Hunok Nagy Szövetsége

Navigáció

Felhasználók

-> Online vendégek: 3

-> Online tagok: 0

-> Regisztráltak: 350
-> Legújabb tag: antalyaliali

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Az evolúció körelmélete

Hírek


A fajunk a teljes faji kifejlõdésének korába lépve – a körfejlõdés második
negyedében – az õsközösségének a végére belakta az egész földet. Ha az
egyedszámának a további felszaporodása ezzel együtt megállt volna, ma
nem lenne semmi bajunk sem a vilá- gon, mert a fajunk még mindig az
emberiség boldog aranykorában élhetné életét. De a felszaporodása a
természettörvények mûködése következtében sajnos nem állhatott meg. És ez
vezeti el a fajunkat a fejlõdése harmadik, kifejlett negyedének a megéléséhez.
A földi bioszférát belakva, az életviszonyaiban elkülönül a két történelmi embertípus,
a telepes úrnépek és a nomád pásztornépek. Miként már kimerítõen
megtárgyaltuk, az õskori fenntartható élet matriarchizmusa a növekedés kényszerébõl
az újkori fenntartható fejlõdés patriarchizmusára változik, és ennek
következtében fajunk belép az emberiség háborús társadalmi korába, annak
minden negatív következményével együtt.
Miáltal a patriarchálissá váló világunk nem találta meg a jó megoldást a gradációs
robbanásunk és környezetpusztításaink visszafejlesztésére – a már többször
leírt 180 fokos társadalmi fordulattal – letért a fejlõdése körútjáról. Ezáltal
a fajunk harmadik életszakasza csak igen rövid idõszakra sikeredett, mert alig
ötezer év után, nem a körfejlõdésének az utolsó negyedébe, hanem az önelpusztításunk
zsákutcájának korszakába jutottunk el. Ha most sem találjuk meg a
saját csapdánkból való kivezetõ utat, és az ábrán jelzett vargabetûvel nem tudunk
visszatérni a körfolyamat harmadik negyedébe, akkor innen immár egye-
nesen, levágva a körciklus beláthatatlan idõtávlatait, a fajunk kihalásához vezetõ
negyedik életszakaszunk végpontjára juthatunk el, a fejlõdési zsákutcánk
végére. Tovább nem részletezve, csakis azt a bioszférán túlterjeszkedõ emberi
gradációs robbanást említem a bajunk legfõbb okozójának, ami egyben a környezeti
katasztrófahelyzetet is elõ fogja idézni a számunkra.
Egy nagyon fontos filozófiai magyarázat tartozik az elõbbi körfejlõdési folyamat
megindokolásához. Ugyanis a harmadik negyed önpusztító életmódjá-
nak a kialakulása nem a mitológiai szereplõk cselekedeteitõl vált függõvé. A
versengõ hímuralom világméretû elterjedése és gyõzelme az egykor sokszoros
túlerõben levõ õsnépek felett, senkinek sem a kiemelkedõ IQ-jából ered. Ahhoz,
hogy a bioszférában egy ilyen önpusztító életforma elterjedhessen, annak
alapos evolúciós okának kell lennie. Ugyanis az egyre szaporodó emberiség
életfenntartása, létszükségletekkel való ellátása, kizárólagosan a társadalmak
férfihatalmúvá váló egyeduralmában volt csak megoldható. Mégpedig az emberiség
kényszertermelési viszonyokra való átállításával, a rabszolgatartó termelési
viszonyok fizika erõszakkal való kikényszerítésével. Ez a tudományos
magyarázata a pogány világunk evolúciós sikerének. Mert ne gondolja senki
sem, hogy a feudalizmus vagy a tõkés termelési mód, de akár a félresikeredett
szocializmus az nem rabszolgaság? Bizony az, csak ma pénzhatalmú rabszolgatartó
intézménynek nevezhetjük a modern fogyasztói társadalmunkat. Mert aki
ma nem akar, vagy nem tud dolgozni, az vagy éhen hal, vagy a legszegényebb
lesz a társadalomban. A Föld/hétmilliárd emberi lélekszámánál, ma már aligha
lehetne visszamenni a természetbe, és ott gyûjtögetésbõl próbálni meg életben
maradni.
Azzal zárhatjuk az elõzõ társadalmi tételünket, hogy az emberiség gradációja
hozta magával a kényszertermelési módra való áttérés kollektív szükségszerû-
ségét, és amit csakis a hím egyeduralmú társadalmi rend volt képes megvalósí-
