Hunok Nagy Szövetsége

Navigáció

Felhasználók

-> Online vendégek: 7

-> Online tagok: 0

-> Regisztráltak: 353
-> Legújabb tag: Mestkichetext

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Olümposz és az olimpiai eszme görögországi vetülete

Hírek


A görög teremtésmítoszok elemzésébõl – miként az elõzõ fejezetrészekben
kitárult – sikerült a valós ógörög történelmi folyamatokat feltérképezni. Azt is
láttuk, hogy a görög mítoszok mégsem az elérhetetlen szellemvilágból keletkeztek,
hanem a cselekményeik nagyon is élõ, földi eseményekbõl táplálkoztak.
Igaz, hogy a mítoszokban a fõszereplõk isteni magasságokba emelkedtek, de ha
ismerjük az õsnyelvi szófordulatokat, akkor az ókor elején a teremtõ isteni elv,
még nem egy szellemistent jelentett. Egészen pontosan a saját korában egy élõ
földi embert, most nevezzük matrónának és fejedelemnek, vagy királynõnek és
királynak, aki az általa vezetett embercsoport valódi teremtõje (szülõje) volt.
Másképpen megnevezve a törzs vezetõ ereje, és így átvitt értelmében annak a
nemzetségnek az õsteremtõje, ókori nyelvbõl eredõen az istene lett.
Miként leírtuk, az Úranya leánya volt a horda, késõbb a nemzetségek szülõ-
anyja, az Atya pedig a megtermékenyítõ erõként, és a csoport védelmezõje
révén az élet megteremtõje. Aztán az õsiség alapján, az elhalt egykori hordavezetõk
már a szellemi térben, annak a népcsoportnak az emlékeiként, akik a
teremtõikrõl tudta levezetni az eredetét, megszemélyesítette õseit. Így váltak az
Õsmama szûzi anyagteremtõ erejébõl, a leánya az Õsanyává = Holdistennõvé, a
fia pedig Õsatyává = Napistenné, a gyermekeik meg a csillagokká. Ugyanez az
ógörög világban: Urana; és gyermekei: Gaia, Érosz és Tartarosz. Még egy
ismert holdistennõ hármasságot említsünk meg: Amaltheia (leány, zsenge,
szûz) kecskenimfa, Ió (érett nõ, orgiasztikus nimfa istennõ) és Adraszteia (kikerülhetetlen
öreg jósnõ, banya) kõrisnimfák, Zeusz felnevelõiként.
Azután, a nemzetségek felszaporodásával és szétterjedésével a Föld lakható
övezeteibe, az embercsoportok a saját megkülönböztetésük érdekében egyre
inkább eltérõ nevekkel illették az õsteremtõiket. Így lett aztán az Õsmama a
görögöknél Urana, vagy a helléneknél Heléna, tovább a pelaszgoknál
Eurünomé, a dóroknál talán Héra. A leányaikból pedig Nüx a fekete éjszaka
istennõje, Gaia a földistennõ, Helené a spártai királylány neve, és így tovább.
Férfi istenek az õskorban még nem uralkodtak, hanem a nemzetek férfi királyai
már valamennyien a Napisten leszármazottai, akik az apajogú asszír hódítás
terjedésének a társadalmi termékei. Így teremtõdtek a görög politeizmusnak is a
szülöttei: Uranosz, Kronosz, Zeusz, Apollón, Héliosz, hogy csak a „legnagyobbakat”
említsem, és a középkorra: Jahve, Úristen, Allah.
Az Olümposzi-istenek ma ismert nevei szintén már a dór hódítást követõ patriarchális
vallás által megteremtett istennevek. Az olümposziak új királya Zeusz,
a királynõje Héra. Az állandó tizenkét tagú istencsalád, a tizenkettes
számmisztika szüleménye. Zeusz idejében térnek át az éves idõszámításban a
mezopotámiai és a görög népek is az õsi holdhónapokról (13 hónap + 1 nap), a
12 hónapos napév (naptár) számításra. Így válik az istencsalád tizenkét tagúra,
megfelelõen a Zodiákus 12 csillagképei alapján, akiknek majdnem a fele istennõ.
Ez a naptárváltás szintén az apajogú vallás terjedésének egyenes következménye.
A továbbiakban már nem a Hold uralkodott a görög idõ felett, hanem a
Nap, miként az asszír hódítóknál Uranosz az ég istene.
Most, hogy már ismerjük a görög vallásformák váltásának elvét, térjünk viszsza
a tematikánkhoz: mégis mit jelentett a görögségnek az olümposzi kultusz?
