Hunok Nagy Szövetsége

Navigáció

Felhasználók

-> Online vendégek: 4

-> Online tagok: 1
NickHoife

-> Regisztráltak: 319
-> Legújabb tag: Charleslooms

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Az élõsködõk kiszolgálói

Hírek


A zsidókórság terápiájában rámutattam, hogy a zsidó élõsdiség azzal biztosítja magát a fertõzött társadalom bosszúja ellen, hogy a támadásba és védekezésbe belevonja a kiszipolyozott társadalom egyes szerveit is. A zsidó élõsdiség rombolásának és védekezésének leghathatósabb tényezõje a zsidócsahos.

A zsidó elõsdiségnek ez a hivatásos harcosa sohasem zsidó, hanem a fertõzött társadalomnak fajtagadó fia. Ha a zsidókóros társadalomnak kiszipolyozott népét csürhenépnek nevezzük, akkor a zsidócsahos hivatását úgy határozhatjuk meg, hogy az befolyásolja a csürhenépet önmegadásra, türelemre és tiszteletre a zsidóság iránt; a zsidócsahos kötelessége tagadni a zsidóság bûneit, magasztalni az erényeit, hogy ne kelljen mindezt maguknak a zsidóknak tenniük, mert az szemet szúrna a népnek.
A zsidócsahosok fedezik a zsidóság romboló munkáját, általuk valósítja meg a zsidóság mindazokat a társadalmi és gazdasági intézményeket, amelyekre szüksége van az élõsködõ fajuralom biztosítása végett. A zsidócsahosok küzdenek azon társadalmi és politikai pártok ellen, amelyeket a zsidók mesterségesen szétválasztanak, és egymás ellen uszítanak, hogy állandó zenebonájukkal eltereljék a társadalom figyelmét a zsidó élõsdiség jelenségeitõl. Hivatásuk természete kizárja, hogy a zsidócsahosok valamennyien egy párthoz tartozzanak. Ellenkezõleg, a legellentétesebb irányú pártok élén kell harcolniuk, hogy minden pártban védelmezzék a zsidó élõsdiség érdekét és egymás ellen acsarkodva,sohase engedjék elcsitulni a tülekedést, nehogy a kiuzsorázott csürhenépnek ideje legyen ráeszmélni a zsidóság bûneire. Két dologban megegyezik minden politikai zsidócsahos: valamennyi meggyõzõdéses híve annak a harcos csoportnak, amelynek az élén viaskodik [pl. a munkáspártnak vagy a polgári pártnak; a legitimista pártnak vagy a nemzeti királyság pártjának]; továbbá valamennyi fanatikus híve a zsidóparazitizmusnak. Dulakodásaik közben teljes jóhiszemûséggel rombolják a saját fajtájuk érdekeit, és meggyõzõdésbõl védelmezik a zsidóságot.
A zsidócsahos és a zsidóság kapcsolata hasonlít a pulikutya és a juhász viszonyához. A zsidó uszít, a csahos pedig lót-fut, acsarkodik, marakodik, csahol, mint az ebek a csürhe körül. A csürhe arra való, hogy a zsidóság nyírja, megfejje, kihasználja, levágja szükségleteihez képest. Az egész csürhenép fölött a zsidóság akarata uralkodik, de a csahosok ûzik, hajtják, terelik a zsidók érdekei szerint. Mint az ebek, a csahosok is mindenben gazdájuk akaratát lesik, félve-tisztelve szegõdnek ahhoz az irányhoz, amit a gazdájuk elibük szab.
Ütést õk is kapnak, ha félreértik vagy rosszul teljesítik gazdájuk akaratát, mégis aránylag több kedvezményt élveznek, mint a csürhe.
A zsidócsahostól meg kell különböztetni az uszítót.
A zsidócsahos mindig keresztény, az uszító mindig zsidó. Az uszító szellemi tekintetben fölötte áll a csahosnak, mert a legtöbb kezdemény, indítás és uszító eszme tõle származik, a zsidócsahos csak végrehajtja, amit az uszító sugalmaz. Az uszító mindig fajtáját és az ellenséges faj szolgálatába szegõdik.
Nem árt kiemelni, hogy a közélet az uszítóról, minden kiválósága ellenére, aránylag kevesebbet lármázik, mint a zsidócsahosról.
Ugyanis a zsidó élõsdiség érdeke azt kívánja, hogy inkább a zsidócsahosok szerepeljenek cselekvõk gyanánt, míg az uszítónak jobb csak háttérben maradnia. Álljon itt egynéhány név az utolsó évtizedek nevesebb uszítói közül, találomra összeszedve a legkülönfélébb hivatáskörbõl: Molnár Ferenc, Bródy Sándor, Kunfi Zsigmond, Jászi Oszkár, Kun Béla, Szende Pál, Vázsonyi Vilmos, Vadász Lipót, Miklós Andor stb. Ugyancsak néhány jól ismert zsidócsahos, a legkülönfélébb rendeltetésûek: Eötvös Károly, Lengyel Zoltán, Fényes László, Krúdy Gyula, Károlyi Mihály gróf, Hock János, Balthazár Dezsõ stb.
A zsidócsahosokat a zsidó sajtó tenyészti ki tervszerû elõrelátással és módszeres elvek szerint a kiszipolyozott társadalom fajvérei közül.
