Hunok Nagy Szövetsége

Navigáció

Felhasználók

-> Online vendégek: 6

-> Online tagok: 1
JimHoife

-> Regisztráltak: 323
-> Legújabb tag: ScottIdock

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Az argonauták történetének elõzményei 2

Hírek


Phrixosz és Hellé

Az aranygyapjú regéje Poszeidón születésével függ össze. Azt mesélték,
hogy Rheia mikor Kronosztól megszülte Poszeidón fiát, hogy ne tudja lenyelni
az apja, egy juhnyájban rejtette el az újszülöttet, és helyette egy csikót nyeletett
el az apjával. A történetben ugorva, számunkra most az a fontos résztörténet
következik, hogyan lépett Poszeidón dór pásztorkirály kos alakban nászra. A
menyasszonyt, akirõl a hõsmondába illõ történet szól, Theophanénak, vagyis
nimfa létére „istennõként megjelenõnek”, vagy „isteni napvilágra” hozónak
hívták. A leány apja Bisaltész, Makedóniában uralkodó hun-hellén király, Héliosz
és Gaia gyermeke volt. Versengtek a kérõk a szép Theophanéért, de Poszeidón
elrabolta õt és egy szigetre vitte, melynek talán Kossziget volt a neve.
A történet úgy folytatódik, hogy Poszeidón a menyasszonyt juhhá, míg önmagát
kossá változtatta, sõt még a sziget lakosságát is birkákká, hogy így rejtve
maradjanak a keresésükre indulóktól, s megülhesse kos nászát. Ebbõl a nászból
származott aztán az Aranygyapjas kos, amely Poszeidón szent állata lett. A kost
úgy hívták, hogy Khrüszómallosz és ami késõbb megmenti Phrixosz életét,
midõn Kolkhiszba (Kolkhisz = Hajnal, Éós országát, Aia városát jelenti) repíti
a királyfit, s amelynek gyapjáért majd az Argonauták kelnek útra15
.
Visszatérve az Argonauta történetünk elejére Athamasz király Thébai palotá-
jába, már küldtek a gyerekeiért, hogy a vesztõhelyre kísérjék õket. Amikor
isteni édesanyjuk (Nephelé) a segítségükre sietett és az aranygyapjas kost a
megmentésükre küldte. A gyermekek nem várták be a szolgák odaérkezését,
hamar felültek a hátára, amely gyorsan elindult velük messze keletre, túl a
Fekete-tengeren Kolkhisz felé a rokonaikhoz. Errõl a városról azt tartották,
hogy ott a napsugarak egy aranyszobába vannak bezárva (Napisten-hívõk naptemplomába),
és azon a vidéken kel fel a Nap. Phrixosz a kos szarvába kapaszkodott,
Hellé meg a bátyja nyakába. De a kislány nem bírta erõvel az utat, elfá-
radt a kis keze és a tengerbe esett, a testvére sem tudta kimenteni. Azt a helyet
ahol a kislány meghalt, ma is Hellészpontosznak, azaz Hellé-tengerének nevezik.
Más pogány értelmezések szerint, így lépett nászra Poszeidónnal, ahogy
több mitikus festmény is megörökítette.
Phrixosz herceg ahogy Kolkhiszba érkezett, jelentkezett az ország királyánál,
Aiétésznél, a Nap fiánál. Elmondta, hogy s mint érkezett a városba, mire a
király szívesen fogadta. Érdekes elbeszélõi fordulattal a megmentõjét, az
aranygyapjas kost (Poszeidón sarj?) a herceg hálaáldozat gyanánt Árész oltárán
feláldozta, és az aranygyapját a királynak ajándékozta. Aki ezt az ajándékot az
Árész szent berkében egy tölgyfára akasztotta fel, és egy tûzokádó sárkányt
rendelt az õrizetére, mert azt jósolták neki, hogy csak addig marad király,
ameddig az aranygyapjút Kolkhiszban, a tulajdonában tudja tartani (ameddig
Napisten hitû tud maradni!). Talán azt fejezi ki ez az epizód, ahogy Phrixosz
herceg a kos megölésével szerencsésen megtérve jász nemzetségéhez megtagadja
dór rokonságát, hogy a továbbiakban a hellén népét és rokonságát szolgálja.
Ellenben Poszeidón sem nyugszik bele a kosának (fiának) az elvesztésé-
be, de mivel dór istenként nem mehet el az aranygyapjú rekviemmé, így a Hellé
királylányt ragadta el kárpótlásként önmaga számára.

