Hunok Nagy Szövetsége

Navigáció

Felhasználók

-> Online vendégek: 3

-> Online tagok: 0

-> Regisztráltak: 5
-> Legújabb tag: Marvlasog

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Olümposz és az olimpiai eszme görögországi vetülete

Hírek


A görög teremtésmítoszok elemzéséből – miként az előző fejezetrészekben
kitárult – sikerült a valós ógörög történelmi folyamatokat feltérképezni. Azt is
láttuk, hogy a görög mítoszok mégsem az elérhetetlen szellemvilágból keletkeztek,
hanem a cselekményeik nagyon is élő, földi eseményekből táplálkoztak.
Igaz, hogy a mítoszokban a főszereplők isteni magasságokba emelkedtek, de ha
ismerjük az ősnyelvi szófordulatokat, akkor az ókor elején a teremtő isteni elv,
még nem egy szellemistent jelentett. Egészen pontosan a saját korában egy élő
földi embert, most nevezzük matrónának és fejedelemnek, vagy királynőnek és
királynak, aki az általa vezetett embercsoport valódi teremtője (szülője) volt.
Másképpen megnevezve a törzs vezető ereje, és így átvitt értelmében annak a
nemzetségnek az ősteremtője, ókori nyelvből eredően az istene lett.
Miként leírtuk, az Úranya leánya volt a horda, később a nemzetségek szülő-
anyja, az Atya pedig a megtermékenyítő erőként, és a csoport védelmezője
révén az élet megteremtője. Aztán az ősiség alapján, az elhalt egykori hordavezetők
már a szellemi térben, annak a népcsoportnak az emlékeiként, akik a
teremtőikről tudta levezetni az eredetét, megszemélyesítette őseit. Így váltak az
Ősmama szűzi anyagteremtő erejéből, a leánya az Ősanyává = Holdistennővé, a
fia pedig Ősatyává = Napistenné, a gyermekeik meg a csillagokká. Ugyanez az
ógörög világban: Urana; és gyermekei: Gaia, Érosz és Tartarosz. Még egy
ismert holdistennő hármasságot említsünk meg: Amaltheia (leány, zsenge,
szűz) kecskenimfa, Ió (érett nő, orgiasztikus nimfa istennő) és Adraszteia (kikerülhetetlen
öreg jósnő, banya) kőrisnimfák, Zeusz felnevelőiként.
Azután, a nemzetségek felszaporodásával és szétterjedésével a Föld lakható
övezeteibe, az embercsoportok a saját megkülönböztetésük érdekében egyre
inkább eltérő nevekkel illették az ősteremtőiket. Így lett aztán az Ősmama a
görögöknél Urana, vagy a helléneknél Heléna, tovább a pelaszgoknál
Eurünomé, a dóroknál talán Héra. A leányaikból pedig Nüx a fekete éjszaka
istennője, Gaia a földistennő, Helené a spártai királylány neve, és így tovább.
Férfi istenek az őskorban még nem uralkodtak, hanem a nemzetek férfi királyai
már valamennyien a Napisten leszármazottai, akik az apajogú asszír hódítás
terjedésének a társadalmi termékei. Így teremtődtek a görög politeizmusnak is a
szülöttei: Uranosz, Kronosz, Zeusz, Apollón, Héliosz, hogy csak a „legnagyobbakat”
említsem, és a középkorra: Jahve, Úristen, Allah.
Az Olümposzi-istenek ma ismert nevei szintén már a dór hódítást követő patriarchális
vallás által megteremtett istennevek. Az olümposziak új királya Zeusz,
a királynője Héra. Az állandó tizenkét tagú istencsalád, a tizenkettes
számmisztika szüleménye. Zeusz idejében térnek át az éves időszámításban a
mezopotámiai és a görög népek is az ősi holdhónapokról (13 hónap + 1 nap), a
12 hónapos napév (naptár) számításra. Így válik az istencsalád tizenkét tagúra,
megfelelően a Zodiákus 12 csillagképei alapján, akiknek majdnem a fele istennő.
Ez a naptárváltás szintén az apajogú vallás terjedésének egyenes következménye.
A továbbiakban már nem a Hold uralkodott a görög idő felett, hanem a
Nap, miként az asszír hódítóknál Uranosz az ég istene.
Most, hogy már ismerjük a görög vallásformák váltásának elvét, térjünk viszsza
a tematikánkhoz: mégis mit jelentett a görögségnek az olümposzi kultusz?