Kétféle eljárás divatos: kész embereket befogni zsidócsahosnak, vagy ismeretlen senkiket ifjú koruktól fogva idomítani és emelni, míg tekintélyt szereznek és használhatnak a zsidóságnak. Lássuk a két módszert külön-külön.
Az éber zsidószellem mindig résen van, és eleven vigyázattal kíséri a közélet minden mozzanatát. Nyomban észreveszi, amint egy értékes új ember megjelent a nyilvánosság elõtt. Tisztviselõ, politikus, író, mûvész vagy tudós, amint valami jelentõs sikerhez jutott, tüstént magára vonja a zsidóság figyelmét,s mielõtt körülnézne már szorgos vizsgálatnak van alávetve. Ezt a gyors és mégis mélyreható vizsgálatot teljes joggal nevezhetjük csahossági próbának.
A szimatzsidók egész raja sereglik az új ember köré, lázasan fürkészik, honnan származott, milyen a múltja,kik a barátai,milyenek az elvei szóval minden apróságot, amibõl ki lehet ismerni, milyen az értéke az illetõnek a zsidóság szempontjából. Állandóan rajzik körülötte egy nyaláb zsidó, egyik-másik barátnak mutatja magát. Ha létrejön a barátság, két-három nap múlva a pesti zsidóság jobban ismeri az illetõt, mint a saját édesanyja.
Amikor nehezebbe válik a hozzáférkõzés, kierõszakolnak nála egy interjút: nyilatkozzon valami közéleti kérdésrõl, mindig olyanról, amibõl kiderül az illetõ álláspontja a zsidó élõsdiséggel szemben. Ha a most jött ember a zsidóság híve és egyébként is vannak tehetségei, azonnal megkezdõdik a szemérmetlen sajtókoncert, az összes vagy az illetékes zsidó lapok versenyezve magasztalják az illetõt, míg általánosan elismert közéleti nagyságot nem csinálnak belõle.
Sohasem akadály, ha az új ember múltjában valami sötét folt van: annál szolgálatkészebb eszköze lesz a zsidóságnak, mert tudni fogja, hogy csak addig kap kegyelmet, amíg jól viselkedik.
Ha esetleg az új ember megbízhatatlan a zsidóság számára, akkor ennek futótûzként terjed el a híre. Minden zsidó azután szimatol, vannak-e gyarlóságai, piszkos dolgai és csakhamar az egész társadalom igrõl-igre tájékoztatva van, milyen hitvány, semmirekellõ ember az illetõ. Ha a veszedelmes ember véletlenül szeplõtlen életû, ami egyre ritkább jelenség a rothadó magyar társadalomban, akkor rágalmakat csiholnak rá, terjesztik szóval, írásban, félszavakkal vagy nyílt vádaskodással, amíg csak a veszélyes embert félre nem löki a megundorodott társadalom.
A csahossági próbát az olyan emberen alkalmazzák, aki váratlanul jelent meg a közélet színterén és már adva van, amikor a zsidóság észreveszi, csak igazolásra vár. A legtöbb zsidócsahost azonban õk maguk emelik ki az ismeretlenség homályából. Ifjúkorától fogva nevelik, tolják mindig magasabbra, amíg hasznát nem vehetik. A zsidócsahosnak való tehetséget már pályája kezdeten fölismeri a zsidóság; azon túl soha meg nem szûnõ éberséggel segíti lépésrõl lépésre; dicsõíti, magasztalja, csinál belõle országos, európai vagy világtörténeti nagyságot. A gyermekkorától fogva nevelt zsidócsahosnak mintapéldája Ady Endre. Fölismertek már diákkorában, körülvettek zsidó barátokkal, s úgy elnyomorították lelkét, hogy ellensége lett a saját fajának. Amikor meghalt, az Egyenlõség dicsekedve írta le idomításának történetét. Egyébként az utolsó harminc esztendõnek minden közéleti szerepvivõje kivétel nélkül zsidócsahos volt, mégpedig közülük is a legátkosabb emlékûek az országos és európai hírû politikai pártvezérek. Azt, hogy mit pusztítottak ezek a mesterségesen fölmagasztalt, önhitt történeti nagyságok fajtájuk jövõjén, kifejezni nem elég erõteljes a mi nyelvünk. Az elmúlt évtizedek politikusai közül egy sem jutott volna ahhoz a jelentõséghez, amit elért, ha nem a zsidóság nevelte volna. A saját fajtájukat érintõ kérdésekben százféleképpen gondolkodtak ezek a fajtagadók, sõt országpusztító dulakodást folytattak szüntelenül, de a zsidóságot illetõleg sohasem volt közöttük nézeteltérés, annak a javára mindig egyetértõen cselekedtek. Hírnevük és tekintélyük semmi arányban sincs egyéni tehetségükkel, sem azokkal a szolgálatokkal, amiket saját magyar fajtájuk érdekében tehettek volna, nagyságuk híre viszont egyenes arányban van azzal, hogy mennyit használtak a zsidó élõsdiségnek.