tani. Ezért szögezzük le: a természettörvényekbõl adódóan, a patriarchális
társadalmi hatalomváltás a fajunk utóbbi ötezer éves evolúciós szakaszának
szükséges, de mégis negatív terméke. Ha társadalmi törvényszerûség volt a
megjelenése, az eltûnése is csak a fajunk negatív fejlõdésének a megváltoztatá-
sával érhetõ el. Ebbõl következõen, az ember elõidézte környezeti katasztrófa
veszély helyzetére is a fejlõdés törvényszerûségében található meg a megoldás.
Ha mi szeretnénk visszatérni a fajunk õskori példája alapján egy újabb aranykorba,
csak egyféleképpen tehetjük meg. Valami nagyon gyorsan az emberiség
káros gradációját meg kell állítani, és a Föld lakosságát a jelenlegi tizedére
vagy századára kell csökkenteni. Ekkor, és csak ebben az esetben lehet rá némi
esélyünk, hogy visszatérhetünk egy vargabetûvel a körfejlõdés harmadik negyedének
folytatásához. Csak és kizárólag a második negyed társadalmi gyakorlata
újra alkotásának tudományos elvével, és természetesen a modern elemekkel
kiegészített matriarchális aranykori viszonyai harmadik negyedének a
folytatásában. De csakis még a Föld erõforrásainak a teljes felélése elõtt, mert
ha eddigre nem sikerül fajunknak ezt a fordulatot megtenni, akkor bizony vesz-
tettünk, és a körfejlõdésünk a zsákutca végén visszatér az anyaföldbe, ahonnan
eredtünk.
A görög mítoszok és a magyar mondák fejlõdéstörténete szintén az elõbb ismertetett
körelmélettel magyarázható. Az elsõ körnegyedben kifejlõdik az õsanyai
teremtés hitvilága. A második negyedben létrejönnek a matriarchális hit
és társadalmi viszonyok. A harmadik negyedben a felszaporodó nemzetségek
már nem tudnak megélni a maradék territóriumaikon. Kétfelé szakad az emberi
faj. Elkülönülnek a telepes õsanyai kultúráktól a nomád és pogány pásztorné-
pek. A két egymással össze nem egyeztethetõ embertípusnak az életmódjából
adódóan, a társadalmi összeütközése az emberi gradáció gyorsulása okán elkerülhetetlen.
A harmadik negyedben az ember a saját faja farkasává válik. A
Föld erõforrásainak felhasználásában, a természetes fejlõdési egyenlõtlenségek
kiegyenlítõdési törvénye okán, a gazdagabb társadalmaktól erõszakkal elveszik
a többletet, és a rabszolgasággal kifejlõdik a patriarchális társadalmi és vallásviszonyok
uralma. Csakhogy a rabszolgatartó termelési mód fenntartása, kizá-
rólag a militarizmus megkövetelte fenntartható fejlõdés ideológiájával lehetsé-
ges. Az ennek az érdekében megvívott háborúk mindig több és több erõforrást
igényelnek, beindul az a társadalmi spirál, amit ma a fegyverkezési versenynek
nevezünk. Általa a maradék földi erõforrások is felhasználásra kerülnek, és a
vége az lesz, hogy a harmadik negyedben mindent felélve már hiába szeretnénk
az aranykor anyajogú társadalmát visszaállítani. Ha a túlfejlõdésünkkel feléljük
a jövõt, akkor az idõnk végére érünk, már semmi esélyük sem marad a megújulásra.
Legalábbis ebben a civilizációnkban.
A közös görög és a magyar õskort és ókort az elsõ két fejlõdési fázis jellemzi.
A harmadik fázis során különöl el a két õskultúra egymástól, hogy a görögöknél
3 ezer évvel ezelõtt átforduljon a 180 fokos apatiszteletû rabszolgatartó
kultúrába. Ugyanez a fázis a magyaroknál 2 ezer évvel késõbben, majd csak a
nyugat-európai feudalizmus (= római rabszolgatartás reformja) átvételekor, I.
Szent István megkoronázásától zajlik. De ekkor gyorsan és alaposan. Felvethetõ
kérdés: az így szétvált két õskultúrai ág, a fejlõdés során még egyszer egyesülhet-e?
A felelt rá: ez annak a függvénye, képes-e az emberi faj visszafordulni
a fejlõdése helyes útjára, az õskultúra modern újraalkotásába, vagy nem.
A görög és a magyar kultúrák ilyetén szétválásának a társadalmi folyamatá-
