Mondhatjuk, az emberiség aranykorában boldogan és békés jólétben
éltek világhíres fejedelmük, MENRÓTH vezetése alatt – van, aki
NIMRÓD néven ismeri, az asszír szemiták átírásai okán – Mezopotá-
miában. Thuróczy János 1486-ban Augsburgban kinyomtatott króniká-
jában bár különbséget tesz Noé két fia, Jáfet és Kám között, Ménrótot
azonosítja Nimróddal. Nekünk magyaroknak, mindig azt kell értenünk
a neve alatt, hogy Menróth = Menynyei-vöröshon-fia = Napisten földi
mása (rót, rőt-szarvas, németül is vörös), akinek megszemélyesítése az
Orion csillagkép az égbolton.

Lépcsős piramis

Menróth óriás talán NOÉ-tól eredeztette magát, bár az ősnyelvben
ez a fogalom még az anyajogú közösségeikből adódóan, fordított
szórendben az Égi- Nő fia jelentést hordozta. Thana fiaként, minden
atyafiaival a múlt veszedelmeire gondolva tornyot kezde építeni
Babilonban, hogyha egy új veszély: a Háború
Istene és népének özöne, vagy egy Özönvíz találna ismét jönni, a toronyba
menekülve a bosszuló ítéletet elkerülhessék. Bár, mint már tudjuk, Menróth az
özönvíztől vagy kétszáz nemzedéknyi idő elteltével született (Kr.e. 1200 körül),
azért az ősi kataklizmát a nép tudói, mindaddig összekapcsolták a hasonló
pusztításokkal járó népvándorlásokkal. Ősi mágusaink még pontosan ismerték
és így mesélték: a Bábeli-torony, a Ziggurat, Nubia és Egyiptom határán épült,
amikor is (3200 éve) még egészen Babilon városállamáig terjedt ennek az állam
együttesnek a határa, befolyása a térségre. Még azt is pontosan tudták, csak
érteni kell a nyelvükön, hogy a Ziggurat építészeti elve sem máshonnan ered,
mint Egyiptomból, mégpedig Memphiszből Alexandriába menve máig is látható
Lépcsős Piramisról, az Úr Isten sátrához vezető hét lépcső mitológiájából, a
hét bolygóistenségnek szentelve.
Menróth országa mégsem csak mese, hanem történeti valóság. Hogy hol is
lehetett, arról már csak a megmaradt, eredetében latin nyelvű krónikáink igazí-
tanak útba. Hamarább (800 éve) Anonymus a Gesta Hungarorumban ír egy
„dentü-mogyerok” = Dentü Magyaria országról. Magyar nyelven a „dentü”
jelentése = Édentű (a kiesett szóeleji hang pótlásával), mai kiejtéssel Édentől
vagy Édenből eredő Magyaria. Utóbb Kézai Simon (700 éve) a Gesta
Hunnorum et Hungarorum művében már csak a szkíták földjéről ír. Ha mi
továbbra is magyar mentalitásunkkal tekintünk a forrásainkra, mégis megcáfolhatatlanul
bizonyíthatják őseink földjének földrajzi területeit, csak megfelelően
összepárosítva és egymás után kell elolvasni a bizonyítékokat. Ha csak ráné-
zünk Anonymus fogalmára, azonnal látni kellene mit is örökített meg számunkra?
Igaz, hogy Ő is a szkítákról ír lakóiként, de mi már tudjuk, hogy ezek is az
úrnépek Sumeria (MAH-GAR) fehérmagyarjai, csak egy más, közelebbi úton,
az Eufrátesz mentén idevándorolt törzsek.
Hol is volt az úrnépek származási körzete? Bizony a Nagy- Édenben, amit
már ismerünk az előző, a magyarok teremtés mondájából. Összeolvasva tehát
Dentü Mogyer = Édentű Magyaria. Édenben lakó nép országa! Csak ebben az
egy fogalompárosban benne van az egész őstörténelmünk, ha nem az idegenszívűség
farkasvakságában szenvedő nyelvészeinkre és történészeinkre bízzuk
a megfejtését. Akik nem látják a fáktól, a ránk hagyott kódolt bizonyítékoktól
az erdőt, a magyarok őstörténeti igazságait. Tegyünk hozzá még két magyarázó
mondatot Anonymus művéből. „A szittya földnek széle-hossza igen nagy. Az
embereket meg, akik rajta laknak, közönségesen dentü-mogyeroknak nevezik a
mai napig, és soha semmiféle uralkodó hatalmának az igáját nem viselték. A
Szcítiával szomszédos keleti tájon pedig ott voltak Góg és Mágóg nemzetei,
akiket Nagy Sándor elzárt a világtól”.
De még nincs vége, mert Anonymus Dentünek kódolt Éden helyéről, Kézai
Simon is leírja a maga bizonyítását. Ő mintegy száz évvel utána írt, amikor még
szigorúbbak lehettek az inkvizíció feltételei. Talán már azt sem írhatta le, hogy
Dentü Mogyer, hanem helyette leírta a szkíták eredetkörzetét az ő kódolásában:
„A Scythia országgal keletre határos a Joriabeliek országa ezután Tarszia s
végre Mangalia, hol Európa végződik. A nyári nap alatti táj felé a korozmi
nemzet fekszik és Ethiopia, mellyet kissebb Indiá-nak hivnak (India ősnépessé-