A zsidócsahosokat állandóan ellenõrzi a zsidóság. Egyikben sem bízik olyan vakon, hogy egészen a maga fejére hagyná. A legcsekélyebb kezdemény láttára, ami ártani látszik a zsidó élõsdiségnek, iziben rátámadnak a zsidócsahosra és nyilatkozatra bírják parlamentben vagy sajtóban. Ha sejtésüket igazolja a zsidócsahos magaviselete, akkor a társadalmi, parlamenti és a sajtótámadásnak olyan orkánját zúdítják rá, hogy az iszonyodva siet visszacsinálni mindent, amit bûnéül róttak és rimánkodó nyilatkozatban igyekszik eloszlatni a félreértést. Ha nem teszi, vagy már nem teheti, irgalmatlanul félrelökik. Így buktatták meg annak idején a Wekerle-kormányt (1909-ben) a jövedelemarányosan emelkedõ adókulcsokra vonatkozó törvények miatt, így riasztottak meg a forradalom kitörésekor Balthazár Dezsõt királypárti nyilatkozata miatt stb. A zsidócsahos rendszerint idejében észre szokott térni, mihelyt megjelenik nála a félelmetes szimatzsidó, a furószemû sajtóterrorista, hogy magyarázatot kérjen ballépése miatt. Nagyon érdekes volt a zsidóság magatartása, amikor a zsidóbolsevizmus bukása után a liberális korszak zsidócsahosai kezdtek visszaszállingózni a közéleti szerepléshez. Különleges helyzet volt ez, amiben meg nem volt része a zsidóságnak. A magyar levegõ még fülledt volt a zsidó rémuralom vérszagától, az egész ország tele volt a keresztény és nemzeti megújhodás lármájával. A zsidóságnak sohasem volt inkább szüksége megbízható zsidócsahosokra, mint a kommunizmusra következõ korszak várható válságai közepette. Legelõször persze az évtizedes múltú, sokszorosan kipróbált zsidócsahosokra kellett gondolniuk. De minden okuk megvolt, hogy ezekben se bízzanak föltétlenül: elvégre kinek nem nyitották föl a szemét a lefolyt események iszonyú tanulságai, ha csak egy parányi nyitottsága, rugalmassága is van az emberi agyvelõnek?
Hiszen a zsidó rémuralom idejében még a kivégzésnek is keresztényhalál (1) volt az azonos értelmû kifejezése, annyira a gojok bõrére ment az egész dáridó. Bizony nem lett volna okos dolog az adott helyzetben próba nélkül megbízni, még a legmegátalkodottabb zsidócsahosban sem. Nem is tették, minthogy a zsidók semmit sem tesznek vaktában. Mielõtt akárkit pártfogásukba vettek volna a régi zsidócsahosok közül, mielõtt elkezdtek volna érdekükben a szokásos sajtókoncertet, amivel az illetõt ismét tekintélyhez segítik, újra alávetették mindegyiket a csahossági próbának, mintha csupa új emberek lettek volna. Egyik-másikat még az ország határán kívül, Ausztriában, Svájcban megnyilatkoztatták: mi a véleménye a zsidóságról? Nagyatádi Szabó Istvántól föl a nagy grófokig, Andrássy Gyuláig, Apponyi Albertig minden számba vehetõ közéleti férfiúnak nyilatkoznia kellett. És íme!
A liberális zsidócsahosok egytõl-egyig a régi nótát fújták meg most is! Majd a csuda ette meg az embereket bámulatukban, jórészt még magukat a zsidókat is, hogyan lehetséges ez, hát ezek még most se tanultak volna? A zsidócsahosok lélektanának egy nagyon érdekes fejezetéhez jutottunk itten, amire részletesebben kell kitérnünk.
Az idézett közéleti példák, de még kinek-kinek a saját személyes tapasztalatai is, azt igazolják, hogy a zsidócsahosság olyan feloldozhatatlan lelki kapcsolat a zsidó élõsdiség és a zsidócsahosok között, amire nem ismer példát a történelem!
Ha puszta barátság, szövetség vagy érdektársulás volna, érthetõ lenne, de nem az, s így teljesen érthetetlen az a párját ritkító szívósság, megátalkodottság és odaadás, amellyel a régi kipróbált zsidócsahosok kitartanak a zsidó élõsdiség mellett, felülkerekedve a józan belátás tanácsán, az egyéni és faji fönnmaradás életösztönén.
A zsidócsahosság és zsidó élõsdiség viszonya nem is barátság, szövetség, pártállás vagy puszta érdektársulás, hanem a folytonos megigézettség állapota, megerõsítve a félelem és az anyagi függés eszközei által. Az egyenrangú tényezõk kapcsolata, amely pusztán meggyõzõdésen, érzelmi közösségen, szabad elhatározáson alapszik, többnyire annál lazább, annál inkább bíráló és annál bomlékonyabb, minél régibb. A zsidócsahos ellenben annál szolgálatkészebb, minél régebb idõ óta van befogva, mert hosszabb gyakorlat után inkább érezteti hatását a fegyelmezõ lelki kényszerítés, mint rövidebb idõ után. Ez minden ismétlõdõ lelki folyamatnál így van. A zsidócsahosság az egyik oldalon öntudatlan függés, a másikon tudatos irányítás. Éppen azért olyan állhatatos, mivel az egyik részén öntudatlan, a másikon tudatos. Olyanforma ez a viszony, mint a médium és a hipnotizõr között, amelyet a pszichológiában rapportnak neveznek; csakhogy nem olyan merev, mint a hipnózisban. Egyébként a különbség nem minõségi, csak fokozati. Nem merném állítani, hogy a zsidócsahos állandóan sugalmazott magatartását az egyszerû szóbeli ráhatással maradék nélkül meg lehetne magyarázni. Más, un. okkult lelki hatások is mûködnek itt, amelyek ellenállhatatlan erõvel sugároznak ki az óriási akaraterejû zsidó agyból és megragadják, lenyûgözik, átformálják a tehetetlen goj egész lelki világát, különösen személyes érintkezés útján. Bármiként legyen a dolog, annyi kétségtelen, hogy a zsidócsahos nem pártember, hanem médium, álláspontja nem meggyõzõdésén, hanem lelki beállítódáson alapszik.