Pontosan tudjuk, hogy a görög mítoszok világa előtt már évezredek óta létezett
az Őskori-Görögország. Meg azt is tárgyaltuk, hogy ez a kor azonos a görögök
aranykorával. Ha meg aranykor, akkor azt is hozzá kell értenünk, hogy az akkor
élt nemzedékeknek bizony a korszak legmagasabb kultúráját kellett megteremteniük
és megélniük. Mégis mit érthetünk azon kijelentésünkön, midőn a görög
őskor lenne a legjobb korszaka a történelmüknek? Hiszen akkor még az őskő-
korban éltek az emberek. Ha abban éltek, az nem jelenti a mai civilizált embernek,
hogy oly lenézően tekintsen az emberiség őskorára, őskőkorszakára, mint
ahogy ma teszik sokan. A tudományt művelő emberek többsége úgy tekint a
görögök aranykorára, mint valami tényleges Kháoszra.
Miként már pedzegettük, bizony nem a káosz jellemezte a görögök őskorát.
Bár ők, önmagukat akkor még nem biztos, hogy görögként hívták, inkább az
úrnépi nyelvükön, a „kerek” (gorgo) égitestimádóknak. Ami az Ős-egy, az
Ősmama (Urana, Nagyboldogasszony) imádása mellett a Hold és a Nap égitestek
földi teremtő erejének hitét jelentette. Miként az újraírt ősteremtés mítoszból
ismerjük a történetet. Majd csak a nyelvváltozásuk (ókor) idejében változhatott
a jellemzően indoeurópai kiejtésben a kerek (gorgo) = görög népnévvé.
A görögök a fénytiszteletű vallásformájuk szerint, ahol csak tehették, magas
hegyek ormain, barlangjaiban alakították ki valláskultusz helyeiket. Sík vidé-
keken meg a tavak, folyók melletti fás ligeteikben. Amiből az következik, hogy
a napi élelemkereső elfoglaltságaik után, különösen a két égitest mozgásviszonyaihoz
kapcsolódó ünnepeiken, a vallási központok körül összegyülekeztek,
és a mítoszokban is megjelenő vidám, boldog közösségi életformájuknak hó-
doltak. Valóban örömest élhettek, sokat nevettek és táncoltak, erősítve a cso-
portjuk összetartozása élményét, megélését. Akkor még ismeretlen volt előttük
az emberiségnek a későbbi önnön farkasává váló háborús életformája. Ami
egyenesen a fajunk felszaporodásából generálódott, hiszen az egyre fogyó és
szabadon begyűjthető táplálék már nem volt elég az egymás mellett élő és sokasodó
embercsoportok ellátására, és megkezdődött a versengés az őskor végén
a megélhetésért. De ismét ne szaladjunk előre a történetben.
Az ősi olümposzi korszak a boldog emberi lét utolsó fázisát jelentette a gö-
rögség életében. Vajon mi lehetett az őskori emberek életében azaz egyetlen
kultúrtevékenység, ami még javítani tudta az aranykoruk megélését? Sok mindenről
beszélnek a mítoszaik, de egyvalamiről nem nagyon szólnak az írások.
Egy újabb kérdéssel tudom megvilágítani az előbbit. Mégis mivel lehet az őskori
emberi viszonyok között eldönteni az egyedek közötti érdembeli különbségeket?
Ne higgyük, hogy az ősközösség egyben az egyenlőség társadalma is
volt. Nem volt és nem lehetett sohasem teljes egyenlőség a társadalmukban,
mert az emberiség nem homogén egyforma emberek közösségei. Az még érthető,
hogy azonos hozzáférési joguk volt az életben mindenhez, de mindenkor az
egyedek biológiai ereje által meghatározottan. Ez a természetes fejlődés törvé-
nye, mégpedig a rangsorelmélet alapján. Az ősközösség hordaközösségei is
eldöntötték maguk között, hogy ki és milyen dolgokra a legalkalmasabb a hordán
belül. Mégis hogyan lehet eldönteni kultúr körülmények között, hogy ki
miben a legjobb?
Igen, semmi más módon, mint az emberek versenyeztetésével. Egészen pontosan
a ma SPORT-nak nevezett vetélkedéssel. Hiszen ebben a társadalmi tevé-
kenységben nincsenek veszélyeztetve az egyedek. Mert ugye azt nem kell részletezzem,
hogy a háborúval, egymás legyilkolásával is megoldható ez a kérdés,
mint ahogy az emberi faj az utóbbi 4-5 ezer évben embertelen módon gyakorolja
is. De békés és boldog időkben a sportverseny azaz intézmény, ahol még a
versenyzés örömét, és a nézők boldogságát is szolgálta ez a közös vetélkedés.
Továbbá azt is említsük meg, hogy a jókedvüket az is emelhette, ha kiválaszthatták
maguk közül, ki dalolt a legszebben, meg ki tudott jobban szónokolni,
mesélni stb. Továbbmenve, a fiatalok nevelésében a sportfeladatok teljesítése
egyben a férfivé vagy nővé avatás természetes rítusát is jelentette. Mindezen
feladatok érdekében az emberiség a boldog aranykorában igencsak élt ezekkel a
tevékenységeivel.