ról, annak most egy igen érdekes párhuzamát szeretnénk még bemutatni. Elemeztük,
hogy a görög ókor magas szintû Mükénéi-kultúrája a hódító dórok által
majdnem elpusztul. Ami a sötét görögkor, a görög-dór összeolvadás idõszaká-
ban alig mûködik. De mihelyt a dór kisebbség beolvadt az ógörögökbe, az alvó
mûveltségük is újjáéled. A görög sötétkor végére még egyszer felvirágzik az a
magaskultúra a Kr.e. I. évezredben, amelyet õsi eredetébõl klasszikus görög
kultúrának ismer a történelem. Ami a filozófia, a tudományok és a képzõmûvé-
szet utánozhatatlan mûvelésében öltött testet. Ez a szárnyalása Kr.e. 800-148-ig
tart, amikor is elfoglalja országukat egy hasonlóan hódító impérium, a Római
Birodalom. Ekkor ismét véget ér a görög kultúra felfénylése, és elkerülhetetlen
sorsaként örök homályba süllyed. A rómaiak elvették, átvették a görög tudást,
és a maguk számára fejlesztették tovább. A rómaiak mûveltségében élt tovább
az újgörög szellemiség.
Most nézzük meg a vele kapcsolatos átalakulás párhuzamát Európában. A
Nyugatrómai Birodalom Kr.u. 476-ban megbukik. Az indoeurópai történészek
ettõl az évszámtól számítják Európa sötét középkorát, mely tart 1517-ig, a
reformáció kezdetéig. Az évszámokból látható, hogy a görög sötétkor alig 400
évig, addig az európai sötétkor mintegy 1000 évig zajlik. Európában is ugyanazt
jelenti a sötétkora, vagyis Róma bukása egyben a kultúra hanyatlásával járt
együtt. De mi okozta ezt a társadalmi elsötétülést? Ugyanaz a társadalmi változás,
mint Görögországban. Csakhogy itt már nem a dórok, hanem az idõközben
latinná és a már indogermánná és indoszlávvá (szarmatává) váló további asszír
hódító népek rablóháborúi okozzák. Ezekben a háborúkban sorra meghódítják
Európa õslakóit, az addig ómagyarul beszélõ úrnépek államait, Oroszországtól
Írországig mindenhol, kivéve az ezredik évig Magyarországot.
Ebben az ezer évben zajlik az a görögországihoz hasonló úrnépi X hódítók
népeinek az összeolvadási folyamatai szerte Európában, ami a kontinens sötét
középkorát jeleníti meg. Miként írtuk, a görögöknek sikerült megtartani legalább
a görögségüket, így a Görögország nevüket. Addig a többi európai úrnépnek
még ez sem sikerült, ezért is folyt itt ezer évig a két történelmi embertí-
pus összeolvadása új nemzetekké. Példaként csak említsük meg, hogy hasonló-
képpen lettek a britónokból angolok, a gallokból franciák, a polákokból lengyelek,
a morvákból csehek, a Hórusz fiaiból oroszok, és így tovább. Még egyszer
írjuk le, hogy Európában másodikként csakis a kárpát-medencei hunmagyarok
voltak képesek a görögökhöz hasonlóan az õsi névszármazásukat legalább
megtartaniuk.
Mihelyt a hódítók beolvasztják az õsnépet a saját alattvalóikká, kezd rendezõdni
a két nép együttélése egy új nemzetben. Majd csak ez után kaphat ismét
erõre a hódítók által elnyomott õskultúra. E népkeveredésben szintén az õsi
vallás elnyomása, a római kereszténység erõszakos térhódítása okozta, hogy
megállt a fejlõdés Európában. Sõt a visszafejlõdésbõl a kibontakozás útja hasonlóan
a göröghöz, az õsnépi kultúrából a társadalmi gyakorlatba visszahelyezett,
az úgynevezett reneszánsz és a humanizmus eszméinek terjedése lett.
Bizony, mint a görögöknél a klasszikus kor! Ugyanis a reneszánsz inkább az
õskeresztény vallásforma néhány õsi elemének, a kezdõ szótag szerint a Re =
fényimádat (Napisten) visszavételére felé irányult, addig a humanizmus eszmeisége
bizony az anyajogú társadalom emberszeretetére, a szeretet népének az
õsi életfelfogásából eredõ öröksége néhány részének a visszaszerzésére irá-
nyult.
A reneszánsz és a humanizmus mozgalmai majd a felvilágosodás filozófiai
eszmeiségében öltöttek testet. Ugyanis a 17-18. századok gondolkodói ismét az
értelmet próbálták a tudati központba állítani, szembe a hódítók erõszak alapú