Pontosan tudjuk, hogy a görög mítoszok világa elõtt már évezredek óta létezett
az Õskori-Görögország. Meg azt is tárgyaltuk, hogy ez a kor azonos a görögök
aranykorával. Ha meg aranykor, akkor azt is hozzá kell értenünk, hogy az akkor
élt nemzedékeknek bizony a korszak legmagasabb kultúráját kellett megteremteniük
és megélniük. Mégis mit érthetünk azon kijelentésünkön, midõn a görög
õskor lenne a legjobb korszaka a történelmüknek? Hiszen akkor még az õskõ-
korban éltek az emberek. Ha abban éltek, az nem jelenti a mai civilizált embernek,
hogy oly lenézõen tekintsen az emberiség õskorára, õskõkorszakára, mint
ahogy ma teszik sokan. A tudományt mûvelõ emberek többsége úgy tekint a
görögök aranykorára, mint valami tényleges Kháoszra.
Miként már pedzegettük, bizony nem a káosz jellemezte a görögök õskorát.
Bár õk, önmagukat akkor még nem biztos, hogy görögként hívták, inkább az
úrnépi nyelvükön, a „kerek” (gorgo) égitestimádóknak. Ami az Õs-egy, az
Õsmama (Urana, Nagyboldogasszony) imádása mellett a Hold és a Nap égitestek
földi teremtõ erejének hitét jelentette. Miként az újraírt õsteremtés mítoszból
ismerjük a történetet. Majd csak a nyelvváltozásuk (ókor) idejében változhatott
a jellemzõen indoeurópai kiejtésben a kerek (gorgo) = görög népnévvé.
A görögök a fénytiszteletû vallásformájuk szerint, ahol csak tehették, magas
hegyek ormain, barlangjaiban alakították ki valláskultusz helyeiket. Sík vidé-
keken meg a tavak, folyók melletti fás ligeteikben. Amibõl az következik, hogy
a napi élelemkeresõ elfoglaltságaik után, különösen a két égitest mozgásviszonyaihoz
kapcsolódó ünnepeiken, a vallási központok körül összegyülekeztek,
és a mítoszokban is megjelenõ vidám, boldog közösségi életformájuknak hó-
doltak. Valóban örömest élhettek, sokat nevettek és táncoltak, erõsítve a cso-
portjuk összetartozása élményét, megélését. Akkor még ismeretlen volt elõttük
az emberiségnek a késõbbi önnön farkasává váló háborús életformája. Ami
egyenesen a fajunk felszaporodásából generálódott, hiszen az egyre fogyó és
szabadon begyûjthetõ táplálék már nem volt elég az egymás mellett élõ és sokasodó
embercsoportok ellátására, és megkezdõdött a versengés az õskor végén
a megélhetésért. De ismét ne szaladjunk elõre a történetben.
Az õsi olümposzi korszak a boldog emberi lét utolsó fázisát jelentette a gö-
rögség életében. Vajon mi lehetett az õskori emberek életében azaz egyetlen
kultúrtevékenység, ami még javítani tudta az aranykoruk megélését? Sok mindenrõl
beszélnek a mítoszaik, de egyvalamirõl nem nagyon szólnak az írások.
Egy újabb kérdéssel tudom megvilágítani az elõbbit. Mégis mivel lehet az õskori
emberi viszonyok között eldönteni az egyedek közötti érdembeli különbségeket?
Ne higgyük, hogy az õsközösség egyben az egyenlõség társadalma is
volt. Nem volt és nem lehetett sohasem teljes egyenlõség a társadalmukban,
mert az emberiség nem homogén egyforma emberek közösségei. Az még érthetõ,
hogy azonos hozzáférési joguk volt az életben mindenhez, de mindenkor az
egyedek biológiai ereje által meghatározottan. Ez a természetes fejlõdés törvé-
nye, mégpedig a rangsorelmélet alapján. Az õsközösség hordaközösségei is
eldöntötték maguk között, hogy ki és milyen dolgokra a legalkalmasabb a hordán
belül. Mégis hogyan lehet eldönteni kultúr körülmények között, hogy ki
miben a legjobb?
Igen, semmi más módon, mint az emberek versenyeztetésével. Egészen pontosan
a ma SPORT-nak nevezett vetélkedéssel. Hiszen ebben a társadalmi tevé-
kenységben nincsenek veszélyeztetve az egyedek. Mert ugye azt nem kell részletezzem,
hogy a háborúval, egymás legyilkolásával is megoldható ez a kérdés,
mint ahogy az emberi faj az utóbbi 4-5 ezer évben embertelen módon gyakorolja
is. De békés és boldog idõkben a sportverseny azaz intézmény, ahol még a
versenyzés örömét, és a nézõk boldogságát is szolgálta ez a közös vetélkedés.
Továbbá azt is említsük meg, hogy a jókedvüket az is emelhette, ha kiválaszthatták
maguk közül, ki dalolt a legszebben, meg ki tudott jobban szónokolni,
mesélni stb. Továbbmenve, a fiatalok nevelésében a sportfeladatok teljesítése
egyben a férfivé vagy nõvé avatás természetes rítusát is jelentette. Mindezen
feladatok érdekében az emberiség a boldog aranykorában igencsak élt ezekkel a
tevékenységeivel.