Végül elveszti minden józan eszét és önálló akaratát, és valósággal lesi, kitalálja parancsolója gondolatát. S miközben az egyik médium kineveti a másikat, hogy mennyire szolgaian teljesíti a hipnotizõr utasításait, arról sejtelme sincs, hogy éppen olyan rapportban van: Egyforma lekicsinyléssel fitymálják egymást az ellentétes pártok élén föllovalt zsidócsahosok. Az idõsebb zsidócsahosok rapportja már nem is normális fizikai tünemény többé, hanem elmekórtani jelenség.
A felsõséges zsidó sugalmazás igézetének többé-kevésbé ki van téve minden normális ember, de ezek a szánalmasan megfegyelmezett, járomba tört öreg alakok már olyanok, mint a járókelõ beszélõgépek. Ezeknél már hiábavaló minden szép szó, meggyõzés vagy tanulság. Révült ábrázattal, agyvelõtlenül járnak. Félszemük állandóan parancsolójuk ábrázatára szegezõdik, és beszélnek, cselekednek, marakodnak a kapott irányítás szerint. A megrögzött zsidócsahosok örökre elvesztek a fertõzött társadalom számára: valljanak bár akármilyen tetszetõs elveket, beszeljenek bárminõ csodás zenével, akaratuk nem szegõdhet a zsidó élõsdiség ellen soha.
A zsidócsahosok kitenyésztésében a zsidósugalmazásnak mindig elsõrendû szerepe van. Vannak emberek, akik már születésüknél fogva alkalmasak arra, hogy zsidócsahosok legyenek egész életükben. Olyan már a lelkiségük, idegalkatuk, hogy képtelenek ellenállni a zsidó befolyásoló erõnek. Ezek aztán tehetetlenül sodrodnak bele a zsidó sugalmazás hálójába, ha a zsidó élõsdiség hasznavehetõnek találja õket valamilyen feladatra. Magától vetõdik fel itt a hátborzongató kérdés: ha már a zsidó csahosságra veleszületett alkalmassága van a léleknek, lehetséges-e egyáltalán, hogy a zsidócsahosok sokasága megkevesbedik valaha? Valóban úgy tetszik, hogy maga a természet rendelte a zsidóságot a társadalompusztításra, midõn a zsidó fajnak sátáni igézõ erõt, a gojoknak viszont nagyobb fokú megigézhetõséget fejlesztett ki fajiságukban?(2)
A helyzet bizony eléggé kilátástalan a gojokra, annál inkább, minél erõteljesebben hajlamosak veleszületetten, fajilag a zsidókórságra (ilyenek pl. a turáni fajok); viszont a zsidóságnak annál biztatóbb a helyzete, mert boszorkányos tehetsége a világ minden fajtájával szemben, elvitathatatlan valóság. És mégis van némelykor egy résút. Mindenféle hipnózisnál nagy akadály az az ellenszenv, amely valami titkon fölgerjed a hipnotizõr és médiuma között. A legügyesebb hipnotizõr is nagyon nehezen, vagy egyáltalában nem ejtheti meg az olyan egyént, aki gyûlölettel van iránta eltelve. A zsidó igézet is egy neme a hipnózisnak és ennek is csak egyetlen hathatós akadálya lehet: a zsidógyûlölet. Ebben van a zsidóellenes agitáció lélektani és szociológiai tudományos alátámasztása. Azon kormányok, amelyek különbözõ liberális ürügyekkel a zsidóellenes propagandát korlátozzák, tulajdonképpen azt az egyetlen hathatós védelmet semmisítik meg, ami a zsidócsahosságra hajlamos egyéneket megmentheti a zsidó befolyásolás hatalmától: a zsidógyûlöletet.
Kiábrándításul hozzá kell tennem, hogy a társadalmi befolyásolás ellen a gyûlöletnek koránt sincs minden esetben az a vértezõ ereje, mint a közvetlen egyéni ráhatás esetében: hiszen tudjuk már, hogy a zsidó élõsdiség ritkán lép közvetlenül, személyesen a tömeg elé uszítani, hanem uszító eszméivel, sajtójával zsidócsahosai által, szóval személytelenül jelentkezik. Azért történik meg számtalanszor a zsidókoros társadalomban, hogy még a lelkük mélyéig antiszemiták is a zsidó uszító eszmék szolgálatába szegõdnek. Ugyanis nem tudják, hogy akit támogatnak, azt a zsidóság küldte közébük, vagy amikor marakodnak, a szóban forgó eszmét a zsidóság koholta nekik. Hiába a magyarországi keresztény pártok minden zsidóellenessége, amikor a zsidók érdekeit szolgáló törvényeket megszavazzák, mert - Hegedûs Lóránt terjeszti eléjük. Hiába a keresztény pártok minden egységi fogadalma, amikor az emberfeletti zsidó elme kieszeli és kieszközli számukra - a királylátogatás botrányos eseményét. Ilyen esetekben tökéletesen hatástalan minden antiszemitizmus. A zsidó nem uszíthatja õket közvetlenül és személyesen, mint a liberális korszakban gyakorta tette,de kifõz és színre hoz olyan eseteket vagy eszméket, amelyek kapcsán a legkeresztényibb pártoknak is össze kell veszniük, mert össze nem veszni lehetetlenség. Aztán hetekig marakodnak a kitervelt esemény körül, mint Peleus lakodalmas népe az Eris almáján, miközben a zsidó élõsdiség vigyorog a háttérben. Ilyenkor azután hetekig nincs más kérdés, csak a királylátogatás. A lapok, mind a keresztények, mind a zsidók egyébrõl sem írnak, mint hogy megbukik-e a kormány az adott botrány folytán, vagy sem. Minden tökfilkó politikus nyilatkozik a kérdésrõl.