Mindjárt jegyezzük meg, hogy akármennyire is akarja a hódítók mai uralkodó
osztálya bizonyítani, a sportversenyek gyakorlatát nem biztos, hogy az ógö-
rögök találták fel. Szerintem ez a vetélkedés már a legkorábbi embercsoportok
között, évmilliókkal ezelőtt is kialakulhatott. Hiszen minden kultúra kebelén
belül megjelenik a sport különböző formái, ezért egyetemes emberi örökségnek
kell tekintenünk rája. Ami nem jelenti azt, hogy a művelésében az ógörögök ne
vették volna ki a részüket. Olyannyira szerettek sportolni, miként a ránk maradt
minószi, majd a mükénéi korból fontos régészeti és mondai hagyatékok mutatják.
Mindez a krétai vázákon (bika ugrás) és mükénéi szobrokon is láthatók.
Ami azt a feltételezést igazolná, hogy a görögök az olimpiai játékok kitalálói,
csak annyiban igaz, hogy az ő művészetük által maradt fenn az utókornak. Meg
annyiban, hogy az ógörög Olümposz vallási központja, illetve Olümpia éliszi
városnévből ered a modern ötkarikás olimpiai mozgalom neve. Ha megnézzük
az olimpiai mozgalom első fennmaradt évszámát, a Kr.e. 776. évet, már következtethetünk,
hogy a görög sötétkor végén, az ősnép többségébe beolvadt hódí-
tók okán, a klasszikus görög kultúra megjelenésének, a poliszok korának az
elejére esik a mozgalom irodalmi megjelenése. De a mítoszaikból pontosan
tudjuk, hogy már az Argonauták 400 évvel korábbi történeteiben is rendszeres
sportviadalok tényeiről szólnak az íróik. Ugyanis a görög sötétkor időszakában
az ógörög kultúra legyőzi a hódítók általi elpusztulásra ítéletét, és ismét magára
talál. Csodálatosnál csodálatosabb művészi alkotások sora és építészeti remeke
mellett, a már nem az ellenséget jelentő szomszédok között ismét kiújul a békés
versengések kora, a sportviadalok intézményes rendszere.
Azonban azt is el kell mondanunk, hogy ez az olimpiai mozgalom már nem
azonos akár az Argonauták idején megtartott sportversenyekkel sem. Ekkor
már megjelenik a versenyekben a hatalmi versengés egy új társadalmi formája,
a pénz hatalmával befolyásolt eredmény centrikus hímsoviniszta sportdicsőség.
Kezd elterjedni, hogy már nem csak a társadalmi dicsőségért, a babérkoszorú
megszerzéséért küzdenek a sportolók. Arról alig-alig esik szó, hogy a fiatalok
beavatási szertartásai lassan-lassan elmaradnak. Csak az lesz a dicső, ha valaki
a városállamok királyainak pénzben kifejezhető győzelmeket arat. Az újgörög
társadalomban, mondhatjuk a vegyes vérvonalúvá vált arisztokrácia uralma, a
pénzel megszerezhető gazdagodásban vált érdekelté. A szakirodalom szerint
1170 éven keresztül négyévenként rendezik meg az ókori olimpiai versenyeket.
E hosszú periódus második felében egyre véresebbé válnak ezek a versenyek,
sőt a római korban gladiátor játékokká is torzulnak az események. Majd a ró-
mai kereszténység idejében az I. vagy II. Theodosius katolikus császár rendeletére
Kr.u. 393 vagy 435-ben megszűnik, lehanyatlik az olimpiák klasszikus
korszaka. Hogy az európai sötét középkor (mely kísértetiesen hasonlít a görög
sötétkor történetéhez) elmúltával, a felvilágosodás eszmeisége gyanánt, 1896-
ban Piérre de Coubertin francia mágnás ismét életre keltse az újkor emberének
ezt az ősi csodát.
Az olimpiai eszme történetében még az eredetére térjünk ki röviden. Az őskorból
eredően a sportversenyek minden korban ismertek voltak, igaz nem
mindenhol olimpia néven. Miként a görög mítoszokban is olvasható, nem csak
beavatási szertartásokként, hanem sokszor a temetési szertartások játékaiként is
alkalmaztak sportversenyeket. A férfiuralom jellegében a klasszikus korban
már az olimpia versenyzői csakis férfiak lehettek. Általában kétnapos rendezvények
voltak, ahol az első nap a 16-18 éves fiúk versenyét követte a másnapi
felnőttek versenye. Kezdetben csak egyetlen versenyszámból állt a diadal, a
192,27 méteres stadionfutásból. Később egyre bővítik a számokat, elsőként a
dupla távolsággal, majd a hosszútávfutás (24 stadionnyi), birkózás, távolugrás,
diszkoszvetés és gerelyhajítással. Megjegyezendő, hogy a nők külön maguknak
is rendeztek versenyeket, de rövidebb 5/6-od távon (160 méter).
