Hunok Nagy Szövetsége

Navigáció

Felhasználók

-> Online vendégek: 3

-> Online tagok: 1
EyeHoife

-> Regisztráltak: 318
-> Legújabb tag: MichaelNeurn

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Miért törvénytelen az egész bagázs? 2. rész

Hírek

cikkének (3) bekezdése értelmében még az Alaptörvény módosítására irányuló kérdésrõl sem lehetne
országos népszavazást tartani. Ha az Alaptörvény érvényes lenne, akkor az Alaptörvény elfogadása
vagy módosítása kizárólag az Országgyûlés hatáskörébe tartozna, ezáltal az Alaptörvény
kizárólagosan a magyar Parlamentet ruházná fel mind az alkotmányozó, mind az alkotmánymódosító
hatalommal. (Lásd: Petrétei József: A köztársasági elnök alkotmányozási és törvényhozási eljárással
kapcsolatos feladat- és hatáskörei I. In: Kodifikáció. 2015/1. 6.o.3) E megfogalmazás szerint, akárcsak
1989.10.23. elõtt, a nép minden hatalma a képviselõk korlátlan hatalmát jelentené, és a nép a
korlátlan hatalmát csak a képviselõkön keresztül gyakorolhatná. Azokon a képviselõkön keresztül,
akik ugyanebben a törvényben magukat utasíthatatlanná, visszahívhatatlanná,
elszámoltathatatlanná, és a mentelmi jog kikötésével büntethetetlenné tették volna. Az Alaptörvény
tehát egy képviselõi diktatúra érvénytelen alapító okirata.
Az államnál kisebb társadalmi szervezetekre irányadó jogszabályokból vett jogi analógiával élve, az
Alaptörvény megalkotása és az országgyûlési képviselõk általi megszavazása annak felel meg, mintha
egy civil szervezet, például egy egyesület vezetõ tisztségviselõi – noha az alapszabály elfogadása,
módosítása és az egyesület megszûnésének elhatározása a legfõbb döntéshozó szerv, a közgyûlés
hatáskörébe tartozik – a közgyûlés erre vonatkozó döntése nélkül megszüntették volna az
egyesületet, és a tagok helyett egy új létesítõ okiratot írtak volna alá, amely ráadásul oly mértékben
csorbította volna a tagok jogait, hogy a közgyûlés a továbbiakban semmilyen érdemi döntést nem
hozhat. Mivel pedig az állam nem csak társadalmi, hanem egyszersmind a polgárai közös vagyonával
gazdálkodó gazdasági szervezet is, célszerû megvizsgálni az analógiát a gazdasági társaságokra
irányadó jogszabályok tükrében is. Egy gazdasági társaság, például egy korlátolt felelõsségû társaság
esetében ez az eljárás azzal lenne egyenértékû, mintha a cég ügyvezetõje a tulajdonosok jogait
törvénytelenül gyakorolva, megszüntette volna a céget, a cég tagjai helyett aláírt volna egy általa
szövegezett, új társasági szerzõdést, ami által a tulajdonosok nevében és pénzével egymaga egy olyan
új társaságot alapított volna, amelyben a cégtulajdonosok még csak nem is módosíthatják a társasági
szerzõdést, nem határozhatják meg a cég üzletpolitikáját, az ügyvezetõt nem utasíthatják semmire,
valamint nem is ellenõrizhetik, nem mondhatnak fel neki, és ha a tulajdonosok elégedetlenek
lennének az ügyvezetõ tevékenységével, legfeljebb négyévente egy új ügyvezetõt választhatnak, akit
szintén nem utasíthatnak semmire, és akit ugyanúgy nem ellenõrizhetnek és nem meneszthetnek.
Az Alaptörvény értelmében a képviselõi hatalom korlátlan és önálló hatalom, ebbõl azonban