Mindjárt jegyezzük meg, hogy akármennyire is akarja a hódítók mai uralkodó
osztálya bizonyítani, a sportversenyek gyakorlatát nem biztos, hogy az ógö-
rögök találták fel. Szerintem ez a vetélkedés már a legkorábbi embercsoportok
között, évmilliókkal ezelõtt is kialakulhatott. Hiszen minden kultúra kebelén
belül megjelenik a sport különbözõ formái, ezért egyetemes emberi örökségnek
kell tekintenünk rája. Ami nem jelenti azt, hogy a mûvelésében az ógörögök ne
vették volna ki a részüket. Olyannyira szerettek sportolni, miként a ránk maradt
minószi, majd a mükénéi korból fontos régészeti és mondai hagyatékok mutatják.
Mindez a krétai vázákon (bika ugrás) és mükénéi szobrokon is láthatók.
Ami azt a feltételezést igazolná, hogy a görögök az olimpiai játékok kitalálói,
csak annyiban igaz, hogy az õ mûvészetük által maradt fenn az utókornak. Meg
annyiban, hogy az ógörög Olümposz vallási központja, illetve Olümpia éliszi
városnévbõl ered a modern ötkarikás olimpiai mozgalom neve. Ha megnézzük
az olimpiai mozgalom elsõ fennmaradt évszámát, a Kr.e. 776. évet, már következtethetünk,
hogy a görög sötétkor végén, az õsnép többségébe beolvadt hódí-
tók okán, a klasszikus görög kultúra megjelenésének, a poliszok korának az
elejére esik a mozgalom irodalmi megjelenése. De a mítoszaikból pontosan
tudjuk, hogy már az Argonauták 400 évvel korábbi történeteiben is rendszeres
sportviadalok tényeirõl szólnak az íróik. Ugyanis a görög sötétkor idõszakában
az ógörög kultúra legyõzi a hódítók általi elpusztulásra ítéletét, és ismét magára
talál. Csodálatosnál csodálatosabb mûvészi alkotások sora és építészeti remeke
mellett, a már nem az ellenséget jelentõ szomszédok között ismét kiújul a békés
versengések kora, a sportviadalok intézményes rendszere.
Azonban azt is el kell mondanunk, hogy ez az olimpiai mozgalom már nem
azonos akár az Argonauták idején megtartott sportversenyekkel sem. Ekkor
már megjelenik a versenyekben a hatalmi versengés egy új társadalmi formája,
a pénz hatalmával befolyásolt eredmény centrikus hímsoviniszta sportdicsõség.
Kezd elterjedni, hogy már nem csak a társadalmi dicsõségért, a babérkoszorú
megszerzéséért küzdenek a sportolók. Arról alig-alig esik szó, hogy a fiatalok
beavatási szertartásai lassan-lassan elmaradnak. Csak az lesz a dicsõ, ha valaki
a városállamok királyainak pénzben kifejezhetõ gyõzelmeket arat. Az újgörög
társadalomban, mondhatjuk a vegyes vérvonalúvá vált arisztokrácia uralma, a
pénzel megszerezhetõ gazdagodásban vált érdekelté. A szakirodalom szerint
1170 éven keresztül négyévenként rendezik meg az ókori olimpiai versenyeket.
E hosszú periódus második felében egyre véresebbé válnak ezek a versenyek,
sõt a római korban gladiátor játékokká is torzulnak az események. Majd a ró-
mai kereszténység idejében az I. vagy II. Theodosius katolikus császár rendeletére
Kr.u. 393 vagy 435-ben megszûnik, lehanyatlik az olimpiák klasszikus
korszaka. Hogy az európai sötét középkor (mely kísértetiesen hasonlít a görög
sötétkor történetéhez) elmúltával, a felvilágosodás eszmeisége gyanánt, 1896-
ban Piérre de Coubertin francia mágnás ismét életre keltse az újkor emberének
ezt az õsi csodát.
Az olimpiai eszme történetében még az eredetére térjünk ki röviden. Az õskorból
eredõen a sportversenyek minden korban ismertek voltak, igaz nem
mindenhol olimpia néven. Miként a görög mítoszokban is olvasható, nem csak
beavatási szertartásokként, hanem sokszor a temetési szertartások játékaiként is
alkalmaztak sportversenyeket. A férfiuralom jellegében a klasszikus korban
már az olimpia versenyzõi csakis férfiak lehettek. Általában kétnapos rendezvények
voltak, ahol az elsõ nap a 16-18 éves fiúk versenyét követte a másnapi
felnõttek versenye. Kezdetben csak egyetlen versenyszámból állt a diadal, a
192,27 méteres stadionfutásból. Késõbb egyre bõvítik a számokat, elsõként a
dupla távolsággal, majd a hosszútávfutás (24 stadionnyi), birkózás, távolugrás,
diszkoszvetés és gerelyhajítással. Megjegyezendõ, hogy a nõk külön maguknak
is rendeztek versenyeket, de rövidebb 5/6-od távon (160 méter).