Az ógörög korban még nem olimpiai játékok zajlottak. Minden tartományban
a termékenységi ünnepek tiszteletére rendezetek versenyeket. Különösen a
nyári napéj-egyenlőség napjának tiszteletére. Minden szakirodalom körversenyek
megtartásáról ír. Pontosan jelentve a kerek égitestek, Hold és Nap tiszteletében,
a versenypályák kör vagy ellipszis alakját. Keresztényi József, a „Kis
olimpiatörténet” című könyvében kiemeli, hogy külön-külön, elsőként a lá-
nyoknak a beavatási szertartást a napéj-egyenlőség napján rendezték. A fiúknak
pedig az ezt az ünnepnapot követő első vagy második holdtölte idején. Nem
véletlenül mert a lányoknak a férfi Napisten felé, a fiúknak pedig a női Holdistennő
felé kellett irányulniuk. Az ifjúvá vagy felnőtté avatások szertartásai
egész Indomediterránia térségében ismert és gyakorlott volt. Úgy, ahogy azt az
úrnépek szétrajzásánál megismertük. Ezek az állandó territóriumaikon élő embercsoportok
azok, akiknél a kultúrájukban megjelenhettek az ilyen események.
A nomád vándorló és pogány társadalmaknál ez a gyakorlat kevésbé lehetett
jelen, hiszen nem voltak állandó lakóhelyeik, városaik, ahol az ilyetén kultúr
gyakorlatuk fejlődhetett volna. Az indoeurópai népek már csak az állandó telepesek
meghódításával ismerkednek meg az ehhez hasonló társadalmi gyakorlatokkal,
és veszik át az ősnéptől e kultúr elemeket.
De miként már érintettem, ha át is veszik a hódítók, már nem értik az ősi jelentőségét
e szertartásoknak. Így a gyakorlatukban a saját tudati elemeikkel
bővítik ki a sportversenyek jellegét. Ezáltal válik egyre véresebbé, emberember
elleni küzdelmekké, hogy a végén már életre-halára vívandó gladiátor
versenyekké csökevényesedjenek az eredendően magas szellemiségű ősi eszmék.
Ennek a tévessé vált sportgyakorlatnak a megszüntetését vállalta fel az
első keresztény római császárok egyike, az ókori olimpiai játékok megszünteté-
sével.
Azért azt se gondoljuk, hogy az újkori ötkarikás játékok kizárólag az ősi
szimbólumok felújítása érdekében kezdődnek el. Hiszen Coubertin úr is már
arisztokrata. Az igaz, hogy az életre-halálra menő harcok már nem jellemzik
ezeket a rendezvényeket. De sajnos a hódítók újkori nemzedékei a pénzhatalom
emberei, már nem tisztán a nemes emberi versengés, a fiatalok életre való nevelése
érdekében, beavatási szertartásokként újítják fel a játékokat. Hanem annak
eldöntésére, hogy melyik ország szerzi meg a legtöbb érmet, dicsőséget. Vagyis
minden szabad pénzeszközeiket bevetik, hogy bizonyítsák ki a leggazdagabb
állam vagy sportmecénás a világon. Hiszen akinek nincs pénze, az el sem juthat
a játékokra, akinek meg van, az meg az embertelen felkészítés miatt veszélyezteti
az életét.
De ami a legszomorítóbb az újkori olimpiákon, hogy kezd ismét beszivárogni
az életre-halálra menő játék szenvedélye. Ugyanis a pénzhatalomra nincs befolyása
a sportolónak. Neki csak az a szerepe, hogy a befektetett tőke megtérülé-
sét mindenáron biztosítsa. Most értem el a doppinghoz. Egyes sportolók, hogy
diszkoszvetés és gerelyhajítással. Megjegyezendő, hogy a nők külön maguknak
is rendeztek versenyeket, de rövidebb 5/6-od távon (160 méter).