Vádolják és ösztönzik egymást; lendületes szónoklatokat tartanak mindkét oldalon. Az újságok gyönyörû vezércikkeket hoznak a kérdés alkotmányjogi és külpolitikai vonatkozásairól,holott öt perccel a király távozása után lényegében újra a zsidókorság lett Magyarország legfontosabb gondja, nem pedig a királylátogatás. Errõl azonban épp azért feledkeznek meg, mert mindenki amavval törõdik! Hol van meg példa a felsõséges emberi elme hasonló méreteire, amely olyan ellenállhatatlan kényszerrel tudna saját akaratának alávetni milliók akaratát, mint a zsidók teszik a gojokkal?
A zsidócsahosok nevelésének és fegyelmezésének eszközei között az igézettel rokon és jelentõségében vele egyenértékû a félelem. A zsidócsahosok részben azért szegõdnek a zsidó élõsködéshez, azért állnak szolgálatába, mert félnek tõle. A tiszteletteljes ragaszkodásnak, a meggyõzõdéses hódolatnak többnyire félelem az alapja más vonatkozásban is. Az ebrõl is azt állítják, hogy szereti a gazdáját, ragaszkodik hozzá. Nem kétséges, hogy fél is tõle. De az emberekben is mindig tiszteletet és ragaszkodást gerjeszt az olyan hatalom, amely félelmetes, kemény és könyörtelen. Velünk születik az a természetes ösztön, hogy sietünk úgy föllépni a veszéllyel szemben, hogy a legtöbb oltalmat nála találjuk. Hódolattal, rajongással, sõt szeretettel szoktunk közeledni az olyan hatalomhoz, amelyrõl tudjuk, hogy támadójával szemben rettenetes, de hódolójával szemben könyörületes. Ezért szereti a gyermek a szigorú, de igazságos szülõt, ezért rajonganak az alattvalók az erõskezû császárok iránt, ez az alapja az Isten iránt való szeretetnek is. Ragaszkodunk ahhoz, megalázkodunk az elõtt józan életösztönbõl, akivel nem tanácsos szembeszállni. Ragaszkodásért oltalmat nyerni okosabb, mint szembeszállva eltiportatni. Ezt érzi meg a legbutább ember is, sõt az leginkább, mert annak nincs is más ösztöne, mint a puszta egyéni létet fönntartani.
Nos, a zsidó élõsdiséget mindenki olyan kérlelhetetlen, bosszúálló hatalomnak ismeri, amely jutalmazni is tud, ha úgy hozza a sors. Lépten-nyomon látjuk, miként csap le vaspöröllyel mindenhova, ahol támadást szimatol. Nem tétováz, nem alkuszik, hanem támad és megtorol könyörtelenül elõbb vagy utóbb. Büntetése mindig súlyosabb, mint a fenyegetése. Soha sem kiabál önmagáról, mint hatalomról, mindig személytelenül lép föl. A büntetése azonban nem marad el, ha késik is. Ez a rejtõzködõ természete fokozza félelmetességét. Föllépésének ilyen a jellege, akár egyeseket büntet, akár egész népet. (Vörös uralom, Magyarország bojkottja.) Az ilyen hatalom az erõseket megsemmisíti, a gyávákat elbûvöli, magához kapcsolja. A zsidócsahosokat is ez a félelem ragadja meg, és ez erõsíti a zsidó igézõ erõ hatását. Az elfojtott örökös remegés a lélekben rajongássá változik az egészséges idegrendszer célszerû mûködése folytán.
Persze, egészen más viselkedést vált ki az olyan hatalom, amely tétovázik és következetlen, amely hol megtorol, hol alkudozik, általában nagyon
fenyeget, de kicsit üt. A tétovázó hatalom azt a vélelmet köpi magáról, hogy egészében véve csak üres pöffeszkedés, amelynek csak annyi az ereje, amennyit egyezkedéssel kialkuszik. Különben nem alkudozna,amikor sújtani kell. Megvetést ébreszt maga iránt, mint az az ellenség, aki éktelenül fenyegetõzik, de amikor tettre kerül a sor, szépen meglapul, vagy egyezkedik. Emlékezzünk az 1920. évi törvényre árdrágítás és uzsora ellen: huszonöt bot, börtön, ötszázezer koronáig emelhetõ pénzbüntetés. A jelek szerint azóta nem volt komoly árdrágítás és uzsoravétség Magyarországon. Legalább is ezt lehet gyanítani a 200-500 koronás büntetésekbõl. Meg lehet érteni, miért mosolyognak a zsidók a magyarok hetvenkedésein.