Az ógörög korban még nem olimpiai játékok zajlottak. Minden tartományban
a termékenységi ünnepek tiszteletére rendezetek versenyeket. Különösen a
nyári napéj-egyenlõség napjának tiszteletére. Minden szakirodalom körversenyek
megtartásáról ír. Pontosan jelentve a kerek égitestek, Hold és Nap tiszteletében,
a versenypályák kör vagy ellipszis alakját. Keresztényi József, a „Kis
olimpiatörténet” címû könyvében kiemeli, hogy külön-külön, elsõként a lá-
nyoknak a beavatási szertartást a napéj-egyenlõség napján rendezték. A fiúknak
pedig az ezt az ünnepnapot követõ elsõ vagy második holdtölte idején. Nem
véletlenül mert a lányoknak a férfi Napisten felé, a fiúknak pedig a nõi Holdistennõ
felé kellett irányulniuk. Az ifjúvá vagy felnõtté avatások szertartásai
egész Indomediterránia térségében ismert és gyakorlott volt. Úgy, ahogy azt az
úrnépek szétrajzásánál megismertük. Ezek az állandó territóriumaikon élõ embercsoportok
azok, akiknél a kultúrájukban megjelenhettek az ilyen események.
A nomád vándorló és pogány társadalmaknál ez a gyakorlat kevésbé lehetett
jelen, hiszen nem voltak állandó lakóhelyeik, városaik, ahol az ilyetén kultúr
gyakorlatuk fejlõdhetett volna. Az indoeurópai népek már csak az állandó telepesek
meghódításával ismerkednek meg az ehhez hasonló társadalmi gyakorlatokkal,
és veszik át az õsnéptõl e kultúr elemeket.
De miként már érintettem, ha át is veszik a hódítók, már nem értik az õsi jelentõségét
e szertartásoknak. Így a gyakorlatukban a saját tudati elemeikkel
bõvítik ki a sportversenyek jellegét. Ezáltal válik egyre véresebbé, emberember
elleni küzdelmekké, hogy a végén már életre-halára vívandó gladiátor
versenyekké csökevényesedjenek az eredendõen magas szellemiségû õsi eszmék.
Ennek a tévessé vált sportgyakorlatnak a megszüntetését vállalta fel az
elsõ keresztény római császárok egyike, az ókori olimpiai játékok megszünteté-
sével.
Azért azt se gondoljuk, hogy az újkori ötkarikás játékok kizárólag az õsi
szimbólumok felújítása érdekében kezdõdnek el. Hiszen Coubertin úr is már
arisztokrata. Az igaz, hogy az életre-halálra menõ harcok már nem jellemzik
ezeket a rendezvényeket. De sajnos a hódítók újkori nemzedékei a pénzhatalom
emberei, már nem tisztán a nemes emberi versengés, a fiatalok életre való nevelése
érdekében, beavatási szertartásokként újítják fel a játékokat. Hanem annak
eldöntésére, hogy melyik ország szerzi meg a legtöbb érmet, dicsõséget. Vagyis
minden szabad pénzeszközeiket bevetik, hogy bizonyítsák ki a leggazdagabb
állam vagy sportmecénás a világon. Hiszen akinek nincs pénze, az el sem juthat
a játékokra, akinek meg van, az meg az embertelen felkészítés miatt veszélyezteti
az életét.
De ami a legszomorítóbb az újkori olimpiákon, hogy kezd ismét beszivárogni
az életre-halálra menõ játék szenvedélye. Ugyanis a pénzhatalomra nincs befolyása
a sportolónak. Neki csak az a szerepe, hogy a befektetett tõke megtérülé-
sét mindenáron biztosítsa. Most értem el a doppinghoz. Egyes sportolók, hogy
diszkoszvetés és gerelyhajítással. Megjegyezendõ, hogy a nõk külön maguknak
is rendeztek versenyeket, de rövidebb 5/6-od távon (160 méter).
