Mondhatjuk, az emberiség aranykorában boldogan és békés jólétben
éltek világhíres fejedelmük, MENRÓTH vezetése alatt – van, aki
NIMRÓD néven ismeri, az asszír szemiták átírásai okán – Mezopotá-
miában. Thuróczy János 1486-ban Augsburgban kinyomtatott króniká-
jában bár különbséget tesz Noé két fia, Jáfet és Kám között, Ménrótot
azonosítja Nimróddal. Nekünk magyaroknak, mindig azt kell értenünk
a neve alatt, hogy Menróth = Menynyei-vöröshon-fia = Napisten földi
mása (rót, rõt-szarvas, németül is vörös), akinek megszemélyesítése az
Orion csillagkép az égbolton.

Lépcsõs piramis

Menróth óriás talán NOÉ-tól eredeztette magát, bár az õsnyelvben
ez a fogalom még az anyajogú közösségeikbõl adódóan, fordított
szórendben az Égi- Nõ fia jelentést hordozta. Thana fiaként, minden
atyafiaival a múlt veszedelmeire gondolva tornyot kezde építeni
Babilonban, hogyha egy új veszély: a Háború
Istene és népének özöne, vagy egy Özönvíz találna ismét jönni, a toronyba
menekülve a bosszuló ítéletet elkerülhessék. Bár, mint már tudjuk, Menróth az
özönvíztõl vagy kétszáz nemzedéknyi idõ elteltével született (Kr.e. 1200 körül),
azért az õsi kataklizmát a nép tudói, mindaddig összekapcsolták a hasonló
pusztításokkal járó népvándorlásokkal. Õsi mágusaink még pontosan ismerték
és így mesélték: a Bábeli-torony, a Ziggurat, Nubia és Egyiptom határán épült,
amikor is (3200 éve) még egészen Babilon városállamáig terjedt ennek az állam
együttesnek a határa, befolyása a térségre. Még azt is pontosan tudták, csak
érteni kell a nyelvükön, hogy a Ziggurat építészeti elve sem máshonnan ered,
mint Egyiptomból, mégpedig Memphiszbõl Alexandriába menve máig is látható
Lépcsõs Piramisról, az Úr Isten sátrához vezetõ hét lépcsõ mitológiájából, a
hét bolygóistenségnek szentelve.
Menróth országa mégsem csak mese, hanem történeti valóság. Hogy hol is
lehetett, arról már csak a megmaradt, eredetében latin nyelvû krónikáink igazí-
tanak útba. Hamarább (800 éve) Anonymus a Gesta Hungarorumban ír egy
„dentü-mogyerok” = Dentü Magyaria országról. Magyar nyelven a „dentü”
jelentése = Édentû (a kiesett szóeleji hang pótlásával), mai kiejtéssel Édentõl
vagy Édenbõl eredõ Magyaria. Utóbb Kézai Simon (700 éve) a Gesta
Hunnorum et Hungarorum mûvében már csak a szkíták földjérõl ír. Ha mi
továbbra is magyar mentalitásunkkal tekintünk a forrásainkra, mégis megcáfolhatatlanul
bizonyíthatják õseink földjének földrajzi területeit, csak megfelelõen
összepárosítva és egymás után kell elolvasni a bizonyítékokat. Ha csak ráné-
zünk Anonymus fogalmára, azonnal látni kellene mit is örökített meg számunkra?
Igaz, hogy Õ is a szkítákról ír lakóiként, de mi már tudjuk, hogy ezek is az
úrnépek Sumeria (MAH-GAR) fehérmagyarjai, csak egy más, közelebbi úton,
az Eufrátesz mentén idevándorolt törzsek.
Hol is volt az úrnépek származási körzete? Bizony a Nagy- Édenben, amit
már ismerünk az elõzõ, a magyarok teremtés mondájából. Összeolvasva tehát
Dentü Mogyer = Édentû Magyaria. Édenben lakó nép országa! Csak ebben az
egy fogalompárosban benne van az egész õstörténelmünk, ha nem az idegenszívûség
farkasvakságában szenvedõ nyelvészeinkre és történészeinkre bízzuk
a megfejtését. Akik nem látják a fáktól, a ránk hagyott kódolt bizonyítékoktól
az erdõt, a magyarok õstörténeti igazságait. Tegyünk hozzá még két magyarázó
mondatot Anonymus mûvébõl. „A szittya földnek széle-hossza igen nagy. Az
embereket meg, akik rajta laknak, közönségesen dentü-mogyeroknak nevezik a
mai napig, és soha semmiféle uralkodó hatalmának az igáját nem viselték. A
Szcítiával szomszédos keleti tájon pedig ott voltak Góg és Mágóg nemzetei,
akiket Nagy Sándor elzárt a világtól”.
De még nincs vége, mert Anonymus Dentünek kódolt Éden helyérõl, Kézai
Simon is leírja a maga bizonyítását. Õ mintegy száz évvel utána írt, amikor még
szigorúbbak lehettek az inkvizíció feltételei. Talán már azt sem írhatta le, hogy
Dentü Mogyer, hanem helyette leírta a szkíták eredetkörzetét az õ kódolásában:
„A Scythia országgal keletre határos a Joriabeliek országa ezután Tarszia s
végre Mangalia, hol Európa végzõdik. A nyári nap alatti táj felé a korozmi
nemzet fekszik és Ethiopia, mellyet kissebb Indiá-nak hivnak (India õsnépessé-
