A történetünk egy igen kegyetlen epizóddal folytatódik, megmutatja, hogy
milyen féktelen és vérszomjas volt az ógörögök és a dórok közötti küzdelem a
társadalmi hatalomért. Az Argonauták egy őszi este érkeztek vissza az indulá-
suk helyére, Pagaszai feledhetetlen partjaira, de ott nem várta őket senki. Elő-
zőleg valaki sanda okkal elterjesztette róluk, hogy hajótörés következtében
mind meghaltak. Ez ürügyet adott Péliasz királynak, hogy a hatalomféltése
miatt megölje Iaszón szüleit, egyben saját rokonait, Aiszónt és Polümélét, valamint
csecsemő fiukat, Promakhoszt (Iászon öccsét), aki az Argó elindulása
után született. Hősünk apjával mérget itattak, anyja tőrrel vagy kötéllel végzett
saját magával, de előtte még megátkozta a királyt, aki erre irgalmatlanul szétloccsantotta
a csecsemője koponyáját a palota kövezetén. Mikor Iaszón megtudta
e szörnyűséget egy csónakostól, azonnal támadni akart, de a társai kérésé-
re haditanácsot tartottak. Iolkosz valóban erősebbnek látszott, minthogy ez a kis
csapat megrohamozza, ezért úgy döntöttek, hogy csendben szétszélednek, és
hazatérve csapatokat toboroznak, hogy Iászon oldalán hadba vonuljanak Péliasz
ellen, amire mégsem került sor 61.

60 A régi hajós (föníciai) népek által használt d) pont szerinti kereskedelmi út már évezredekkel
az Argonauták előtt jól ismert volt, ugyanis a finnek ősei (finnek vagy fennek =
föníciaiak) ezen a felderített vízi útvonalon már bejárták Európa északi tájegységeit,
csak kisebb csónakszerű hajókon, és akik egy része megtelepedett a Finn-öböl környé-
kén. Belőlük alakul ki a finn nép egy szintén indogermán népkeveredéssel. Csakhogy
Finnországban is a szintén ősnépi többség olvasztja be a kissebbségi gót germánokat,
így a görögökhöz hasonlóan megmaradt legalább a népnevük. A finnek ezáltal megtartják
ősnépi jellegüket, és alkotják meg a finnugor népcsalád nyugati ágát, a magyarok
távoli rokonnépeit.
61 Érdekes momentum, hogy a Fekete-tenger nagy részét meghódító Argonauták, hazatérve
már elveszítik héroszi erejüket. Értsük rajta, hogy a gyarmatosítási küzdelmeik és arany utáni vágyuk kielégítése után már polgárháborút nem kívántak maguknak indítani,
főleg az ősnépi eredetű Iászon érdekében.
62 Értsd rajta: a betelepült asszír arisztokrácia, Péliász egykori támogatói újra a hatalomra
törtek.