A nyugati kultúrnépek nem csapnak olyan lármát a megtorlás elõtt, de jókat húznak a zsidópolipra. Még jobban alászállítja a magyar államhatalom tekintélyét a zsidók szemében, amikor azt látják, hogy ugyanez a hatalom milyen iszonyú erõs tud lenni, amikor saját fajtestvéreit kell sújtani. Az agyonsanyargatott magyar nép védekezõ kitörései, amellyel rácsap hébe-korba a véren élõsködõ piócákra, nem maradnak rettentõ megtorlás nélkül. Itt aztán kijár a börtön, a fegyház, sõt a kötél is. A magyar társadalom úgy viselkedik, mint a gyerek, amikor földhöz veri magát, mert nem meri, ill. nem tudja visszaadni a felnõtt ütlegeit. A magyar társadalom is úgy cselekszik: ha a zsidó élõsdiség elkeseríti, agyonüti saját fajtáját. A zsidó nem csinál ilyen megalázó képtelenséget. Nem ismer más igazságot csak a magáét.
Mindent eltipor, ami ellenszegül neki. Saját fajvérei ellen nem lép fel büntetõleg más fajok érdekében, mert faji önérzettel visszautasít minden panaszt, amit zsidó bûnösök ellen tesznek.
Igen fontos kötélék a zsidó élõsdiség és a zsidócsahos között az anyagi érdek.
Az átlagember nagyon hajlandó jónak, helyesnek tartani az olyan állapotot, amibõl hasznot húz.
A zsidócsahosok hasznot latnak a zsidók élõsködésébõl, tehát az a természetes „meggyõzõdésük” hogy ez az állapot így jó és helyes, és ellene küzdeni bûn és ostobaság.
Mindazok szívesen küzdenek a zsidó élõsködésért, akik személyes hasznát érzik annak. Jó példa a mágnások viselkedése. Valamikor lehetetlen jogfosztásnak ítélték a nemesi kiváltságok eltörlését, mert az hasznos volt nekik. Ugyanígy vannak most a zsidó élõsdiséggel. A mágnások kivétel nélkül részvényesei, felügyelõi és igazgatói a zsidó nagyipari, kereskedelmi és hitelvállalatoknak. Munka nélkül (mint a régi feudális korszakban), pusztán a nevükért dús jövedelmet húznak osztalékok, jutalékok címén. Világos, hogy nekik ez az állapot kedves, jó és igazságos. Tehát túlnyomó részük zsidócsahos is. Ugyanilyen indítékok miatt zsidócsahos a vállalati igazgatóságba beválasztott miniszteri tanácsos, a miniszterségig fölmagasztalt többszörös bankigazgató. Ki kívánhatja azt, hogy egy bankigazgató-pénzügyminiszter a zsidó élõsdiség átkos voltat hirdesse, amikor õ maga annak csak áldásait élvezi?
A tisztviselõk óriási hányada szinten zsidócsahos. A tisztviselõ, akit bõrig nyúzott a zsidó élõsdiség, most sokkal jobban ragaszkodik a zsidósághoz, mint 50 évvel ezelõtt, amikor még valóban „tekintetes úr”volt. A lerongyolt, kiéhezett tisztviselõ helyzetéhez illõ rabszolgalélekkel hálálkodik minden morzsáért, amit nagy leereszkedéssel nyújt neki az õ romlásán meggazdagodott zsidó. A kormányférfiak mindig hangoztatják, hogy lehetetlenség annyira fokozni az ország közjövedelmeit, hogy emberi megélhetést lehessen biztosítani a tisztviselõknek. Pedig annak a jövedelemrésznek, ami a tisztviselõk életszínvonalánál hiányzik, meg kell lennie valahol a nemzeti jövedelem részei között. Az a gazdasági érték, ami a társadalmi termelésben a tisztviselõk munkateljesítményére jut, nem vesz el a semmiségben. A tisztviselõ munkája is értékké válik a társadalmi termelés összesített hozadékában, és ha a tisztviselõ azt nem kapja vissza a nemzeti jövedelembõl, akkor másutt kell annak fölgyülemlenie. Már pedig, oda, ahová ez az érték fölhalmozódik, mindenesetre igazságtalanul kerül. Az államra hárul a kötelesség, hogy közadók alakjában elvegye és visszajuttassa annak, akitõl származik. A tisztviselõk munkájának a terméke is a zsidóság jövedelmébe folyik bele, csakúgy, mint a munkásoké. Csakhogy a tisztviselõk nem vehetik vissza folytonos béremeléssel, mint a munkások (azok is csak nagyon csekély hányadát). Az állam kötelessége tehát, hogy a zsidó élõsdiségtõl elvegye adók alakjában azt a zsákmányjövedelmet, amit a jogos életszínvonalhoz képest túlontúl elveznek, mert azt a zsidóság úgyis másoktól vonja el.