Az ógörög korban még nem olimpiai játékok zajlottak. Minden tartományban
a termékenységi ünnepek tiszteletére rendezetek versenyeket. Különösen a
nyári napéj-egyenlõség napjának tiszteletére. Minden szakirodalom körversenyek
megtartásáról ír. Pontosan jelentve a kerek égitestek, Hold és Nap tiszteletében,
a versenypályák kör vagy ellipszis alakját. Keresztényi József, a „Kis
olimpiatörténet” címû könyvében kiemeli, hogy külön-külön, elsõként a lá-
nyoknak a beavatási szertartást a napéj-egyenlõség napján rendezték. A fiúknak
pedig az ezt az ünnepnapot követõ elsõ vagy második holdtölte idején. Nem
véletlenül mert a lányoknak a férfi Napisten felé, a fiúknak pedig a nõi Holdistennõ
felé kellett irányulniuk. Az ifjúvá vagy felnõtté avatások szertartásai
egész Indomediterránia térségében ismert és gyakorlott volt. Úgy, ahogy azt az
úrnépek szétrajzásánál megismertük. Ezek az állandó territóriumaikon élõ embercsoportok
azok, akiknél a kultúrájukban megjelenhettek az ilyen események.
A nomád vándorló és pogány társadalmaknál ez a gyakorlat kevésbé lehetett
jelen, hiszen nem voltak állandó lakóhelyeik, városaik, ahol az ilyetén kultúr
gyakorlatuk fejlõdhetett volna. Az indoeurópai népek már csak az állandó telepesek
meghódításával ismerkednek meg az ehhez hasonló társadalmi gyakorlatokkal,
és veszik át az õsnéptõl e kultúr elemeket.
De miként már érintettem, ha át is veszik a hódítók, már nem értik az õsi jelentõségét
e szertartásoknak. Így a gyakorlatukban a saját tudati elemeikkel
bõvítik ki a sportversenyek jellegét. Ezáltal válik egyre véresebbé, emberember
elleni küzdelmekké, hogy a végén már életre-halára vívandó gladiátor
versenyekké csökevényesedjenek az eredendõen magas szellemiségû õsi eszmék.
Ennek a tévessé vált sportgyakorlatnak a megszüntetését vállalta fel az
elsõ keresztény római császárok egyike, az ókori olimpiai játékok megszünteté-
sével.
Azért azt se gondoljuk, hogy az újkori ötkarikás játékok kizárólag az õsi
szimbólumok felújítása érdekében kezdõdnek el. Hiszen Coubertin úr is már
arisztokrata. Az igaz, hogy az életre-halálra menõ harcok már nem jellemzik
ezeket a rendezvényeket. De sajnos a hódítók újkori nemzedékei a pénzhatalom
emberei, már nem tisztán a nemes emberi versengés, a fiatalok életre való nevelése
érdekében, beavatási szertartásokként újítják fel a játékokat. Hanem annak
eldöntésére, hogy melyik ország szerzi meg a legtöbb érmet, dicsõséget. Vagyis
minden szabad pénzeszközeiket bevetik, hogy bizonyítsák ki a leggazdagabb
állam vagy sportmecénás a világon. Hiszen akinek nincs pénze, az el sem juthat
a játékokra, akinek meg van, az meg az embertelen felkészítés miatt veszélyezteti
az életét.
De ami a legszomorítóbb az újkori olimpiákon, hogy kezd ismét beszivárogni
az életre-halálra menõ játék szenvedélye. Ugyanis a pénzhatalomra nincs befolyása
a sportolónak. Neki csak az a szerepe, hogy a befektetett tõke megtérülé-
sét mindenáron biztosítsa. Most értem el a doppinghoz. Egyes sportolók, hogy
emberfeletti teljesítményt tudjanak produkálni a pénzen megrendezett versenyeken,
tiltott, sokszor életellenes doppingszerekhez kénytelenek nyúlni. Ezek
a szerek bizony képesek az életet is kioltani. Vagyis a pénzemberek tudtával
vagy elnézésével rákényszerítik a versenyzõkre, hogy a gyõzelem érdekében a
saját életüket is kockára tegyék. Mai világunkban egyre riasztóbb híreket hallani,
hogy itt meg itt, sportjátékok alatt összeesik egy-egy sportoló, és aki legtöbbször
meg is hal. Így értem azt, hogy megjelent az ötkarikás játékokon ismét
a halálos játszma. Ha nem sikerül a pénz szerepét kiiktatni a következõ nemzedék
sportjátékai közül, akkor lehetségesnek látom, hogy az újkori olimpiai
mozgalom is rövidesen meg fog szûnni, mert meg kell szûnnie. A sportjátéknak
sohasem szabad az életet veszélyeztetni. Az ilyen gyakorlat az nem sport, az
valami más, az a természetellenes emberi értékmérõ, a pénz pusztító ereje.