logikusan az következik, hogy a képviselõkön keresztül senki semmilyen hatalmat nem tud
gyakorolni. Az Alaptörvényben az az állítás, miszerint „a nép a hatalmát választott képviselõi útján
gyakorolja”, egyszerûen nem igaz. Az Alaptörvény rendelkezéseinek együttes értelmezésébõl az
következik, hogy a képviselõk korlátlan és önálló hatalmat gyakorolhatnak, ha a nép megválasztja
õket. Ha az Alaptörvény ezen rendelkezései nem lennének abszurdak és törvénysértõek, akkor a nép
az Alaptörvény értelmében örökre meg lenne fosztva az önrendelkezés lehetõségétõl. Ahogyan
azonban egy magánszemélyt sem lehet érvényesen megfosztani az önrendelkezési jogától, vagyis
nem nyilvánítható rabszolgának, ugyanúgy országgyûlési képviselõk sem tehetik ezt meg a csoportos
önrendelkezés jogával bíró közösséggel. És ahogyan egy magánszemély sem mondhat le érvényesen
az önrendelkezési jogáról, vagyis nem adhatja el magát rabszolgának, ugyanúgy még közakarattal
sem lehet érvényesen olyan alkotmányt létrehozni, amelyben a nép lemond az önrendelkezési
jogáról. Az önrendelkezés ugyanis nem vonatkozhat olyan rendelkezésre, amellyel a nyilatkozó
lemond az önrendelkezési jogáról, lévén ez önellentmondás lenne. Azóta, hogy az ENSZ Polgári és
Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya deklarálta a népszuverenitás elvét, nem lehet érvényes
az az alkotmány, amelyben nem az szerepel, hogy „minden hatalom a népé”, és amelyben az
alkotmányozás tekintetében nem a közvetlen hatalomgyakorlás a követendõ eljárásmód. Az
ideiglenes alkotmány megfelelt a fenti kritériumoknak, az Alaptörvény nem.
1989-ben az Országgyûlés minden hatalmat átadott a népnek, amivel a korlátlan hatalom visszakerült
jogos tulajdonosához. Ezek után az országgyûlési képviselõk nem csorbíthatják a nép hatalmát, nem
szabhatnak feltételeket arra, hogy a korlátlan hatalom tulajdonosa hogyan gyakorolja a hatalmat.
Éppen ellenkezõleg, a nép az, amelynek a saját alkotmánya létrehozását követõen törvényt kell
alkotnia a képviselõkrõl is, amelyben szabályozza azok mandátumát az utasíthatóság, a
visszahívhatóság, az elszámoltathatóság és a mentelmi jog tekintetében.
Az Alaptörvény megalkotásával az Országgyûlés - a nemzetközi joggal és az Alkotmánnyal
ellentétesen – kísérletet tett arra, hogy megfossza a magyar népet az alkotmányozó hatalmától,
vagyis az önrendelkezési jogától. A nép hatalmát pusztán csak a képviseleti szervek hatalmának
forrásává degradálva, a képviselõk törvénytelenül magukhoz ragadták az alkotmányozó hatalmat az
országban, és a kétharmados többséggel elfogadott, a közéletet szinte teljesen lefedõ törvények
sokaságával egy, a kizárólagos hatalombirtoklásukat célzó, érvénytelen új jogi struktúrát alkottak.
(Lásd: Eltemetett demokrácia. Interjú Vörös Imre volt alkotmánybíróval. In: Vasárnapi Hírek. 4)
Magyarország Alaptörvénye, Az Állam,
Az Országgyûlés
1. cikk
(1) MAGYARORSZÁG legfõbb népképviseleti szerve az Országgyûlés.
(2) Az Országgyûlés
a) megalkotja és módosítja Magyarország Alaptörvényét;
Országos népszavazás
8. cikk
(3) Nem lehet országos népszavazást tartani
a) az Alaptörvény módosítására irányuló kérdésrõl;
2. A legalitás hiánya