ge, a bharaták Ethiópiából származtak), s aztán délszak és a Don folyó közt
áthatolhatatlan puszta van”. Tehát nem azt írja, hogy mi Mangaliaiak (mongolok
is) vagyunk, hanem csak határosak velük. Hitet tesz az õstörténetünk azon
felfogásáról, miszerint az õsi úrnépek lakták egész Indomediterránia térségét,
ebben a formában: „Scythia országa egy területbe van ugyan foglalva, de uralkodásra
nézve három országra, Baskar-, Dent- és Magyarországra oszlik”.
Majd így folytatja: „Mert száznyolcz nemzetségbõl áll a tiszta Magyarország, s
nem többõl, s ha tán hozzájok mások is csatlakoztak, azok idegenek, vagy foglyoktól
eredtek. Mivel Hunortól és Mogortól a Meotis ingoványban minden
jöttmenteken kivûl száznyolcz nemzetség származott volt” (a száznyolc régiesen
= soknyolcat is jelent!). Hitet tesz Hunor és Magor mellett, akik Anonymusnál
Góg és Magógnak íródnak, meg arról, hogy Baskíriát, Dentet (Dentü
Moger) és Magyarországot egykor azonos nyelvû és nemzetségû emberek lakták.
De még ezen is túlmegy. Ö is körülírja a Nagy- Éden fogalmát: „miszerint
a nyári nap alatt (délen!) Ethiópiától Khorezmig (Baskíria) tart”, és hozzáteszem,
hogy északon a Kaukázus-hegységig terjedt az Éden, a Haza-világa
(Havila a Bibliából), a magyari úrnépek õshazája.
Egy külön bekezdésben kell kiemelnem Kézai 5.§-ának, egy mások által még
nem megfejtett mondatának a különleges jelentõségét: „Az abban az országban
termett nemzetek pedig henyeségbe merûltek, hijábanvalóságoknak hódolók,
fenhéjázó természetüek, bujaságra hajlandók, rablásra áhitoznak, s általában
inkább barna mint fejér szinûek”. Ez a mondat nem illeszkedik ugyanennek a
pontnak a mondanivalójába. Épp a kirívósága árulkodik arról, hogy ez a mondat
itt nem a szkítákról (úrnépekrõl) szól, hanem éppen az õ elpusztításukra
törekvõ nomád pásztornépek jellemzésére került ide, belekódolva a bekezdésé-
be. De csak akkor érthetjük meg az elõbb idézet mondat értelmét, ha a szövegben
kissé lejjebb íródott magyarázó mondatot odaírjuk az elõzõ idézet elé: „s
aztán délszak és a Don folyó közt áthatolhatatlan puszta van”. Annak érdeké-
ben, hogy a középkori cenzúra ne vegye észre Kézai eretnekségnek minõsíthetõ
tájékoztatását, kétfelé szakítva írta bele mondatát a mûvébe. Gondoljunk csak
arra, kik azok, akik elpusztítják a Nagy Éden úrnépeit? Miként már megismertük:
õk azok, akik a nomád pásztornépekké váltak, és itt megnevezve az Iránifelföld
hatalmas kõsivatagjaiban gyülekeztek, nem letelepedett, hanem vándorló
pogány életformát folytattak, akik felfegyverkezve a Háború Istenét választják
szövetségesükké. Õk azok, akik az általuk kirobbantott „háborúk történelmi
korszakában” (az utóbbi ötezer évben), évezredekig tartó élethalálharcban elpusztítják
az elsõdleges úrnépek édeni matriarchális társadalmi és hitvilágát. E
magyarázó soraim után már megszakítatlanul folytathatjuk a mondánkat a befejezéséig.
Történt egyszer, talán 4-5 ezer éve, hogy a szép édeni hazánkat is elérte a
Háború Istene. Hosszú évezredekig tartó újabb és újabb háborúságokkal az
ellenségeink meghódítják Menróth országát. Hiába kötött Úr Isten békességet
közöttük, a szemiták Háború Istene újabb viszályokat keltett. Mikor azonban a
titkos isteni akarat végzéseként, amelynek emberi értelem ellent nem bír állni,
úgy megváltoztatta és összezavarta a nyelveket, hogy nép a népeket nem érthette,
dönteniük kellett. Nem volt mit tenni, el kellett költözniük szép hazájukból.
Mellõzve a mondánk szempontjából lényegtelen eseményeket, vissza kell térnünk
Menróth óriásra, ki a nyelvek megkezdõdött összezavarodása után, maradék
nemzetségével Eviláth (Mezopotámia, a Tigris folyó délkeleti oldala) földjére
ment, melyet majd sokára Perzsia tartományának fogják mondani az emberek,
de mi akkor még Elám (Égi-lány-mama = Szûz Mária, az aláhúzott betûk
szerint) földjének tudtuk. Ennek a földnek a vallási központját, másként a fõvá-
rosát SZÚZA néven ismertük, mely városnév is ómagyar nyelven képzõdött, és
a fogalma mai kiejtésében a „Szûz-anya temploma” szóösszetételbõl keletkezhetett.
A nyelvek összezavarodásának történelmi ideje Kr.e. 1200-1100 évek
közé tehetõ, a Középasszír Birodalom regnálása idejére, akiknek majd csak 600
év múlva változik a nevük perzsára.