ge, a bharaták Ethiópiából származtak), s aztán délszak és a Don folyó közt
áthatolhatatlan puszta van”. Tehát nem azt írja, hogy mi Mangaliaiak (mongolok
is) vagyunk, hanem csak határosak velük. Hitet tesz az őstörténetünk azon
felfogásáról, miszerint az ősi úrnépek lakták egész Indomediterránia térségét,
ebben a formában: „Scythia országa egy területbe van ugyan foglalva, de uralkodásra
nézve három országra, Baskar-, Dent- és Magyarországra oszlik”.
Majd így folytatja: „Mert száznyolcz nemzetségből áll a tiszta Magyarország, s
nem többől, s ha tán hozzájok mások is csatlakoztak, azok idegenek, vagy foglyoktól
eredtek. Mivel Hunortól és Mogortól a Meotis ingoványban minden
jöttmenteken kivűl száznyolcz nemzetség származott volt” (a száznyolc régiesen
= soknyolcat is jelent!). Hitet tesz Hunor és Magor mellett, akik Anonymusnál
Góg és Magógnak íródnak, meg arról, hogy Baskíriát, Dentet (Dentü
Moger) és Magyarországot egykor azonos nyelvű és nemzetségű emberek lakták.
De még ezen is túlmegy. Ö is körülírja a Nagy- Éden fogalmát: „miszerint
a nyári nap alatt (délen!) Ethiópiától Khorezmig (Baskíria) tart”, és hozzáteszem,
hogy északon a Kaukázus-hegységig terjedt az Éden, a Haza-világa
(Havila a Bibliából), a magyari úrnépek őshazája.
Egy külön bekezdésben kell kiemelnem Kézai 5.§-ának, egy mások által még
nem megfejtett mondatának a különleges jelentőségét: „Az abban az országban
termett nemzetek pedig henyeségbe merűltek, hijábanvalóságoknak hódolók,
fenhéjázó természetüek, bujaságra hajlandók, rablásra áhitoznak, s általában
inkább barna mint fejér szinűek”. Ez a mondat nem illeszkedik ugyanennek a
pontnak a mondanivalójába. Épp a kirívósága árulkodik arról, hogy ez a mondat
itt nem a szkítákról (úrnépekről) szól, hanem éppen az ő elpusztításukra
törekvő nomád pásztornépek jellemzésére került ide, belekódolva a bekezdésé-
be. De csak akkor érthetjük meg az előbb idézet mondat értelmét, ha a szövegben
kissé lejjebb íródott magyarázó mondatot odaírjuk az előző idézet elé: „s
aztán délszak és a Don folyó közt áthatolhatatlan puszta van”. Annak érdeké-
ben, hogy a középkori cenzúra ne vegye észre Kézai eretnekségnek minősíthető
tájékoztatását, kétfelé szakítva írta bele mondatát a művébe. Gondoljunk csak
arra, kik azok, akik elpusztítják a Nagy Éden úrnépeit? Miként már megismertük:
ők azok, akik a nomád pásztornépekké váltak, és itt megnevezve az Iránifelföld
hatalmas kősivatagjaiban gyülekeztek, nem letelepedett, hanem vándorló
pogány életformát folytattak, akik felfegyverkezve a Háború Istenét választják
szövetségesükké. Ők azok, akik az általuk kirobbantott „háborúk történelmi
korszakában” (az utóbbi ötezer évben), évezredekig tartó élethalálharcban elpusztítják
az elsődleges úrnépek édeni matriarchális társadalmi és hitvilágát. E
magyarázó soraim után már megszakítatlanul folytathatjuk a mondánkat a befejezéséig.
Történt egyszer, talán 4-5 ezer éve, hogy a szép édeni hazánkat is elérte a
Háború Istene. Hosszú évezredekig tartó újabb és újabb háborúságokkal az
ellenségeink meghódítják Menróth országát. Hiába kötött Úr Isten békességet
közöttük, a szemiták Háború Istene újabb viszályokat keltett. Mikor azonban a
titkos isteni akarat végzéseként, amelynek emberi értelem ellent nem bír állni,
úgy megváltoztatta és összezavarta a nyelveket, hogy nép a népeket nem érthette,
dönteniük kellett. Nem volt mit tenni, el kellett költözniük szép hazájukból.
Mellőzve a mondánk szempontjából lényegtelen eseményeket, vissza kell térnünk
Menróth óriásra, ki a nyelvek megkezdődött összezavarodása után, maradék
nemzetségével Eviláth (Mezopotámia, a Tigris folyó délkeleti oldala) földjére
ment, melyet majd sokára Perzsia tartományának fogják mondani az emberek,
de mi akkor még Elám (Égi-lány-mama = Szűz Mária, az aláhúzott betűk
szerint) földjének tudtuk. Ennek a földnek a vallási központját, másként a fővá-
rosát SZÚZA néven ismertük, mely városnév is ómagyar nyelven képződött, és
a fogalma mai kiejtésében a „Szűz-anya temploma” szóösszetételből keletkezhetett.
A nyelvek összezavarodásának történelmi ideje Kr.e. 1200-1100 évek
közé tehető, a Középasszír Birodalom regnálása idejére, akiknek majd csak 600
év múlva változik a nevük perzsára.

