mintegy ötezer évvel kezdõdõen, s Mezopotámiára rázúdul az elsõ emberi,
vagyis a nomád és pogány népvándorlás, a Közép-Ázsiából visszaforduló pásztornépek
elsõ hulláma. A Tigris-folyón átszivárogva, a folyóközben Akkád
városa körül gyülekeznek. Már csak egy alkalmas vezérhímre várnak, hogy a
számukra elérhetetlen jólétben élõ õsnépre, a sumérekre rárontva, megszerezzék
maguknak e nép felhalmozott anyagi javait.
Az idõ nekik dolgozik. Megtalálják Sarrukín személyében a vezetõjüket, és
egy összehangolt támadással megszerzik, Kr.e. 2369-ben elsõként az Úr városa
feletti katonai hatalmat. A mezõgazdaságból élõ telepesek minden értékét,
aranyát elveszik, ezek segítségével zsoldos hadsereget toboroznak. Az úrnép
vezetõit megölik, vallását elpusztítják, az õsnépet pedig elsõként a világban
szolgasorsba süllyesztik. Az asszírhódítóvá vált népeknél jelenik meg elsõként
az állandó hadsereg intézménye, a mintegy ötezer-hatszáz fõs akkád zsoldos
hadsereg, aminek a segítségével lerohanják a többi sumer városállamot.
Sarrukín király a hatalma teljében rövidesen kikiáltja a politikai téziseit:
1. Õ, mint az elsõ férfi egyeduralkodó király, a világ négy égtájának uraként,
az utódjának és minden leszármazottjának parancsba adja a hódítások folytatását
és kiterjesztését a Föld egészére;
2. Létrehozzák az asszírok új ideológia rendszerét, az idealizmus világnézetét,
és a világmonarchia elvét, az egész világ feletti uralom megszerzésének a
doktrínáját.
Csak megjegyzem, a világ mai vezérhímjei is mind e 4380 éves asszír parancsnak
a szolgai végrehajtói, és mindaddig folytatják háborúikat a békés lét ellen,
amíg az emberiség bele nem döglik az õ kártékonyságukba.
A társadalmi aranykor végéhez érvén, tegyük fel a kérdésünket? Akkor mi
okozta az ezüstkor szükségszerû létrejöttét? Nem más, mint a háborúk társadalmi
korának az eljövetele. Következtében véget ér az emberiség gondnélküli
életformája, és a továbbiakban a világ kénytelen a gazdaságát a háborúk megvívásának
szolgálatába állítani. De mi okozta a háborúk korának a beköszöntét?
A társadalomtudományok nyelvén egyszerû rá a feletet: az egyenlõtlen emberi
fejlõdés kiegyenlítõdési törvénye. Ami azt jelenti, hogy ha bárhol a világon
egy élõlény vagy annak egy csoportja erõforrás többlethez jut, akár szerencsé-
bõl, akár a saját munkájával, a többi élõlény megkezdi a harcot azok megszerzéséért.
Így értendõ, hogy a kialakuló telepes folyó menti kultúrák magas életszínvonalát
megirigylõ vándorló nomád pásztornépek, megkezdik a harcot az
ott felhalmozódó anyagi javak megszerzéséért a maguk javára.
A hódító háborúk korában az emberiségnek már nem csak az önfenntartása
érdekében kell tevékenykednie, és a meghódítottaknak most már dolgozniuk.
Hanem a kényszermunka létrehozásával, a rabszolgaság intézményével, az
emberi munkát a háborúzás céljába kellett állítani. Vagyis minden erõforrás
felesleg a továbbiakban a fegyverkezés szolgálatába állítódott. A hadseregek
felfegyverzése, a fegyverkezési verseny az a negatív erõ, amely a holocénkor
második ötezer éves idõszakában az emberi fajt, az esetünkben az ezüstkor
viszonyaiba kényszeríti. Megjegyezve, ugyanezen okok eredményezik majd a
rézkor, a bronzkor és a vaskor eljövetelének a szükségszerûségét is.