Az olimpiai játékok elemzése kapcsán ha szeretnénk tudni, az ókorból származó
fogalmak eredettörténetét, meg kell néznünk kik is voltak azok az ógörö-
gök. A szóismertetés végén, mert az elemzett kifejezések is beszélõ szavak, a
Magyar Értelmezõ Kéziszótár vélekedését is hozzáírom. Nézzük az ezzel kapcsolatos
szavak etimológiai feldolgozását:
a. Olümposz (hegy). Felbontható: Ol-üm-posz értelmes szórészekre. Jelenté-
sük: Ol- = ól, õsi templom, a hordateremtõ õsanya lakhelye, belõle ered a
férfi Apollón istennév is + -üm- = szüm, szem, Szemisten vagyis Õsanya
(küklopsz = egyszemû), a kiesett betûk pótlásával + -posz = poszt, õrhely.
Összeolvasva vegyes szórendben: Olümposz = Szemisten-templománakposztja,
helye; értsük rajta: Szemisten-temploma, vagyis az Olümposz hegyének
a templomából képezve. A poszt õsi fogalma azonos lehetett a hegy
vallási kultuszának védõivel, a vallási rend (küklopszok) posztjával. Pontosan
érthetõ, hogy ez a fogalom is úrnyelvi eredetû (ómagyar), tágabban
Sumeria idevándorolt népei, a sumer görög õsök által képzett fogalom.
Ógörög hegységnév.
b. Olümpia (fõváros). A nyugat-peloponnészoszi Élisz tartomány fõvárosa.
Az elõzõ fogalomból érthetõen: Szemisten templomának fiai építette város,
polisz. Az Élisz tartomány lakói is õsi sumér eredetû népek lehettek. Egy
idõben itt rendezték a legfõbb görög olimpiai játékokat. Ógörög városnév.
c. Olimpia (sportrendezvény). Felbontható: ol-im-pia értelmes szórészekre.
Jelentésük: ól- = ól, mint fentebb + -im = igi-mama, égi-õsmama + pia =
fia, az indoeurópai p-f mássalhangzóváltás okán. Összeolvasva vegyes szó-
rendben: Olimpia = Õsmama-templomának-fiai, kiegészítve a sportoló fiai
jelentésû úrnyelvi szavunkkal. Õsi magyar szavunk. {MÉKSZ szerint: az
ókori görög Olümpia helynévbõl képzett görög szó}.
d. Sport (verseny). Felbontható: s-port értelmes szórészekre. Jelentésük: s =
õs + port = porta, ma is élõ magyar szavunk. Összeolvasva: sport = õsporta,
vagyis sportolásra kijelölt hely. Õsi magyar szó. {MÉKSZ szerint: német e. Porta. A porta szavunk átment többek között a török nyelvekbe, mint csá-
szári udvar. De még Portugália ország nevébõl is felismerhetõ, mint Gallok-portája.
Igen a gallok is valamikor úrnyelven beszéltek, sõt a portugá-
lok is. Õk is kelta népek. Õsi magyar szó. {MÉKSZ szerint: telek a rajta
levõ építményekkel; latin eredetû szó}.
f. Stadion (sportpálya). Felbontható: sta-di-on szórészekre. Jelentése: sta- =
õs-tanya, istenanya háza + di = dicsõ + on = hon. Összeolvasva: stadion =
Anyaistennõ-dicsõségének-háza; mai értelmében: az isten dicsõségére
megtartott sportrendezvény háza, épülete, területe. Õsi magyar szó.
{MÉKSZ szerint: ellipszis alakú nagyobb sportlétesítmény; német eredetû szó}.
g. Diadém (fejdísz, homlokdísz). Felbontható: di-ad-ém formában. Jelentése:
di = dicsõség szóeleje + ad = ad + ém = fém szóvége. Összeolvasva: diadém
= dicsõségért-adott-fémdísz, a sport gyõzelem dicsõségének fejdísze,
például olajfa- vagy arany-koszorú. Õsi magyar szó. {MÉKSZ szerint: nemesfém
fejdísz; latin h. Koszorú (olajágból). Az ókori olimpiai bajnok kapta, késõbb már jelentõs
pénzjutalommal. Felbontható: ko-szorú. Jelentése: ko = kor, kör, ebbõl
körország + szorú = szerû, a fonás mûveleteként, a körbe szoruló (kosárfonás)
értelmezésbõl. Összeolvasva: koszorú = kör-szerû, körbe-szorító; ebbõl
mélyebb hangrendben és mai értelmében: körbe font növény vagy virágfüzér
a koszorú. Õsi magyar szó. {MÉKSZ szerint: kör alakú füzér; eredete
? (ismeretlen)}.
i. Stefáni (a koszorú görög neve fonetikusan). A görög szó latin betûkkel:
stefáni = koszorú. A nyelv-összehasonlítás új tudományos módszertana ebben
az esetben is teljes bizonysággal mutatja az ógörög és magyar nyelv
azonos eredetét. Ugyanis a görög szó felbontható: ste-fá-ni alakban. A
szórészek jelentése magyarul: ste = isten + fá = fa, fának + ni = ni, a fonni,
gyõzni szóvége. Összeolvasva: stefáni = isten-fájából-fonni; értsd: isten fá-
jából font koszorú, ugyanis a görögöknél az isten fája az olajfa volt, és annak
az ágából font koszorú a dicsõség jelképe lett. Õsi magyar szóképzés
eredményeként keletkezett görög szó.