Mindaddig lehet emelni az ország közjövedelmeit, amíg akadnak dúsjövedelmû zsidók és nem zsidók, akik élvezetekben dõzsölnek, miközben mások nyomorognak. Az eldõzsölt zsákmány úgy sem értékesül termelõ vállalatok alapításában, hanem csak arra való, hogy hirdesse a társadalom igazságtalanságát. A tisztviselõ annak van elkötelezve, akinek létfönntartását köszöni. Az államnak nincs, mert az maga hirdeti, hogy képtelen emberi megélhetésérõl gondoskodni. Ellenben annál többen kötelezik el magukat a zsidóságnak, mert az segíti, sápolja, vesztegeti azokat, akikre szüksége van. Az ilyenek aztán fanatikus csahosaivá lesznek a zsidó élõsdiségnek. A társadalmi zsidókorságnak ez a beteges folyamata úgy jellemezhetõ röviden: a zsidó élõsdiség kifosztja a dolgozó társadalmat; úgy tesz szert zsákmányjövedelemre, ebbõl a zsákmányból megvásárolja az állam legfontosabb közhivatali szerveit, amelyekre szüksége van. Az államhatalom elnézi ezt a fosztogatást, mintha csak ezt mondana: én nem bántom a te zsákmányjövedelmedet, mert a nagyarányú adóztatás bolsevizmus. Tartsd meg a zsákmányodat, inkább nem fizetem a tisztviselõimet. A zsidóság viszont úgy gondolkozik: ha nem fizeted a tisztviselõidet, az csak neked baj, annál jobb forradalmár és hívebb zsidócsahos válik belõlük. A zsákmányjövedelembõl majd fizetem én a te tisztviselõidet a nekem teljesített szolgálatok mértéke szerint. A zsidó élõsdiség kifosztja a milliókat, de a zsákmányból zsoldjába fogadja a zsidócsahosok seregét, hogy fölhasználja azt a kifosztott milliók ellen.
Megvizsgáltuk milyen eszközökkel tenyészti a zsidóság a zsidócsahosokat, lássuk, miként bánik velük. Már említettem, hogy a zsidóság több-kevesebb kedvezményben részesíti a zsidócsahosokat, akiket felhasznál a csürhenép elbolondításában, kifosztásában és leigázásban. Az anyagi jutalmazáson kívül esetenként országos, európai vagy világhíres nagyságokat csinál belõlük, mert jól tudja, hogy a csürhenép szívesen követi a híres embereket. Azonban árnyoldalai is vannak ennek a viszonylag kedvezõ helyzetnek. Mindenféle árulásnak megvan az az erkölcsi kockázata, hogy az áruló nem számíthat az elárult felek jóakaratára, tehát egészen ki lesz szolgáltatva azon hatalom kényének, amelynek javára árulóvá lett. Viszont az árulót az sem szokta túlságosan sokra becsülni, aki felhasználja. Fokozott ez az erkölcsi kockázat a zsidócsahosoknál, mert a zsidó a legönzõbb, leghazugabb, leghûtlenebb faj a világon.
Amikor a zsidó kifosztja, uszítja, leigázza a társadalmat, akkor ebben a romboló munkában a zsidócsahosok járnak legelöl. A zsidóság õket tünteti föl cselekvõk gyanánt, hogy ne legyen annyira feltûnõ a saját bûnössége. Amikor aztán a törvény, a jogrend, a közvélemény, a népharag megtorlást követel, a zsidó élõsdiség mindig a zsidócsahost veti oda áldozat gyanánt. Feleljen az, aki elkövette a bûnöket, ordítja ilyenkor.
Lássunk egynéhány példát.
A háború folyamán elkövetett hadi csalásokat szinte kivétel nélkül zsidók csináltak, õk agyaltak ki a maguk javára. De talán egy sem volt olyan, amibe gojokat is bele ne kevertek volna, mint részeseket. Ezek voltak a gaztettekben a zsidócsahosok.
Amikor aztán törvényes számonkérésre került a sor, a zsidó gazember sátáni ravaszsággal kievickélt a veszedelembõl, de annál mélyebben taszította bele a zsidócsahost, aki a bûntettnek végrehajtója gyanánt szerepelt. Innen van az, hogy a háborús bûntettekért elítélt bûnösök között a gojok számaránya eléri a 27%-ot. Akkor látnánk ennek a számnak iszonyú aránytalanságát, ha ki tudnánk mutatni, hogy a bûnös úton szerzett haszonnak hány százaléka jutott a zsidónak. Ezt azonban éppen a zsidócsahosok szerepe miatt nem lehet kimutatni.
Más példa. A háború alatt ûzött fosztogatásokat a zsidó élõsdiség nagyon sok helyen a kibérelt hatósági szervek fedezete és támogatása mellett ûzhette olyan biztos sikerrel. Amikor aztán ugyanez a fosztogató zsidóság megcsinálta a forradalmat,a népharag kitörésének áldozatul dobta azokat a zsidócsahos tisztviselõket, akiket felhasznált azelõtt a saját céljaira, s akiket éppen ezért meggyûlölt a nép. A nép haragja kitombolta magát a jegyzõkön, szolgabírákon és rendõrtisztviselõkön, a bûnösök mellett persze ártatlanokon is: az élõsködõ zsidó pedig majdnem sértetlenül úszta meg a veszélyt.
Más példa. Az Est, a Pesti Napló, a Világ, a Népszava, a Magyarország és a többi zsidó lap zsidó uszítói megcsinálták, a pesti zsidó tõkések finanszírozták a forradalmat, amelybe belevadítottak néhány keresztény zsidócsahost is. Amikor felelni kell a bûntettekért, egymás után kerülnek börtönbe, fegyházba azok a zsidócsahosok, többnyire munkások, rongyos tisztviselõk, akiket magával ragadott az ellenállhatatlan zsidó uszítás, mert a tömeg elõtt elszónokoltak vagy végrehajtották a zsidó lapok boszorkányosan befolyásoló erejû vezércikkeit. De az összes gazság kigondolói és uszítói még ma is kedélyesen rothasztják tovább a magyar társadalmat ugyanazokban az újságokban.