15 A leírások pontosan elbeszélik, a dórok és a hellének hatalmi harcát. Meg az egyre
inkább terjedõ vegyes királyi vérû leszármazottak születését, és ahogy a hatalom egyre
inkább a dór vérvonalú utódok kezébe csúszik át

Iaszón és az Argó

A történet innentõl egy újabb szálon folytatódik. A cselekmény kibontakozá-
sa a boiotiai Thébaiból áthelyezõdik a Balkán-félszigeten északabbra fekvõ
Magnészia tartományba, a Pélion hegy és félsziget területére, Iolkosz (a másodlagos
nyelvekben a „i” hangot „jé-nek” is ejtik: Jolkosz) városába. A Iolkoszi
Királyság, vagyis Magnészia, Kr.e. a 13. században észak-görög terület, az
Olimposz-hegység alatti tengerparton, a Pélion-hegység mentén terült el. Ahol
a szintén aiol (hellén) leszármazású Krétheusz király halála után, akinek felesé-
ge Türó (Szalmoneusz leánya), a iolkoszi trónt fiuk, Aiszón örökölte. De mostohatestvére,
aki Poszeidóntól, Türó házassága elõtti fia, a félig dór Péliász –
már maga is öregemberként – letaszította féltestvérét16 Aiszónt a trónról, és
maga ült a helyébe. Mikor egy jósda nemsokára figyelmeztette az új királyt,
hogy tettéért az aioloszok egy ivadéka fogja megölni, Péliász minden trónörö-
kösként szóba jöhetõ neves aiolt kivégeztetett17. Kivéve Aiszónt, a mostoha
testvérét, akinek az anyjuk, Türó kedvéért megkegyelmezett, de kényszerítette,
hogy mondjon le a hatalomról.
A mellõzése idején Aiszón már felnõtt férfi, aki már korábban feleségül vette
Polümélét, s az asszony addig szült neki egy fiút, Diomédészt. Azért, hogy
Péliász a trónbitorló ne tudja megöletni az új trón várományosát, a család nõ-
tagjaival eljátszák, hogy sirassák el a gyereket, mintha halva született volna.
Utána kicsempészték a városból a Pélion hegyére, ahol rábízták a kentaur
Kheirónra, hogy nevelje fel õt is, mint elõtte vagy utána Aszklépioszt, Akhilleuszt,
Aineiászt és még több nevezetes héroszt (hõst, félistent).
Teltek az évek, mikor egy másik jósda meg arra figyelmeztette Péliász királyt,
hogy óvakodjon attól az embertõl, akinek csak fél lábán van saru. Görö-
gül a monosandalos = egysarus férfitõl18. Nos, mikor egy szép napon ismét
Poszeidón dór isten ünnepnapja közeledett, az apja tiszteletére Péliász fényes
áldozatra készült a tenger istenének. Az ünnepen a szövetséges fejedelmek
társaságában pillantása ráesett egy magas, hosszú hajú magnésziai ifjúra, aki
bõringbe és leopárdirhába (õsnépi vallási rangjelzés) volt öltözve, és az egyik
lábáról hiányzott a saruja. A másik saruját a megáradt Anaurosz folyóban vesztette
el, amikor az öregasszonynak álcázott Héra istennõt, annak a kérésére
átvitte a hátán a folyó másik partjára.
A király az „egyszandálos” látványától megdermedve, gorombán kérdezte a
neki idegent: ki vagy, és hogy hívják az atyádat? A megszólított bátran felelte,
hogy Kheirón a nevelõapja, Iaszónnak hívják, és korábban Diomédésznek,
Aiszón fiának ismerték. Péliász eszmélt, hogy aki elõtte áll, az nem más, mint a