Csodaszarvas

Menróth fejedelemnek ott Eviláthban (akkoriban talán így
érthették: Égi-világ-teremtő- hona), volt egy tündérszép felesége,
Eneth (sumérul: Ene = elbűvölő, értsd: az Égi-nő leá-
nya), aki két fiat szült itt a királynak. Egyiket Hunornak, a
másikat Magornak hívták. De van (Anonymus), aki Góg és
Magógnak ismerte őket (Média és a Turáni-alföld testvérnépeink
területét jelenti, ahol Hunor és Magor is keresztülhaladt), ami
semmit sem von le dicsőségükből. Jó lovasok, bátor vadászok
lettek, akárcsak az apjuk. Válogatott legényeik élén olykor
napokig oda voltak vadat űzni a rengeteg mélyén. De egyszer
csak elérkezett a nap, amikor a Háború Istene munkálkodásaként, ebből a má-
sodik hazájukból is útra kellett kelniük, hogy egy valódi és szabad új hazát
keressenek népük megmaradt fiainak. Mindegyikük száz-száz válogatott legénnyel,
pompás paripákon indul útnak. Egyszerre csak egy gyönyörű szép
szarvasünő (fiatal nőivarú szarvas, talán egyedül a nőivarban is agancsot nö-
vesztő rénszarvasfajból) ugrott ki eléjük az erdőből. A távolból ezüstösenfehéren
csillogott a szőre, mintha csak tiszta holdsugárból lett volna.
vőleg a hunmagyarok anyatiszteletének szimbóluma a Hold ezüstje, illetve
belőle a fehér, s agancsai hegyén ezernyi csillag tündökölt. De nem volt ám ez
akármilyen szarvas-leány, a homlokán hordozta a Napot és a Holdat, mint az
agancsán a csillagokat. Bár van, aki úgy tudja, miként Magyar Adorján (1887-
1978) írónál is található, hogy a szarva közt a Nap, homlokán az Esthajnal
(Vénusz) csillag, és a szügyén a Hold volt látható, szarvain a csillagokkal.
Jelezve ezzel, hogy ő vezeti az Úr Isten Választott népét, a hunmagyarokat a
sötétségből a világosságba, halálból az életbe, régi hazából az újba. Még az is
lehet, hogy szeretett édesanyjuk imájára küldte nékik, segedelmükre a Teremtő-
jük. Eneth szintén égistennő, aki égi szarvas vadászaton szarvasként menekül
az őt üldöző Orion (Menróth) és a Gemini (Ikrek = Hunor és Magor) csillagké-
pek elől.
Tácsi István

Hunok vagyunk, sólyom népe
Ereinkben sólyom vére.
Ősatyánkat sólyom szülte,
Ősanyánkat Isten küldte.
Királyaink koronáján
Aranysólyom fényesen áll.
Feje türkiz, teste arany
Szellemében nap fénye van.
Ősök lelke szellemlénye,
Aranysólymunk szent rejtélye.
Nap madara fény hírnöke,
nemzetünknek égi jele.
Hunok vagyunk a Nap népe
Sólyomlelkek összessége.
/Cey-Bert Róbert Gyula/

Országok országa Törvénytudás népe,
Napkelet s Nyugat közt A világnak fénye,
Nagy a te nemzeted, Nagy a te végzeted,
Oly messze magasztos, Hogy föl sem érheted

Mint a magas menny s ég, Szíved mérhetetlen,
Életed gyökere Szent és sérthetetlen,
Hegyek, árnyas erdők, Hős föld büszke
népe, Ez a te végzeted Ősi öröksége:

Erős, gazdag vár vagy, De az örök törvényt,
Amit Isten rád rótt, Vállalnod kell önként,
Hogy beteljesüljön Győzelmes végzeted:
Úr oltára te vagy, Emeld fel a fejed!”