Más példa. A kommunista zsidó rémuralom mészárlásait nagy részben degenerált, kétségbeesett, tudatlan keresztény terrorfiúk hajtottak végre, akiket a szó szoros értelmében az õrületbe kergetett a zsidó uszítás, akiknek lelkiereje, önállósága, öntudatlansága úgy viszonylik a zsidóuszítók céltudatos értelmi tehetségéhez, mint egy a millióhoz. Ezek a gyámoltalan embergépek egymás után kötélre kerülnek, mint javíthatatlan közveszélyes fenevadak, teljes joggal: de varázslóik a zsidó sajtóboszorkányok és szakszervezeti ördögök ma is élvezik a „keresztény kurzus” összes áldását. Ne feledjük el, hogy ezek az ún. terrorfiúk ugyanúgy válhattak volna keresztes vitézekké is, ha történetesen arra uszította volna õket az ellenállhatatlan varázsló, a zsidószellem. Ha száz kivégzés után újra születnének, mindannyiszor újra belesodródnának a sátáni zsidóakarat bûvkörébe, mert erre készteti õket lelkiségük, határtalan alsóbb szintû értelmük a zsidóéhoz viszonyítva. És még további ilyen tízezrek élnek a magyar földön, bármely pillanatban kész eszközei a felsõséges zsidó akaratnak, amely úgy használhatja õket tetszése szerint, mint élettelen szerszámokat.
Az elmondottak után vizsgáljuk meg Tisza István sorsát.
Amikor közelgett az idõ, hogy a zsidóságnak számolnia kell rémítõ háborús bûnökért, a könyörtelen népnyúzásért, szóval félni kellett egy zsidóellenes lázadás kitörésétõl, megcsinálták a forradalmat és a kirobbanó népharagnak zsákmányul lökték oda a hadiközpontok megteremtõjét, a háborús kormányzat fejét, Tisza István grófot.
Nagy áldozatba került, de nem volt kicsi a nyereség sem: a zsidó élõsdiség Tisza gróf vérével váltotta meg magát a háborús bûnei büntetésétõl!
A legfelségesebb tragikum, amelyet termelt a tragédiákban bõvelkedõ magyar történelem.
Bonyodalmában Károlyi Mihály tragédiája is hasonlít ehhez, csak a végkifejlésbõl hiányzik a felséges vonás, minthogy Károlyi alávaló jellemével az nem is férne össze. Károlyi egyike volt az obstrukciós korszak leghasznavehetõbb zsidócsahosainak. Az októberi forradalmat is az õ cégére alatt csinálta a zsidóság. Mindazt a világtörténeti gazságot, amit elkövetett nálunk a zsidó élõsdiség a forradalommal és bolsevizmussal, Károlyi fedezete alatt csinálta. Amikor ennek a farsangnak is elkövetkezett a böjtje és a fellángoló népszenvedély megint bosszúért kiáltott, odaállította neki a zsidóság az egész rendszer fõcsahosát, Károlyi Mihályt.
Õ csinált mindent, felelõs mindenért. Károlyi Mihály jellemtelen ember volt és bûnhõdése nem lehetett más, mint erkölcsi bukás. Amint egész életének, erkölcsi halálának is csak a zsidó élõsdiség látta hasznát; a zsidó parazitizmus Károlyi gyalázata árán menekült meg forradalmi bûneinek megtorlása elõl.
Jó példa Friedrich István esete is. Kétségtelenül részese, sõt egyik csahosa volt az októberi forradalomnak. Tiszát a zsidók gyilkoltatták meg, és amikor felelni kellett Tisza meggyilkolásáért fõ bûnösnek Friedrich Istvánt kiáltottak ki, a forradalmi kormány egyik zsidócsahosát, annyival is inkább, mert idõközben hûtlen lett a zsidó élõsdiséghez.
Az említett példák alapján a zsidó élõsködés egyik biológiai törvénye gyanánt megállapíthatjuk, hogy azokat a keresztényeket, akikre támaszkodva a zsidó élõsdiség a társadalmat pusztítja, leszámolás esetén ez az élõsködés áldozatul szokta odavetni a számon kérõ felsõbb hatalomnak és az õ bukásuk árán szokott a büntetés elõl maga megmenekülni.
Kiss Sándor

1.)A gajdesz szót az orosz zsidó terroristák hoztak Magyarországba. Oroszországba viszont a kommunizmus alatt Amerikából visszavándorolt cionista zsidók vitték. A szó félig héber, félig angol: goj-death = keresztényhalál.

2.) Mózes V. 7. 16. És megemészted mind a népeket, amelyeket neked ad az Úr, a te Istened; ne kedvezzen a te szemed nekik.
Ésaiás 60. 10. Az idegenek megépítik kõfalaidat, és királyaik szolgálnak neked. 12. Mert a nép és ország, amely neked nem szolgáland, elvész és a népek mindenestül elpusztulnak. 16. És szopod a népek tejét és a királyok emlõjét szopod.
Ésaiás. 49. 23. És királyok lesznek dajkálóid, fejedelmi asszonyaik dajkáid, arccal a földre borulnak elõtted, és lábaid porát nyalják.
Szittyakürt



Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Generálási idő: 1.47 másodperc
1,928,999 egyedi látogató