Az ógörög korban még nem olimpiai játékok zajlottak. Minden tartományban
a termékenységi ünnepek tiszteletére rendezetek versenyeket. Különösen a
nyári napéj-egyenlőség napjának tiszteletére. Minden szakirodalom körversenyek
megtartásáról ír. Pontosan jelentve a kerek égitestek, Hold és Nap tiszteletében,
a versenypályák kör vagy ellipszis alakját. Keresztényi József, a „Kis
olimpiatörténet” című könyvében kiemeli, hogy külön-külön, elsőként a lá-
nyoknak a beavatási szertartást a napéj-egyenlőség napján rendezték. A fiúknak
pedig az ezt az ünnepnapot követő első vagy második holdtölte idején. Nem
véletlenül mert a lányoknak a férfi Napisten felé, a fiúknak pedig a női Holdistennő
felé kellett irányulniuk. Az ifjúvá vagy felnőtté avatások szertartásai
egész Indomediterránia térségében ismert és gyakorlott volt. Úgy, ahogy azt az
úrnépek szétrajzásánál megismertük. Ezek az állandó territóriumaikon élő embercsoportok
azok, akiknél a kultúrájukban megjelenhettek az ilyen események.
A nomád vándorló és pogány társadalmaknál ez a gyakorlat kevésbé lehetett
jelen, hiszen nem voltak állandó lakóhelyeik, városaik, ahol az ilyetén kultúr
gyakorlatuk fejlődhetett volna. Az indoeurópai népek már csak az állandó telepesek
meghódításával ismerkednek meg az ehhez hasonló társadalmi gyakorlatokkal,
és veszik át az ősnéptől e kultúr elemeket.
De miként már érintettem, ha át is veszik a hódítók, már nem értik az ősi jelentőségét
e szertartásoknak. Így a gyakorlatukban a saját tudati elemeikkel
bővítik ki a sportversenyek jellegét. Ezáltal válik egyre véresebbé, emberember
elleni küzdelmekké, hogy a végén már életre-halára vívandó gladiátor
versenyekké csökevényesedjenek az eredendően magas szellemiségű ősi eszmék.
Ennek a tévessé vált sportgyakorlatnak a megszüntetését vállalta fel az
első keresztény római császárok egyike, az ókori olimpiai játékok megszünteté-
sével.
Azért azt se gondoljuk, hogy az újkori ötkarikás játékok kizárólag az ősi
szimbólumok felújítása érdekében kezdődnek el. Hiszen Coubertin úr is már
arisztokrata. Az igaz, hogy az életre-halálra menő harcok már nem jellemzik
ezeket a rendezvényeket. De sajnos a hódítók újkori nemzedékei a pénzhatalom
emberei, már nem tisztán a nemes emberi versengés, a fiatalok életre való nevelése
érdekében, beavatási szertartásokként újítják fel a játékokat. Hanem annak
eldöntésére, hogy melyik ország szerzi meg a legtöbb érmet, dicsőséget. Vagyis
minden szabad pénzeszközeiket bevetik, hogy bizonyítsák ki a leggazdagabb
állam vagy sportmecénás a világon. Hiszen akinek nincs pénze, az el sem juthat
a játékokra, akinek meg van, az meg az embertelen felkészítés miatt veszélyezteti
az életét.
De ami a legszomorítóbb az újkori olimpiákon, hogy kezd ismét beszivárogni
az életre-halálra menő játék szenvedélye. Ugyanis a pénzhatalomra nincs befolyása
a sportolónak. Neki csak az a szerepe, hogy a befektetett tőke megtérülé-
sét mindenáron biztosítsa. Most értem el a doppinghoz. Egyes sportolók, hogy
emberfeletti teljesítményt tudjanak produkálni a pénzen megrendezett versenyeken,
tiltott, sokszor életellenes doppingszerekhez kénytelenek nyúlni. Ezek
a szerek bizony képesek az életet is kioltani. Vagyis a pénzemberek tudtával
vagy elnézésével rákényszerítik a versenyzőkre, hogy a győzelem érdekében a
saját életüket is kockára tegyék. Mai világunkban egyre riasztóbb híreket hallani,
hogy itt meg itt, sportjátékok alatt összeesik egy-egy sportoló, és aki legtöbbször
meg is hal. Így értem azt, hogy megjelent az ötkarikás játékokon ismét
a halálos játszma. Ha nem sikerül a pénz szerepét kiiktatni a következő nemzedék
sportjátékai közül, akkor lehetségesnek látom, hogy az újkori olimpiai
mozgalom is rövidesen meg fog szűnni, mert meg kell szűnnie. A sportjátéknak
sohasem szabad az életet veszélyeztetni. Az ilyen gyakorlat az nem sport, az
valami más, az a természetellenes emberi értékmérő, a pénz pusztító ereje.