versengéseivel. A felvilágosodás lényege, hogy a középkori intézményekben
eddigre kialakult szokások és erkölcsök kritikai megkérdõjelezésével Európa
népeit, az irracionalitás, a babonák, az ellenállók elpusztítása, a boszorkányok
elégetése és a zsarnokság ellenében, ismét a fejlõdés útjára vigyék. De tegyük
gyorsan hozzá, ha nem lett volna egyre erõsödõ igény az elnyomott és közben
felszaporodott úrnépi tömegek jobb életkörülményeinek a követelésére, Euró-
pában még részben sem diadalmaskodhatott volna a felvilágosodás eszmeisége.
A humanizmus, a reneszánsz és a felvilágosodás kora, mint már tudjuk, nem
voltak átütõ sikerû mozgalmak. Egy kicsit lazítottak az elnyomatás gyeplõjén
az arisztokrácia urai, s más semmi. A társadalomtudományok továbbra is a
legsötétebb, az újkor pénzhatalmú cenzúrája alatt sínylõdnek, mert változatlanul
a patriarchális vallások befolyásán belül maradt. Addig a természettudományok
a népesség ellátása miatti kényszerítõ erõ következtében az ipari forradalommal
kilendült a középkori sötét állapotából. Összegezve, a világ újkori
haladása igencsak félresikeredetté vált. Mindennek a következményeit az elõzõ
gondolatmenet alatt már érintettük. Még annyi tehetõ hozzá, hogy a világ oly
mértékben távolodott el mára az õsi matriarchális világnézetétõl, a szinte minden
téren téves és hamis társadalomtudományi felfogások csapdájában, hogy
semmi esélyünk sem látszik visszafordulni oda, ahol elvesztettük egykoron az
emberiség aranykorát. A pogány patriarchális világ a teljes gyõzelme elõest-
éjén, tíz körömmel oly szilárdan uralja az általa elferdített emberi tudatot, az
idealizmust, hogy ebbõl semmi erõ és senki által sem látszik engedményt tenni.
Befejezõ gondolatként egy egyetemes diagrammal szeretném bemutatni
mindazt a fejlõdési folyamatot, ami a könyvben végig követte fõ mondanivalónkat.
A következõ oldalon az 5. táblázat mélységesen objektív mondanivalója
értelemszerûen azt ábrázolja, hogy ötezer évvel ezelõtt ezt a hatalmas
Indomediterránia tájegységet, az Indus-folyótól egészen Írországig, és a hozzá
tartozóan Észak-Afrikát a Nílus-medencéjével, ezek emberileg lakható területeivel,
az ómagyar úrnyelven beszélõ õsi úrnépek lakták egyöntetûen, és tették
kultúrtájjá. Az ábra középsõ egyenes vonala idõsorán pontosan követhetõ, hogy
az ötezer évvel ezelõtti száz százalékos állapotból hogyan váltak az õsi úrnépek
által lakott területek arányszáma mára 1%-os mértékûvé, a mai Magyarország
fennállásában. Alig láthatóan a kétezredik év középen a baloldali háromszög
lecsökkenését jelzõ középsõ piciny szakaszává. Félreérthetetlenül jelzi az egymásba
hatoló háromszögek ábrázolása, balról jobbra az úrnépi arány csökkené-
sét, és a jobbra táguló másik háromszög az asszír hódító népek államhatalmai
által uralt területeik növekedését.
Az így bemutatott földrajzi terület államainak változásairól egyértelmû a diagramunk.
De vajon mi lett a sorsa az évmilliók óta itt lakó õsi népességgel?
Vajon magyarázható-e ezzel az ábrával a népességváltozások létszámviszonyai
is? A két kérdésre adható válasz bizonyos meggondolást igényel. Miként a
könyvben is többször leszögeztük, az õsi úrnépeket nem pusztították ki 99%-
ban az asszír hódítók.
Tácsi István

Hunok vagyunk, sólyom népe
Ereinkben sólyom vére.
Õsatyánkat sólyom szülte,
Õsanyánkat Isten küldte.
Királyaink koronáján
Aranysólyom fényesen áll.
Feje türkiz, teste arany
Szellemében nap fénye van.
Õsök lelke szellemlénye,
Aranysólymunk szent rejtélye.
Nap madara fény hírnöke,
nemzetünknek égi jele.
Hunok vagyunk a Nap népe
Sólyomlelkek összessége.
/Cey-Bert Róbert Gyula/

















Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Generálási idő: 5.13 másodperc
2,925,288 egyedi látogató