A történetünk egy igen kegyetlen epizóddal folytatódik, megmutatja, hogy
milyen féktelen és vérszomjas volt az ógörögök és a dórok közötti küzdelem a
társadalmi hatalomért. Az Argonauták egy õszi este érkeztek vissza az indulá-
suk helyére, Pagaszai feledhetetlen partjaira, de ott nem várta õket senki. Elõ-
zõleg valaki sanda okkal elterjesztette róluk, hogy hajótörés következtében
mind meghaltak. Ez ürügyet adott Péliasz királynak, hogy a hatalomféltése
miatt megölje Iaszón szüleit, egyben saját rokonait, Aiszónt és Polümélét, valamint
csecsemõ fiukat, Promakhoszt (Iászon öccsét), aki az Argó elindulása
után született. Hõsünk apjával mérget itattak, anyja tõrrel vagy kötéllel végzett
saját magával, de elõtte még megátkozta a királyt, aki erre irgalmatlanul szétloccsantotta
a csecsemõje koponyáját a palota kövezetén. Mikor Iaszón megtudta
e szörnyûséget egy csónakostól, azonnal támadni akart, de a társai kérésé-
re haditanácsot tartottak. Iolkosz valóban erõsebbnek látszott, minthogy ez a kis
csapat megrohamozza, ezért úgy döntöttek, hogy csendben szétszélednek, és
hazatérve csapatokat toboroznak, hogy Iászon oldalán hadba vonuljanak Péliasz
ellen, amire mégsem került sor 61.

60 A régi hajós (föníciai) népek által használt d) pont szerinti kereskedelmi út már évezredekkel
az Argonauták elõtt jól ismert volt, ugyanis a finnek õsei (finnek vagy fennek =
föníciaiak) ezen a felderített vízi útvonalon már bejárták Európa északi tájegységeit,
csak kisebb csónakszerû hajókon, és akik egy része megtelepedett a Finn-öböl környé-
kén. Belõlük alakul ki a finn nép egy szintén indogermán népkeveredéssel. Csakhogy
Finnországban is a szintén õsnépi többség olvasztja be a kissebbségi gót germánokat,
így a görögökhöz hasonlóan megmaradt legalább a népnevük. A finnek ezáltal megtartják
õsnépi jellegüket, és alkotják meg a finnugor népcsalád nyugati ágát, a magyarok
távoli rokonnépeit.
61 Érdekes momentum, hogy a Fekete-tenger nagy részét meghódító Argonauták, hazatérve
már elveszítik héroszi erejüket. Értsük rajta, hogy a gyarmatosítási küzdelmeik és arany utáni vágyuk kielégítése után már polgárháborút nem kívántak maguknak indítani,
fõleg az õsnépi eredetû Iászon érdekében.
62 Értsd rajta: a betelepült asszír arisztokrácia, Péliász egykori támogatói újra a hatalomra
törtek.