Az olimpiai játékok elemzése kapcsán ha szeretnénk tudni, az ókorból származó
fogalmak eredettörténetét, meg kell néznünk kik is voltak azok az ógörö-
gök. A szóismertetés végén, mert az elemzett kifejezések is beszélő szavak, a
Magyar Értelmező Kéziszótár vélekedését is hozzáírom. Nézzük az ezzel kapcsolatos
szavak etimológiai feldolgozását:
a. Olümposz (hegy). Felbontható: Ol-üm-posz értelmes szórészekre. Jelenté-
sük: Ol- = ól, ősi templom, a hordateremtő ősanya lakhelye, belőle ered a
férfi Apollón istennév is + -üm- = szüm, szem, Szemisten vagyis Ősanya
(küklopsz = egyszemű), a kiesett betűk pótlásával + -posz = poszt, őrhely.
Összeolvasva vegyes szórendben: Olümposz = Szemisten-templománakposztja,
helye; értsük rajta: Szemisten-temploma, vagyis az Olümposz hegyének
a templomából képezve. A poszt ősi fogalma azonos lehetett a hegy
vallási kultuszának védőivel, a vallási rend (küklopszok) posztjával. Pontosan
érthető, hogy ez a fogalom is úrnyelvi eredetű (ómagyar), tágabban
Sumeria idevándorolt népei, a sumer görög ősök által képzett fogalom.
Ógörög hegységnév.
b. Olümpia (főváros). A nyugat-peloponnészoszi Élisz tartomány fővárosa.
Az előző fogalomból érthetően: Szemisten templomának fiai építette város,
polisz. Az Élisz tartomány lakói is ősi sumér eredetű népek lehettek. Egy
időben itt rendezték a legfőbb görög olimpiai játékokat. Ógörög városnév.
c. Olimpia (sportrendezvény). Felbontható: ol-im-pia értelmes szórészekre.
Jelentésük: ól- = ól, mint fentebb + -im = igi-mama, égi-ősmama + pia =
fia, az indoeurópai p-f mássalhangzóváltás okán. Összeolvasva vegyes szó-
rendben: Olimpia = Ősmama-templomának-fiai, kiegészítve a sportoló fiai
jelentésű úrnyelvi szavunkkal. Ősi magyar szavunk. {MÉKSZ szerint: az
ókori görög Olümpia helynévből képzett görög szó}.
d. Sport (verseny). Felbontható: s-port értelmes szórészekre. Jelentésük: s =
ős + port = porta, ma is élő magyar szavunk. Összeolvasva: sport = ősporta,
vagyis sportolásra kijelölt hely. Ősi magyar szó. {MÉKSZ szerint: német e. Porta. A porta szavunk átment többek között a török nyelvekbe, mint csá-
szári udvar. De még Portugália ország nevéből is felismerhető, mint Gallok-portája.
Igen a gallok is valamikor úrnyelven beszéltek, sőt a portugá-
lok is. Ők is kelta népek. Ősi magyar szó. {MÉKSZ szerint: telek a rajta
levő építményekkel; latin eredetű szó}.
f. Stadion (sportpálya). Felbontható: sta-di-on szórészekre. Jelentése: sta- =
ős-tanya, istenanya háza + di = dicső + on = hon. Összeolvasva: stadion =
Anyaistennő-dicsőségének-háza; mai értelmében: az isten dicsőségére
megtartott sportrendezvény háza, épülete, területe. Ősi magyar szó.
{MÉKSZ szerint: ellipszis alakú nagyobb sportlétesítmény; német eredetű szó}.
g. Diadém (fejdísz, homlokdísz). Felbontható: di-ad-ém formában. Jelentése:
di = dicsőség szóeleje + ad = ad + ém = fém szóvége. Összeolvasva: diadém
= dicsőségért-adott-fémdísz, a sport győzelem dicsőségének fejdísze,
például olajfa- vagy arany-koszorú. Ősi magyar szó. {MÉKSZ szerint: nemesfém
fejdísz; latin h. Koszorú (olajágból). Az ókori olimpiai bajnok kapta, később már jelentős
pénzjutalommal. Felbontható: ko-szorú. Jelentése: ko = kor, kör, ebből
körország + szorú = szerű, a fonás műveleteként, a körbe szoruló (kosárfonás)
értelmezésből. Összeolvasva: koszorú = kör-szerű, körbe-szorító; ebből
mélyebb hangrendben és mai értelmében: körbe font növény vagy virágfüzér
a koszorú. Ősi magyar szó. {MÉKSZ szerint: kör alakú füzér; eredete
? (ismeretlen)}.
i. Stefáni (a koszorú görög neve fonetikusan). A görög szó latin betűkkel:
stefáni = koszorú. A nyelv-összehasonlítás új tudományos módszertana ebben
az esetben is teljes bizonysággal mutatja az ógörög és magyar nyelv
azonos eredetét. Ugyanis a görög szó felbontható: ste-fá-ni alakban. A
szórészek jelentése magyarul: ste = isten + fá = fa, fának + ni = ni, a fonni,
győzni szóvége. Összeolvasva: stefáni = isten-fájából-fonni; értsd: isten fá-
jából font koszorú, ugyanis a görögöknél az isten fája az olajfa volt, és annak
az ágából font koszorú a dicsőség jelképe lett. Ősi magyar szóképzés
eredményeként keletkezett görög szó.