Az akkád-asszírok elsõ hatalmi felépülését már valódi, a pusztítások elõl menekülõ
úrnépi tömegek elsõ népvándorlásai követik. A mezopotámiai esemé-
nyekben, ezek a menekülõ törzsek a környezõ, még érintetlen testvérnépeikhez
kérik a betelepedést. Ami nemsokára ott is társadalmi megrázkódtatásokat von
maga után. A helyben lakók és a bevándorlók között a természettörvényekbõl
megérthetõen, rövidesen megindul a küzdelem a társadalmi hatalom újraosztá-
sáért. E fejlõdés folyamán érkeznek keleti irányból az asszírok által felbolygatott
prehellén törzsek elsõ testvérnépi csoportjai az Égei-tenger partvidékére,
hogy rövidesen a balkán-félszigeten is megjelenjenek. A prehellén = hellének
elõtti fogalmunk miként már említettük, nem jelent mást, mint az ógörögök
közé elsõként a Kis-Ázsiába, és kisebb részben a Balkánra is beköltözõ
pelaszgokat. Ezek az ide vándorolt nemzetségek, akik a görögökhöz a fénytiszteletû,
Napistenhitû, másként Héliosz = fény-fia tiszteletét hozták magukkal,
vele párhuzamosan az Égei-tenger ázsiai oldalán Müszia, Lüdia, Iónia és Kária
államaikat hozzák létre az ezüstkor végére.
Az emberiség öt korszaka mítoszban olvashattuk, hogy az ezüstkor nemzedé-
kei, még szigorúan az anyaistennõ tiszteletében éltek. Elsõsorban telepes mezõgazdasági
tevékenységet folytattak, ugyanis már kenyeret ettek. A „sohasem
áldoztak az isteneknek” mondatrész, azt árulja el nekünk, az utókornak, hogy
még a társadalmukban nem volt elkülönült vallási kaszt, papi hatalom, miként
az majd a férfi istenek világában bekövetkezik. Az ezüstkor nemzedékének a
vallása, az anyajogú barbár vallásformában, ahol minden család a hagyományaik
szerint, de a saját házában (Óljában) tisztelte az Anyaistennõjét, és annak
elsõszülött fiát, a Napistenét. Nem volt még intézményes vallási gyakorlat, mert
az anya egyben a családi tûzhely õre is volt. Nem kellett külön áldozatokkal
eltartani a papságot, hiszen az édesanyák õk maguk voltak a vallási vezetõk is.
A matriarchális világban még nem háborúztak egymással a szomszédok,
ugyanis az õsközösség végén, az azonos identitású õsnépek még békés viszonyokban
éltek egymás mellett, az addigra kialakított munkaalapú társadalmuk
biztos megélhetése okán. Az, hogy nemsokára Zeusz és serege mégis megsemmisíthette
hatalmukat, a görögök számára drámai következményekkel járt.
Ami azt jelenti, hogy az elõzõ ezeréves népkeveredések során hiába olvadtak
be az új rokon törzsek az ógörögökbe, és együtt próbálták visszaverni az utánuk
érkezõ, immár a hódítóvá váló asszír törzsek katonai csapatait, a hódítók min-
dig elõnyt élveznek. Hiába vannak a honvédõk az önvédõ háborúkban jelentõs
számbeli fölényben, mégis a hódítók társadalmi terjeszkedésének vagyunk a
tanúi. Fontos tanulságokat vonhatunk le ebbõl a ténybõl. Elsõként, az õsnépek
már telepes munkakultúrában éltek, ezért nap-nap után dolgozniuk kellett. A
honvédelemre kevés idejük jutott. Másodszor a telepesek már jómódú emberekként,
inkább élni szerettek volna, semmint meghalni a csatatereken. Harmadszor,
hiányzott az állandó hadseregük, aminek a fenntartása bizony igen
megterhelõ lett volna az õslakosság számára.