Ekkor azonban szót kért Médeia, és vállalta, hogy egymaga meghódítja a vá-
rost. Tizenkét bakkhánsnõnek öltöztetett phaiák rabszolganõje (papnõje) élén,
varázsruhájában bebocsátását kérte a városba. Az õrök nem mertek ellenkezni
velük, beengedték õket, akik a városban vallási extázisba kezdtek Artemisz
istennõ nevében. A király álmából ébredve kérdezte, mit kíván tõle az istennõ?
Ekkor Médeia elõadja a következõ történetet: az istennõ azzal akarja megjutalmazni
jámborságát, hogy megfiatalítja, és ily módon lehetõvé teszi, hogy örö-
kösöket nemzzen, mert fia, Akasztosz hajótörést szenvedett az Argonautákkal
és meghalt. Péliász kételkedik, de amikor látja Médeia varázslatát, és ahogy
levág az egy csipás vén fekete kost, majd megfõzi az üstben, és a helyébe odavarázsol
egy fiatal bárányt, a király bedõl a látszatnak. Lefekszik egy heverõre,
ahol Médeia álomba bûvöli. Aztán ráparancsolt a király saját leányaira, Alkésztiszre,
Euadnéra és Amphinokéra, hogy darabolják fel az apjukat, majd ugyanúgy
fõzzék meg az üstben, ahogy õ tette a kossal. A jámbor Alkésztisz még így
sem akarta apja vérét ontani, de a testvérei megtették és megölték az apjukat.
Médeia parancsára felmentek a tetõre, ahol fáklyát nyomott a lányok kezébe,
hogy addig imádkozzanak a Hold-istennõhöz a fáklyákkal körözve, amíg az
üstben felforr a víz. Meglátták a jelet az Argonauták, és berontottak a városba,
ahol semmi ellenállásba sem ütköztek, hála Médeiának. Péliász tiszteletére
másnap nagy temetési játékokat rendeznek az Argonauták.
Innentõl ismét több elbeszélésre hasad a történetünk. Diodorus Siculus szerint:
Iaszón félt Péliasz fiától, Akasztosztól – aki érdekességként az utazás alatt
a hajó legénységéhez tartozott –, ezért a javára lemondott a iolkoszi trónigényé-
rõl, tiszteletben tartotta a iolkoszi tanács döntését, amely számûzetéssel sújtotta
Péliász halála miatt. Hiába szerezte vissza Iaszón az aranygyapjút, mégsem
lehetett Iolkosz királya. Ami Péliasz leányait illeti, a gyilkosságból kimaradó
leány rövidesen férjhezment, a két testvérét pedig az arkadiai Mantineiába
számûzte Akasztosz, miután ott megtisztultak bûnüktõl, nekik is sikerült tisztességesen
férjhez menniük.
A hihetõbb történet szerint, Médeia varázslata után Iászon mégis Iolkosz királya
lett, ahol egy darabig boldogan élt a család. De a mesélõk szerint, Médeia
hatalmától félni kezdett a iolkoszi nép, akik fellázadva végül elûzték Iászont és
a családját62. Hozzá tartozik a regéhez, úgy hitték, hogy a királynõ kígyó vontatta
kocsijának szárnya volt (méh-népek hite), lévén Médeia Föld-istennõ is
meg Hold-istennõ is. E mítoszban Perszephoné-Démétér-Hekaté istennõ-
hármasságban jelenik meg, azzal az elképzeléssel, hogy a Hold-királynõt (Mé-
deiát), feleségül kéri az új Nap-király, esetünkben Iaszón aki a Nap-fia
(Aiétész) rokona. Majd a házasságkötés után kegyesen felszólítja az új királyt a felesége – a Méh-királynõ –, hogy szálljon be a kígyó vontatta szárnyas kocsijába,
és legyen a tartomány királya, a formálódó patriarchális hatalmi rendszer
szerint. De a történetünk épp az anyajogú társadalmakból az apajogú hatalmi
rendszerre történõ átfordulásai idején játszódik, ahol a klasszikusnak nevezett
újgörög hitvilágban a kígyó vontatta kocsi már Héliosz (férfi) vitathatatlan
tulajdona volt, és a Napkirály csak kölcsön adta Médeiának, mert a lány halálos
veszedelemben volt63
.
A mítoszunk a befejezésben visszatér a kiindulási környezetébe, Korinthoszba,
a Thébához közeli jelentõs városállamba. Amint Iászon és családja elhagyja
Iolkoszt, az Argóval elõször a boiótiai Orkhomenoszba látogatott, s az aranygyapjút
felakasztotta Zeusz laphüsztioszi templomában. Aztán a korinthoszi
Isztmoszon partra vontatta és Poszediónnak szentelte az Argót. A következõ
fejezetrészbõl megtudhatjuk, hogy mégsem véletlenül került a Iászon család
Korinthoszba.
Tácsi István

Hunok vagyunk, sólyom népe
Ereinkben sólyom vére.
Õsatyánkat sólyom szülte,
Õsanyánkat Isten küldte.
Királyaink koronáján
Aranysólyom fényesen áll.
Feje türkiz, teste arany
Szellemében nap fénye van.
Õsök lelke szellemlénye,
Aranysólymunk szent rejtélye.
Nap madara fény hírnöke,
nemzetünknek égi jele.
Hunok vagyunk a Nap népe
Sólyomlelkek összessége.
/Cey-Bert Róbert Gyula/

Országok országa Törvénytudás népe,
Napkelet s Nyugat közt A világnak fénye,
Nagy a te nemzeted, Nagy a te végzeted,
Oly messze magasztos, Hogy föl sem érheted

Mint a magas menny s ég, Szíved mérhetetlen,
Életed gyökere Szent és sérthetetlen,
Hegyek, árnyas erdõk, Hõs föld büszke
népe, Ez a te végzeted Õsi öröksége:

Erõs, gazdag vár vagy, De az örök törvényt,
Amit Isten rád rótt, Vállalnod kell önként,
Hogy beteljesüljön Gyõzelmes végzeted:
Úr oltára te vagy, Emeld fel a fejed!