A fenti szófejtések jelentőségét nem akarom túlbecsülni. De a példaként hozott
új módszerrel etimologizált szavaink, mindegyike cáfolhatatlanul mutatja
az úrnyelvi, másként az ómagyar nyelvi hagyatékát. Egyetlen más nyelven sem
lehet őket eredetükben értelmezni. Hiába használják ezeket a szavakat az indoeurópai
nyelvekben, világnyelvekben, a származéknyelveken nem fejthető meg
a szavak értelme, csak és kizárólag magyar nyelven.
Az előző látványos szófejtés után következzék most a nyelvösszehasonlításunk
csúcsmegoldása. Sokan tudják, hogy a maratoni futás –
olimpiai versenyszám is – egy görög katonának az emlékére került sportszámmá.
A maratoni hírnök – amikor Kr.e. 490-ben, a kisebb létszámú Athéni hadak
döntő katonai győzelmet arattak a túlerőben támadó perzsa sereg felett – a
hírvivőként hazarohanó katona. A katona Athénba érve a hír átadása után a
42,195 km futástól végkimerülésben meghal. Egy utolsó rövid mondat kimondására
futotta az erejéből, mely azóta szállóigévé vált a sportszerető embereknél.
Ez a mondat kiemelve:
NENIKÉ KAMEN! … Magyarra fordítva: győztünk!
Valóban az egyszerű fordításban ez a görög mondat azt jelenti, hogy győztünk.
De aztán ezzel kapcsolatban a világon már senki sem tud többet, különö-
sen a pontos nyelvi eredetéről és értelmezéséről. Most egy részletes elemzése
következzék a kiemelt mondatunk nyelvi keletkezéséről. Miként a kiemelésben
látszik két összetett szóból keletkezett a mondat. Bontsuk részeire a szavakat.
a) Neniké felbontható: nen-iké értelmes szó részekre,
a. nen- = nem, egyszerű tagadó szavunk ősi vagy indoeurópai hangalakban;
b. -iké = Niké, ez a szórész a magyarban egy kiegészítő szóval:
övé-iké formában érthető meg. Az ikes igék ragozásának módja a
magyar ősnyelvből ered. Továbbmenve a Niké = nem övéiké,
hanem a miénk a győzelem. Női név, a győzelem istennője, mind
hadi mind sportjátékokban. A görög mitológiában Pallasz és Stüx
lánya, Okeanosz titán unokája. Mindannyian Zeusz támogatói,
Niké végül Zeusz kocsihajtója lett.
b) Kamen felbontható: ka-men értelmes szó részekre.
a. ka = ka, mégpedig a KA egyiptomi lélekforma: megtartó erő jelentéssel.
Ebből következtetendő, hogy „ország-megtartó” jelentést
hordoz, de a ka = kő, kör; ku és kür (körjelentéssel), mint határkő
(Öskü és a kerektemplom) értelemben is ugyanazt jelenti;
b. -men = men, Menny, mennyei eredetű, Mennyország, e fogalmak
szógyöke. Athén városát és a Thesszália déli részét
Menországnak is nevezték az ógörögök.
Most már összeolvashatjuk a mondatunk jelentés tartalmát:
Neniké kamen = … NEM ÖVÉIKÉ MÉNORSZÁG!
A mondat jelentéstartalma továbbra is csak a magyar nyelv segítségével megfejthető.
Mégpedig Niké a győzelem jelentését a nen tagadószó oldja, vagyis
nem ők győztek, mármint a perzsák. A mai görög nyelvben ez a szó már a
„den” fonetikus formát öltötte, de nekünk már rendelkezésünkre áll az örmény
hun szavak gyűjteménye, amelyben még a nem = nen szóalakban található.
Megjegyezve, hogy az örmények is úrnépi eredetűek. Bár úgy is fordíthattam
volna, hogy „nem-győzték le mennyei-országot”, de nyelvileg, az eredeti hang-
alak minél pontosabb megtartása érdekében az előbbi frappánsabb változat
mellett kellett dönteni.