A fenti szófejtések jelentõségét nem akarom túlbecsülni. De a példaként hozott
új módszerrel etimologizált szavaink, mindegyike cáfolhatatlanul mutatja
az úrnyelvi, másként az ómagyar nyelvi hagyatékát. Egyetlen más nyelven sem
lehet õket eredetükben értelmezni. Hiába használják ezeket a szavakat az indoeurópai
nyelvekben, világnyelvekben, a származéknyelveken nem fejthetõ meg
a szavak értelme, csak és kizárólag magyar nyelven.
Az elõzõ látványos szófejtés után következzék most a nyelvösszehasonlításunk
csúcsmegoldása. Sokan tudják, hogy a maratoni futás –
olimpiai versenyszám is – egy görög katonának az emlékére került sportszámmá.
A maratoni hírnök – amikor Kr.e. 490-ben, a kisebb létszámú Athéni hadak
döntõ katonai gyõzelmet arattak a túlerõben támadó perzsa sereg felett – a
hírvivõként hazarohanó katona. A katona Athénba érve a hír átadása után a
42,195 km futástól végkimerülésben meghal. Egy utolsó rövid mondat kimondására
futotta az erejébõl, mely azóta szállóigévé vált a sportszeretõ embereknél.
Ez a mondat kiemelve:
NENIKÉ KAMEN! … Magyarra fordítva: gyõztünk!
Valóban az egyszerû fordításban ez a görög mondat azt jelenti, hogy gyõztünk.
De aztán ezzel kapcsolatban a világon már senki sem tud többet, különö-
sen a pontos nyelvi eredetérõl és értelmezésérõl. Most egy részletes elemzése
következzék a kiemelt mondatunk nyelvi keletkezésérõl. Miként a kiemelésben
látszik két összetett szóból keletkezett a mondat. Bontsuk részeire a szavakat.
a) Neniké felbontható: nen-iké értelmes szó részekre,
a. nen- = nem, egyszerû tagadó szavunk õsi vagy indoeurópai hangalakban;
b. -iké = Niké, ez a szórész a magyarban egy kiegészítõ szóval:
övé-iké formában érthetõ meg. Az ikes igék ragozásának módja a
magyar õsnyelvbõl ered. Továbbmenve a Niké = nem övéiké,
hanem a miénk a gyõzelem. Nõi név, a gyõzelem istennõje, mind
hadi mind sportjátékokban. A görög mitológiában Pallasz és Stüx
lánya, Okeanosz titán unokája. Mindannyian Zeusz támogatói,
Niké végül Zeusz kocsihajtója lett.
b) Kamen felbontható: ka-men értelmes szó részekre.
a. ka = ka, mégpedig a KA egyiptomi lélekforma: megtartó erõ jelentéssel.
Ebbõl következtetendõ, hogy „ország-megtartó” jelentést
hordoz, de a ka = kõ, kör; ku és kür (körjelentéssel), mint határkõ
(Öskü és a kerektemplom) értelemben is ugyanazt jelenti;
b. -men = men, Menny, mennyei eredetû, Mennyország, e fogalmak
szógyöke. Athén városát és a Thesszália déli részét
Menországnak is nevezték az ógörögök.
Most már összeolvashatjuk a mondatunk jelentés tartalmát:
Neniké kamen = … NEM ÖVÉIKÉ MÉNORSZÁG!
A mondat jelentéstartalma továbbra is csak a magyar nyelv segítségével megfejthetõ.
Mégpedig Niké a gyõzelem jelentését a nen tagadószó oldja, vagyis
nem õk gyõztek, mármint a perzsák. A mai görög nyelvben ez a szó már a
„den” fonetikus formát öltötte, de nekünk már rendelkezésünkre áll az örmény
hun szavak gyûjteménye, amelyben még a nem = nen szóalakban található.
Megjegyezve, hogy az örmények is úrnépi eredetûek. Bár úgy is fordíthattam
volna, hogy „nem-gyõzték le mennyei-országot”, de nyelvileg, az eredeti hang-
alak minél pontosabb megtartása érdekében az elõbbi frappánsabb változat
mellett kellett dönteni.