16 Láthatóan már itt is vegyes nemzetiségû a királyi család, a dór hegemóniára töréssel.
17 Asszír hatalommegtartási gyakorlat!
18 Kerényi: 345. oldal; lásd a szó magyar nyelvû képzõdését: mono = egy-szandálos.
mostoha unokaöccse. Hirtelen megkérdezte az ifjútól: mit tennél azzal az emberrel,
te öcsém, ha egy jósda tudomásodra hozná, hogy az illetõ meg fog ölni
téged?
Nem sokat gondolkodott a feleleten Jaszón, és gyanútlanul mondta a királynak:
elküldeném Kolkhiszba, hogy hozza el nekem az aranygyapjat, amelyet
Aiétész király egy éjjel-nappal tûzokádó sárkánnyal õriztet. Bátran javasolhatta
a próbát, hiszen Iaszón nem lehetett ijedõs ifjú, ugyanis a történelmi adatok
szerint, õ akkor már katona volt. Az aitóliai katonák arról voltak nevezetesek,
miszerint a háborúikban a harc közben csak a bal lábukon viseltek sarut, hogy a
jobb mezítlábukkal erõsebben meg tudjanak kapaszkodni a sárban, s a közelharcban
ballal meg bele is tudjanak taposni az ellenfélbe. Tehát Péliász király
nem hiába félhetett, egy esetlegesen ellene törõ katonától19
.
Iaszón, mikor kérdésére Péliász is felfedte a kilétét, az ünnepségen ott lévõ
nagybátyjai támogatásával bátran fenntartotta trónigényét, de el kellett fogadni
a király követelését is, hogy szabadítsa meg szeretett országukat egy átoktól.
Nevezetesen attól, hogy az egy emberöltõvel korábban a Kolkhiszba menekült
Phrixoszt, a halálát követõen nem illõen temették el. A delphoi jósda szerint,
Iolkosz földje, ahol az elmenekültnek sok rokona él, addig nem fog felvirágozni,
ameddig haza nem hozzák Phrixosz szellemét az aranygyapjúval együtt,
hogy aztán itthon méltó megemlékezéssel elbúcsúztassák. Ha Iaszón teljesíti
ezt a kegyeletes feladatot, mondta a király, akkor õ boldogan lemond a trónjá-
ról, ugyanis az uralkodás már a korára való tekintettel amúgy is terhes a számá-
ra. Iaszón nem tagadhatta meg a követelést, hírnököket küldött hát valamennyi
görög királyi udvarba, hogy önkénteseket toborozzon az útra.
Rávette a theszpiai Argoszt (van, aki szerint Phrixosz testvére), hogy építsen
a számukra egy ötvenevezõs hajót. Meg is épült az Argónak elnevezett hajó
Pargaszaiban, a Pélion hegyérõl származó fenyõfából. Az Argó orrába maga
Athéné személyesen illesztett bele egy jósgerendát, amelyet apjának, Zeusznak
a dodonéi tölgyfájából hasított ki.
A hajó elkészültével, az összegyûlt legénységét nagy lakomával és poharazgatással
búcsúztatták a rokonok. Iászon kora reggel eredt útnak az Argón 56-od
magával, Pagaszai kikötõjébõl. De még elõtte, mivel a búcsúzásuk éjjelén
Iászon nem tudott elaludni, megszólalt neki a hajója: – én Athéné által a dodonai
tölgy okán beszélni tudok. Útközben minden veszélyt megjelentek neked,
mondta, máskülönben el sem érnétek Kolkhiszba, annyi a veszedelem arrafelé.
Hajnalban szedjétek fel a horgonyt és induljatok, amíg kedvezõ szél fúj. A
hajón vele voltak többek között az isteni leszármazottak, Zeusz fiai: Héraklész,
és a két dioszkürosz: Kasztór és Polüdeukész; Zeusz unokái: Péleusz (Akhilleusz
atyja) és Telamón, akik Aiakosz fiai; Poszeidón fiai: Euphémosz,