Viszont a hódító ellenségeiknek, így a dóroknak is, a vándorló pásztornépek
szerint állandó katonaságuk létezett a Sarrukín példa nyomán. Hiszen a nyája
tulajdonosa egyben katonája is a törzsének, így õk mindig harcra készek voltak,
és a meglepetésszerû támadásaikban szervezettebben, rendre legyõzték az õsnépeket.
Miként az asszírok vezette dór törzsek is vándorló pásztornépekként
érkeztek a görögök közé. Mikor a fõvezérük elrendelte, azonnal csapatokba
szervezõdve támadásba lendülhettek. Mire a telepesek felocsúdtak, már az
ellenállókat megölve, a pásztornépeké volt a terület. Amikor az õsnép mégis
összeszedte a férfiakat az ellentámadásra, addigra a hódítók már elfoglalták a jó
hadállásokat, védhetõ terepeket, a hegyeket. Így vált az Olimposz hegység is a
hódítóké, amit a kitûnõ katonai képességeikkel, mindig képesek voltak megvé-
deni az õsnép népfelkelõ jellegû visszafoglalási kísérleteitõl. Ez volt az a taktikai
elõny, amivel gyõzhettek Zeusz csapatai, megsemmisítve az õsnép katonai
erejét, magukat a helyükbe emelve.
Próbáljuk meg behatárolni, milyen népcsoportok éltek négyezer évvel ezelõtt
Eurázsia középsõ területein. A történelmi szakirodalomban pontosan fellelhetõ,
ahogy a Balkán-félszigetet és Kis-Ázsia területét, amelyet Anatóliának is ismerünk,
az özönvizet követõen különbözõ hunmagyar õsök, a hurrita népcsoportok
lakták. Az emberiség szétvándorlás tudománya feltárta, hogy a fajunk bölcsõjébõl,
Keletközép-Afrikából, az Afrikai-nagytavak vidékérõl az europid
õság észak felé húzódott a Nílus medencéjében és a Vörös-tenger mentén. Körkörösen
belakva életterét, mindenhol azonos jellegû társadalmakat hozva létre.
E nemzetségek terjedésével a vörös nemzeti színükrõl elnevezett vörösmagyarok,
a hun népcsoport ágai haladtak elõl, akik benépesítették az özönvíz
kataklizmája után Közép-Ázsia, Észak-Afrika és Európa nagy részét. Több
águk ismert: a déli hunok Dél-Ázsia benépesítõi; az északi hunok, Altáj és
Észak-Kína lakói; a nyugati hunok a hurriták, és a föníciaiak, akik Európába is
betelepednek. Mögöttük haladtak a fehérmagyarok törzsei, az ezüst, vagy fehér
nemzeti színû magúrok, a Mah Gar népek, akik Mezopotámia jelentõs területét
lakták, szintén több ágra oszoltak. A keleti águk volt a jászmagyarok népe, akik
a Tigris folyó keleti oldalán éltek, elsõ államukat Elám néven ismerjük. Az
Eufrátesz mentén éltek a fehérmagyarok nílusi ága, akik több al ágra bomlottak:
sumérok, avarok, kánaániták, szakák, és többek közt az ógörögök. Velük
együtt érkeztek e tájra a feketemagyarok törzsei: amoriták, kasszíták, majd
óarabok (arameusok, káldeusok).
Az akkád-asszírok impériuma elsõként a fehérmagyar sumérekre majd a
jászmagyar elámiakra zúdul. A következtében az északra menekülõ sumérekbõl
a szkíták, az elámiakból a jászok törzsei származnak. E törzsek is találkoznak
más úrnépi törzsekkel, így a sumer X kasszíta = kaldeusok; a jász X sumer =
hellének; sumer X óarab = arameusok; sumer X hurrita = hettiták; avar és szkí-
ta X hunokból = parthusok származnak, és így tovább.