Ekkor azonban szót kért Médeia, és vállalta, hogy egymaga meghódítja a vá-
rost. Tizenkét bakkhánsnőnek öltöztetett phaiák rabszolganője (papnője) élén,
varázsruhájában bebocsátását kérte a városba. Az őrök nem mertek ellenkezni
velük, beengedték őket, akik a városban vallási extázisba kezdtek Artemisz
istennő nevében. A király álmából ébredve kérdezte, mit kíván tőle az istennő?
Ekkor Médeia előadja a következő történetet: az istennő azzal akarja megjutalmazni
jámborságát, hogy megfiatalítja, és ily módon lehetővé teszi, hogy örö-
kösöket nemzzen, mert fia, Akasztosz hajótörést szenvedett az Argonautákkal
és meghalt. Péliász kételkedik, de amikor látja Médeia varázslatát, és ahogy
levág az egy csipás vén fekete kost, majd megfőzi az üstben, és a helyébe odavarázsol
egy fiatal bárányt, a király bedől a látszatnak. Lefekszik egy heverőre,
ahol Médeia álomba bűvöli. Aztán ráparancsolt a király saját leányaira, Alkésztiszre,
Euadnéra és Amphinokéra, hogy darabolják fel az apjukat, majd ugyanúgy
főzzék meg az üstben, ahogy ő tette a kossal. A jámbor Alkésztisz még így
sem akarta apja vérét ontani, de a testvérei megtették és megölték az apjukat.
Médeia parancsára felmentek a tetőre, ahol fáklyát nyomott a lányok kezébe,
hogy addig imádkozzanak a Hold-istennőhöz a fáklyákkal körözve, amíg az
üstben felforr a víz. Meglátták a jelet az Argonauták, és berontottak a városba,
ahol semmi ellenállásba sem ütköztek, hála Médeiának. Péliász tiszteletére
másnap nagy temetési játékokat rendeznek az Argonauták.
Innentől ismét több elbeszélésre hasad a történetünk. Diodorus Siculus szerint:
Iaszón félt Péliasz fiától, Akasztosztól – aki érdekességként az utazás alatt
a hajó legénységéhez tartozott –, ezért a javára lemondott a iolkoszi trónigényé-
ről, tiszteletben tartotta a iolkoszi tanács döntését, amely száműzetéssel sújtotta
Péliász halála miatt. Hiába szerezte vissza Iaszón az aranygyapjút, mégsem
lehetett Iolkosz királya. Ami Péliasz leányait illeti, a gyilkosságból kimaradó
leány rövidesen férjhezment, a két testvérét pedig az arkadiai Mantineiába
száműzte Akasztosz, miután ott megtisztultak bűnüktől, nekik is sikerült tisztességesen
férjhez menniük.
A hihetőbb történet szerint, Médeia varázslata után Iászon mégis Iolkosz királya
lett, ahol egy darabig boldogan élt a család. De a mesélők szerint, Médeia
hatalmától félni kezdett a iolkoszi nép, akik fellázadva végül elűzték Iászont és
a családját62. Hozzá tartozik a regéhez, úgy hitték, hogy a királynő kígyó vontatta
kocsijának szárnya volt (méh-népek hite), lévén Médeia Föld-istennő is
meg Hold-istennő is. E mítoszban Perszephoné-Démétér-Hekaté istennő-
hármasságban jelenik meg, azzal az elképzeléssel, hogy a Hold-királynőt (Mé-
deiát), feleségül kéri az új Nap-király, esetünkben Iaszón aki a Nap-fia
(Aiétész) rokona. Majd a házasságkötés után kegyesen felszólítja az új királyt a felesége – a Méh-királynő –, hogy szálljon be a kígyó vontatta szárnyas kocsijába,
és legyen a tartomány királya, a formálódó patriarchális hatalmi rendszer
szerint. De a történetünk épp az anyajogú társadalmakból az apajogú hatalmi
rendszerre történő átfordulásai idején játszódik, ahol a klasszikusnak nevezett
újgörög hitvilágban a kígyó vontatta kocsi már Héliosz (férfi) vitathatatlan
tulajdona volt, és a Napkirály csak kölcsön adta Médeiának, mert a lány halálos
veszedelemben volt63
.
A mítoszunk a befejezésben visszatér a kiindulási környezetébe, Korinthoszba,
a Thébához közeli jelentős városállamba. Amint Iászon és családja elhagyja
Iolkoszt, az Argóval először a boiótiai Orkhomenoszba látogatott, s az aranygyapjút
felakasztotta Zeusz laphüsztioszi templomában. Aztán a korinthoszi
Isztmoszon partra vontatta és Poszediónnak szentelte az Argót. A következő
fejezetrészből megtudhatjuk, hogy mégsem véletlenül került a Iászon család
Korinthoszba.
Tácsi István

Hunok vagyunk, sólyom népe
Ereinkben sólyom vére.
Ősatyánkat sólyom szülte,
Ősanyánkat Isten küldte.
Királyaink koronáján
Aranysólyom fényesen áll.
Feje türkiz, teste arany
Szellemében nap fénye van.
Ősök lelke szellemlénye,
Aranysólymunk szent rejtélye.
Nap madara fény hírnöke,
nemzetünknek égi jele.
Hunok vagyunk a Nap népe
Sólyomlelkek összessége.
/Cey-Bert Róbert Gyula/

Országok országa Törvénytudás népe,
Napkelet s Nyugat közt A világnak fénye,
Nagy a te nemzeted, Nagy a te végzeted,
Oly messze magasztos, Hogy föl sem érheted

Mint a magas menny s ég, Szíved mérhetetlen,
Életed gyökere Szent és sérthetetlen,
Hegyek, árnyas erdők, Hős föld büszke
népe, Ez a te végzeted Ősi öröksége:

Erős, gazdag vár vagy, De az örök törvényt,
Amit Isten rád rótt, Vállalnod kell önként,
Hogy beteljesüljön Győzelmes végzeted:
Úr oltára te vagy, Emeld fel a fejed!