19 Ugyanezt a taktikát írják le a plataiaiakról a peloponnészoszi háborúban (Kr.e. 431-
404), az Argonauták után 800 évvel. Valószínûleg innen ered a hadseregekben az indulási
vezényszó után a bal lábbal való kilépés.
Periklümenosz, Naupliosz, Ídasz és Lünkeusz ikrek; Apollón nemzetségébõl:
az énekes trák Orpheusz, valamint Philammon, Idmón és Mopsos a két jós;
Hermész fiai: Ekhion és Erütosz az ikrek, Aithalidész a hírnök; Héliosz fia:
Augeiász; Boreász szárnyas fiai: Zétész és Kalaisz; Peliasz fia: Akasztosz;
Iaszón unokaöccse: Admétosz. További híres halandók: Butész, Hülasz,
Meleagrosz, Erginosz, Argosz, Thészeusz, Oileusz, Kaineusz, Nesztór,
Laertész, Eurülaosz, Iphiklész, Peirithoos, Atalanté a híres futó (az egyetlen
nõi utasként), Amphiaraosz, Korónosz, Ekhión, Polüphémosz, Tiphüsz a kormányos,
Nagy Ankaiosz a másik kormányos, és sokan mások. A legénység
Héraklészt választotta meg vezérnek, de õ Iaszón kedvéért lemondott e tisztségrõl.
Az így összegyûlt legénységet nevezi a mítosz Argonautáknak, de
Minüaiaknak (Kerényinél: Minyéseknek) is, mert az orkhomenoszi Minüasz
(Minyas) hellén király unokájának, Phrixosnak a szellemét kívánták visszahozni
a kosának a gyapjával együtt. Sokan közülük – maga Iaszón is, Polümédé
révén – Minüasz (mennyei-jász) király leányainak vérébõl sarjadtak. Ismertek a
Minüaszok (Leukippé, Arszippé, Alkithoé) is, akik a Diomédész mítosz szereplõi.
Sõt egyes szerzõk, mint Kerényi írja a „Iáson és Médeia” címû mítoszában,
hogy az eredeti regében még a hajó legénysége elsõsorban minyésekbõl vagyis
jász-hellénekbõl állt. Õk laktak több városban azon a vidéken, ahol egykor
Minüász és fiai uralkodtak.
Minüász király halála után fia, Klüneuosz (kõvel dobott), õutána pedig
Erginosz uralkodik Orkhomenoszban. A mítoszokban leírásra került a
minyések és thébai háborúja, mely Erginosz halálával végzõdik. Utána már a
hellén aiólok uralkodnak Orkhomenoszban is, mégpedig Aiolosz és leszármazottai,
elsõként Athamász. Ugyancsak, majd a késõbbi elbeszélõk cserélik ki az
Argó legénységét többségében dór héroszokra, hogy minél elõkelõbben hangozzanak
az elbeszéléseik. Miként Apollóniusz is megtette, a mítoszok késõbbi
változataiban. Ez a Minüasz király (Klüméné leánya szülte Atalanté
futóbajnoknõt), Khrûszész (Apollón papja a kis-ázsiai Khrüszébõl) fia, átköltözve
Thesszáliába onnan vándorolt a boiótiai Orkhomenoszba, ahol királysá-
got alapított (benõsüléssel).
Minüász király, miként már írtuk, az egyik leánya, Polümédé (Alkimedé) ré-
vén nagyapja Iaszónnak. A király származási vonalából annyi biztosnak látszik,
hogy Kis-Ázsiából (Trója körzetébõl) betelepülõ aiolok és ionok (összefoglalva:
jászok) betelepülõ törzseibõl ered, akik megalakítják a keleti bevándorlók
boiótiai és többi hellén tartományukat, és általuk az Argonauták eredeti legénységét
is adták, valószínûleg a kelta bójok leszármazottaiként.
De akár a távoli minószi eredetük sem kizárható. A név-összehasonlítás tudományának
az eredményeként, ugyanis Aiétész kolkhiszi király húga,
Pasziphaé a krétai Minósz király felesége (a Minótaurosz anyja). A bikafejû
emberi szörny mítosza, eredetében a Napistentisztelet bálványát jelentette az
„istenkeresõ” labirintussal. Ebbõl a rituális jelenségbõl formáltak a dórok egy
lejárató kampányt. Amiben jogot alkottak arra, hogy a már szintén dór jellegû
Thészeusz athéni herceg ölje meg a szörnyet, Ariadné krétai királylány (a
szörny testvére) segítségével. A szörnynek – aki nem is volt szörny, hanem
csak a dórok szörnyû nagy katonai ellensége – megölésével így vetnek véget a
krétai õsvallás uralmának. Az õsi krétaiak közül, akik képesek voltak elmenekülni,
legkönnyebben a Balkán-félszigetre, vagy a trójai partokra minyésekként
az egykori testvérnépeik közé költözhettek. A krétai minósziak története érdekes
módon összefügg a trójai háborúval is. Ugyanis a minószi kultúrát elpusztí-
tó dórok egyik leszármazottja, Dardanosz (Krétán születõ, Zeusz és Élektra fia,
a trójaiak õse) az, aki majd Krétáról vándorol Trója körzetébe, és leszármazottai
lesznek a szemita Trója uralkodói. Akik ellen meg a hellén görögök vívnak
gyõztes háborút.
Tácsi István

Hunok vagyunk, sólyom népe
Ereinkben sólyom vére.
Õsatyánkat sólyom szülte,
Õsanyánkat Isten küldte.
Királyaink koronáján
Aranysólyom fényesen áll.
Feje türkiz, teste arany
Szellemében nap fénye van.
Õsök lelke szellemlénye,
Aranysólymunk szent rejtélye.
Nap madara fény hírnöke,
nemzetünknek égi jele.
Hunok vagyunk a Nap népe
Sólyomlelkek összessége.
/Cey-Bert Róbert Gyula/

Országok országa Törvénytudás népe,
Napkelet s Nyugat közt A világnak fénye,
Nagy a te nemzeted, Nagy a te végzeted,
Oly messze magasztos, Hogy föl sem érheted

Mint a magas menny s ég, Szíved mérhetetlen,
Életed gyökere Szent és sérthetetlen,
Hegyek, árnyas erdõk, Hõs föld büszke
népe, Ez a te végzeted Õsi öröksége:

Erõs, gazdag vár vagy, De az örök törvényt,
Amit Isten rád rótt, Vállalnod kell önként,
Hogy beteljesüljön Gyõzelmes végzeted:
Úr oltára te vagy, Emeld fel a fejed!”













































Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Generálási idő: 1.24 másodperc
2,169,108 egyedi látogató