A „kamen” eredete igen érdekes következtetésekre és bizonyításra alkalmas
szó. Az eredete nem máshonnan, mint az egyiptomi kultúrából ered. Az Egyiptomiak
országát három mássalhangzó: KMT jelezte az írásaikban. Ezt a betű-
csoportot az indoeurópai tudósak: „kemet” formában, fekete-föld jelentéssel
hangzósítják. De mivel nem ismerik az ősi egyiptomi nyelvet: mi van, ha nem
jól hangzósítják? Mert mint írtuk, az ősi egyiptomi nyelv is úrnyelv volt, csak a
hódítók által vált mára valami arab nyelvé. Igen, mert a magyar hangzósítással
kemet helyett: KMT = ka-men-ta olvasata inkább a helyes. Mégpedig azzal a
jelentéssel: kamenta = Mennyország-tanyái; értsd: annak mintájára, egyiptomi
földi-tanyák, az ősi írásrendszerek szórövidítési gyakorlatában kifejezve (mozaikszavak).
Máris visszaérkeztünk a hírvivő utolsó mondatához, amelyben kétharmad
részben az ősi egyiptomi ország név hangalakja szerepel egy az egyben,
és ami a legfontosabb ugyanabban a jelentésében: Kamen = Ménország;
értsd rajta: Mennyország földi megvalósulása. Melyik teremtésmonda első
emberével azonosul ez a nyelvezet? Bizony az emberiség öt korszaka mítoszból
Alalkomeneusz nevével. Aki feltehetően a történelmi özönvíz időpontját követően,
délről a Nílusi-őscivilizációból vándorol be a Balkán-félszigetre, de még
ő sem tudva róla, hogy egykor a görögök aranykorának mitologikus megalkotó-
ja legyen.
A modern Görögország megvalósulásának újszerű, ezért igen nehéz magyarázatait
befejezzük. Aki akarja, ezekből a magyarázatokból pontosan megértheti,
hogy a mai indoeurópai tudósok által meghamisított történelem mégis rekonstruálható.
Vagyis visszafordíthatók a hamis leírások az események valódi
történéseivé. Aki meg nem hiszi el a fenti sorokat, annak hiába is írnánk további
száz oldalakat, legfeljebb el sem olvasná azokat. A példamegoldásokból
pontosan látszik, hogy az ógörögök nem csak sok évezreddel ezelőtt, de még az
indoeurópai változás alatt is, példánk szerint Kr.e. 490-ben Athénban az úrnépi
jegyeit magán hordta. Az ősnyelv teljes megváltozása majd csak a római hódí-
tás alatt, és azt követően, a Kr.u. évszázadok alatt válik valódi indoeurópai
nyelvvé. Olyannyira, hogy ma már a görög anyanyelvű emberek sem képesek
megérteni a 2500 évvel ezelőtti görög nyelvjárásokat.
Egy mondatban úgy lehetne összefoglalni az eddigieket, hogy az ókori Gö-
rögország a legteljesebben úrnépi és úrnyelvi eredetét, a hódító asszírok nemzetiségi
felülírásával a görög sötét korban elveszti, hogy mára valódi indoeurópai
nemzetté válva, mint modern Görögország jelenjék meg az újkori történelem
asztalán. Sajnos odáig jutottunk, hogy ma már talán letagadná az úrnépi eredetét
a hivatalos görög történettudomány is. De a görög nép egy részének a tudatában,
de a lelkében biztosan pislog még az a tudat, hogy ők valamiképpen
rokonai a magyaroknak. Ebből érthető meg, hogy a 2. világháború után, a pol-
gárháborújuk elől, miért Magyarországra menekültek sokan, ahol még most is
élnek a leszármazottaikból.
Tácsi István

Hunok vagyunk, sólyom népe
Ereinkben sólyom vére.
Ősatyánkat sólyom szülte,
Ősanyánkat Isten küldte.
Királyaink koronáján
Aranysólyom fényesen áll.
Feje türkiz, teste arany
Szellemében nap fénye van.
Ősök lelke szellemlénye,
Aranysólymunk szent rejtélye.
Nap madara fény hírnöke,
nemzetünknek égi jele.
Hunok vagyunk a Nap népe
Sólyomlelkek összessége.
/Cey-Bert Róbert Gyula/

Országok országa Törvénytudás népe,
Napkelet s Nyugat közt A világnak fénye,
Nagy a te nemzeted, Nagy a te végzeted,
Oly messze magasztos, Hogy föl sem érheted

Mint a magas menny s ég, Szíved mérhetetlen,
Életed gyökere Szent és sérthetetlen,
Hegyek, árnyas erdők, Hős föld büszke
népe, Ez a te végzeted Ősi öröksége:

Erős, gazdag vár vagy, De az örök törvényt,
Amit Isten rád rótt, Vállalnod kell önként,
Hogy beteljesüljön Győzelmes végzeted:
Úr oltára te vagy, Emeld fel a fejed!
Az Úr oltára te vagy egységbe nemzetem!


































Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Generálási idő: 0.14 másodperc
905,478 egyedi látogató