Csodaszarvas

Menróth fejedelemnek ott Eviláthban (akkoriban talán így
érthették: Égi-világ-teremtõ- hona), volt egy tündérszép felesége,
Eneth (sumérul: Ene = elbûvölõ, értsd: az Égi-nõ leá-
nya), aki két fiat szült itt a királynak. Egyiket Hunornak, a
másikat Magornak hívták. De van (Anonymus), aki Góg és
Magógnak ismerte õket (Média és a Turáni-alföld testvérnépeink
területét jelenti, ahol Hunor és Magor is keresztülhaladt), ami
semmit sem von le dicsõségükbõl. Jó lovasok, bátor vadászok
lettek, akárcsak az apjuk. Válogatott legényeik élén olykor
napokig oda voltak vadat ûzni a rengeteg mélyén. De egyszer
csak elérkezett a nap, amikor a Háború Istene munkálkodásaként, ebbõl a má-
sodik hazájukból is útra kellett kelniük, hogy egy valódi és szabad új hazát
keressenek népük megmaradt fiainak. Mindegyikük száz-száz válogatott legénnyel,
pompás paripákon indul útnak. Egyszerre csak egy gyönyörû szép
szarvasünõ (fiatal nõivarú szarvas, talán egyedül a nõivarban is agancsot nö-
vesztõ rénszarvasfajból) ugrott ki eléjük az erdõbõl. A távolból ezüstösenfehéren
csillogott a szõre, mintha csak tiszta holdsugárból lett volna.
võleg a hunmagyarok anyatiszteletének szimbóluma a Hold ezüstje, illetve
belõle a fehér, s agancsai hegyén ezernyi csillag tündökölt. De nem volt ám ez
akármilyen szarvas-leány, a homlokán hordozta a Napot és a Holdat, mint az
agancsán a csillagokat. Bár van, aki úgy tudja, miként Magyar Adorján (1887-
1978) írónál is található, hogy a szarva közt a Nap, homlokán az Esthajnal
(Vénusz) csillag, és a szügyén a Hold volt látható, szarvain a csillagokkal.
Jelezve ezzel, hogy õ vezeti az Úr Isten Választott népét, a hunmagyarokat a
sötétségbõl a világosságba, halálból az életbe, régi hazából az újba. Még az is
lehet, hogy szeretett édesanyjuk imájára küldte nékik, segedelmükre a Teremtõ-
jük. Eneth szintén égistennõ, aki égi szarvas vadászaton szarvasként menekül
az õt üldözõ Orion (Menróth) és a Gemini (Ikrek = Hunor és Magor) csillagké-
pek elõl.
Tácsi István

Hunok vagyunk, sólyom népe
Ereinkben sólyom vére.
Õsatyánkat sólyom szülte,
Õsanyánkat Isten küldte.
Királyaink koronáján
Aranysólyom fényesen áll.
Feje türkiz, teste arany
Szellemében nap fénye van.
Õsök lelke szellemlénye,
Aranysólymunk szent rejtélye.
Nap madara fény hírnöke,
nemzetünknek égi jele.
Hunok vagyunk a Nap népe
Sólyomlelkek összessége.
/Cey-Bert Róbert Gyula/

Országok országa Törvénytudás népe,
Napkelet s Nyugat közt A világnak fénye,
Nagy a te nemzeted, Nagy a te végzeted,
Oly messze magasztos, Hogy föl sem érheted

Mint a magas menny s ég, Szíved mérhetetlen,
Életed gyökere Szent és sérthetetlen,
Hegyek, árnyas erdõk, Hõs föld büszke
népe, Ez a te végzeted Õsi öröksége:

Erõs, gazdag vár vagy, De az örök törvényt,
Amit Isten rád rótt, Vállalnod kell önként,
Hogy beteljesüljön Gyõzelmes végzeted:
Úr oltára te vagy, Emeld fel a fejed!”