A „kamen” eredete igen érdekes következtetésekre és bizonyításra alkalmas
szó. Az eredete nem máshonnan, mint az egyiptomi kultúrából ered. Az Egyiptomiak
országát három mássalhangzó: KMT jelezte az írásaikban. Ezt a betû-
csoportot az indoeurópai tudósak: „kemet” formában, fekete-föld jelentéssel
hangzósítják. De mivel nem ismerik az õsi egyiptomi nyelvet: mi van, ha nem
jól hangzósítják? Mert mint írtuk, az õsi egyiptomi nyelv is úrnyelv volt, csak a
hódítók által vált mára valami arab nyelvé. Igen, mert a magyar hangzósítással
kemet helyett: KMT = ka-men-ta olvasata inkább a helyes. Mégpedig azzal a
jelentéssel: kamenta = Mennyország-tanyái; értsd: annak mintájára, egyiptomi
földi-tanyák, az õsi írásrendszerek szórövidítési gyakorlatában kifejezve (mozaikszavak).
Máris visszaérkeztünk a hírvivõ utolsó mondatához, amelyben kétharmad
részben az õsi egyiptomi ország név hangalakja szerepel egy az egyben,
és ami a legfontosabb ugyanabban a jelentésében: Kamen = Ménország;
értsd rajta: Mennyország földi megvalósulása. Melyik teremtésmonda elsõ
emberével azonosul ez a nyelvezet? Bizony az emberiség öt korszaka mítoszból
Alalkomeneusz nevével. Aki feltehetõen a történelmi özönvíz idõpontját követõen,
délrõl a Nílusi-õscivilizációból vándorol be a Balkán-félszigetre, de még
õ sem tudva róla, hogy egykor a görögök aranykorának mitologikus megalkotó-
ja legyen.
A modern Görögország megvalósulásának újszerû, ezért igen nehéz magyarázatait
befejezzük. Aki akarja, ezekbõl a magyarázatokból pontosan megértheti,
hogy a mai indoeurópai tudósok által meghamisított történelem mégis rekonstruálható.
Vagyis visszafordíthatók a hamis leírások az események valódi
történéseivé. Aki meg nem hiszi el a fenti sorokat, annak hiába is írnánk további
száz oldalakat, legfeljebb el sem olvasná azokat. A példamegoldásokból
pontosan látszik, hogy az ógörögök nem csak sok évezreddel ezelõtt, de még az
indoeurópai változás alatt is, példánk szerint Kr.e. 490-ben Athénban az úrnépi
jegyeit magán hordta. Az õsnyelv teljes megváltozása majd csak a római hódí-
tás alatt, és azt követõen, a Kr.u. évszázadok alatt válik valódi indoeurópai
nyelvvé. Olyannyira, hogy ma már a görög anyanyelvû emberek sem képesek
megérteni a 2500 évvel ezelõtti görög nyelvjárásokat.
Egy mondatban úgy lehetne összefoglalni az eddigieket, hogy az ókori Gö-
rögország a legteljesebben úrnépi és úrnyelvi eredetét, a hódító asszírok nemzetiségi
felülírásával a görög sötét korban elveszti, hogy mára valódi indoeurópai
nemzetté válva, mint modern Görögország jelenjék meg az újkori történelem
asztalán. Sajnos odáig jutottunk, hogy ma már talán letagadná az úrnépi eredetét
a hivatalos görög történettudomány is. De a görög nép egy részének a tudatában,
de a lelkében biztosan pislog még az a tudat, hogy õk valamiképpen
rokonai a magyaroknak. Ebbõl érthetõ meg, hogy a 2. világháború után, a pol-
gárháborújuk elõl, miért Magyarországra menekültek sokan, ahol még most is
élnek a leszármazottaikból.
Tácsi István

Hunok vagyunk, sólyom népe
Ereinkben sólyom vére.
Õsatyánkat sólyom szülte,
Õsanyánkat Isten küldte.
Királyaink koronáján
Aranysólyom fényesen áll.
Feje türkiz, teste arany
Szellemében nap fénye van.
Õsök lelke szellemlénye,
Aranysólymunk szent rejtélye.
Nap madara fény hírnöke,
nemzetünknek égi jele.
Hunok vagyunk a Nap népe
Sólyomlelkek összessége.
/Cey-Bert Róbert Gyula/

Országok országa Törvénytudás népe,
Napkelet s Nyugat közt A világnak fénye,
Nagy a te nemzeted, Nagy a te végzeted,
Oly messze magasztos, Hogy föl sem érheted

Mint a magas menny s ég, Szíved mérhetetlen,
Életed gyökere Szent és sérthetetlen,
Hegyek, árnyas erdõk, Hõs föld büszke
népe, Ez a te végzeted Õsi öröksége:

Erõs, gazdag vár vagy, De az örök törvényt,
Amit Isten rád rótt, Vállalnod kell önként,
Hogy beteljesüljön Gyõzelmes végzeted:
Úr oltára te vagy, Emeld fel a fejed!
Az Úr oltára te vagy egységbe nemzetem!


































Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Generálási idő: 2.64 másodperc
3,062,440 egyedi látogató