Ugyanígy a balkán félsziget lakói is hasonló népcsoportokat alkotnak. ÉszakBalkánon
az illírek és makedónok hunmagyar népelemei, délebbre a thébai és
athéni fehérmagyarok, akik a Nílus menti Théba vidékérõl, a feketemagyarok
pedig Montenegró (Crna Gora) területére érkeztek. A görög szigetvilágot pedig
a föníciai hajósok (vörös hunmagyarok), az akhájok különbözõ népcsoportjai
lakták. Miként Kréta szigetén a minószi kultúrát is az alsó-egyiptomi eredetû
bikakultuszt imádó hunmagyar népek alapították.
E nagyon kivonatos rézkori népmozgások pontosan bizonyítják, hogy a görög
világ sem egy külön emberi rassz által lakott térség, hanem a legszorosabb
korrelációban õsi rokonnépek hatalmas néptömegeit alkották meg. Megfogalmazva:
az ógörögök is Indomediterránia ókori õslakóit jelentik. Tehát, ha egy
térképen a görög kultúrának nevezett térségre tekintünk, amely a Kaukázustól
tartott a Földközi-tenger egésze mentén, nem jelent mást, mint az europid emberi
alfaj egységes mediterrán élõhelyeit. Kiemelve, hogy egynemzetségû,
egynyelvû, egy isten vallású (anyatiszteletû õskeresztény), egykultúrájú telepes
úrnépeink egységét jelentve.
A Balkánra bevándorló újabb ezüstkori prehellén nemzedékek bizonyíthatóan
ugyanúgy az ógörögökkel azonos úrnyelvû testvérnépek, hiszen Kis-Ázsiából
érkeztek. Fontos, hogy más mezopotámiai népvándorlások nyomására kénytelenek
az Égei-tenger partjai felé vándorolni. Jegyezzük meg, hogy onnan nyugati
irányban nem is vezet máshova út. Viszont az ezüstkori prehellének után
érkezõ rézkori hellének népi vonatkozásaihoz jegyezzük meg, miként a görög
mítoszokból pontosan ismerjük, csak annyiban különböztek, hogy õk a Hélioszt
imádó nemzetségek, a hellén aiolok, az iónok és az akhájok, akik egyben elhozzák
a réz nemzedékek korát Görögországba.
Az ezüstkor mítosza pontosan jelzi nekünk, hogy miért voltak kötekedõ természetûek
az új bevándorlók? Hiszen õk is az õsnép rovására igyekeztek maguknak
egy-egy önálló életteret kialakítani és ez konfliktusokkal járt. Viszont
pontosan jelzi a békés testvéri népegyesüléseiket, hogy legalább nem háborúztak
egymással. A beköltözõ prehellének egybeolvadnak az õslakókkal, alkotják
meg az ógörög kultúrát, ahol még egyöntetûen a matriarchális viszonyok maradnak
érvényben. De az ezüstkori bevándoroltak által már megindul a felbomlása
az õsi életformának, hogy az utánuk érkezõ réz és a bronzkori hellén nemzedékeket
követõ vaskori nemzedékek korában már végleg megszüntessék a
nõi vezetés társadalmi hatalmát Görögországban.
Tácsi István

Hunok vagyunk, sólyom népe
Ereinkben sólyom vére.
Õsatyánkat sólyom szülte,
Õsanyánkat Isten küldte.
Királyaink koronáján
Aranysólyom fényesen áll.
Feje türkiz, teste arany
Szellemében nap fénye van.
Õsök lelke szellemlénye,
Aranysólymunk szent rejtélye.
Nap madara fény hírnöke,
nemzetünknek égi jele.
Hunok vagyunk a Nap népe
Sólyomlelkek összessége.
/Cey-Bert Róbert Gyula/










Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Generálási idő: 1.23 másodperc
2,721,899 egyedi látogató