Legalitás: a tételes jogszabályoknak való megfelelés.
Az Alaptörvény a jelen állásfoglalás elején már idézett, A Magyar Köztársaság Alkotmánya (1949. évi
XX. törvény) 19.§ (3) bekezdésének való meg nem felelés mellett az alábbi okokból is illegális.
2.1. Az Alaptörvény megalkotásakor megsértették a jogalkotási rendet
Közjogi érvénytelenség: nem jön létre érvényesen az a jogszabály, amelyet nem a megalkotására
felhatalmazott közhatalmi szerv, vagy a megalkotására felhatalmazott nem a számára megadott
eljárási rendben alkot meg.
2.1.1. Az Alaptörvényt nem a megalkotására felhatalmazott közhatalmi szerv alkotta meg
A magyar állam tételes jogába 1989-tõl jogszerûen bekerült a népszuverenitás elve, a nép
alkotmányozási joga. Az 1996-97-es alkotmányozási kísérlet folyamán a Magyar Köztársaság
alkotmányának szabályozási elveirõl szóló 119/96. OGY-határozat tanúsága szerint az alkotmányozás
alanya az Országgyûlés és a Magyar Köztársaság állampolgárainak közössége, tehát a 119/96. OGYhatározat
értelmében az új alkotmány megalkotásához és elfogadásához széles körû társadalmi
egyeztetés és népszavazás kellett volna. Az Alaptörvény megalkotását megelõzõen, 2010-ben az
Országgyûlés elé terjesztett, a Magyarország Alkotmányának szabályozási elveit tartalmazó, H/2057.
számú határozati javaslatban azonban ezzel szemben már egyenesen az szerepelt, hogy „az
alkotmányozó hatalom az Országgyûlés” (Lásd: H/2057 OGY-határozati javaslat (2010): Magyarország
Alkotmányának szabályozási elvei.5
), az alkotmányozásra pedig a társadalom kizárásával, népszavazás
nélkül került sor. Ez az eljárás azonban a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya,
valamint a Magyar Köztársaság Alkotmánya értelmében törvénytelen volt, ez az eljárás azokat a
késõfeudális jogalkotási aktusokat idézi, amikor az alkotmányok még csak nem is az uralkodó és a
nép - mint két egyenrangú fél - egyezségébõl keletkeztek, hanem az uralkodók „alkotmányt adtak” a
népnek. A hatalom által a népre ráerõszakolt alkotmányok ékes példája az 1814-ben XVIII. Lajos által
kiadott francia alkotmánylevél, vagy az 1849. március 4-én I. Ferenc József által császári pátenssel
kiadott olmützi, ún. oktrojált alkotmány. A diktatórikus rendszerek (fasizmus, kommunizmus)
alkotmányai ugyanilyen „felülrõl jövõ”, oktrojált alkotmányok voltak. Az az állítás, hogy az
Országgyûlés az alkotmányozó hatalom, a nemzetközi jogból és a tételes magyar jogból sehogyan
sem vezethetõ le. Ahogyan az már a korábban kifejtettekben is szerepel, épp ellenkezõleg, mind a
nemzetközi jogból, mind az Alkotmányból, mind a logika szabályaiból az következik, hogy az
alkotmányozó hatalom a népé. Az Alaptörvény elfogadása egy nagyon durva alkotmánysértés,
kizárólagos hatalomra törekvés megnyilvánulása volt az országgyûlési képviselõk részérõl, melynek
célja az volt, hogy megfosszák a népet a nemzetközi jogban és az ideiglenes alkotmányban biztosított
önrendelkezési jogától.
119/1996. (XII. 21.) OGY határozat a Magyar Köztársaság alkotmányának szabályozási
elveirõl
Az Alkotmány Preambuluma
Az új alkotmány tartalmazzon preambulumot, amely tömören és kifejezõen utaljon az
alkotmányozás alanyára: az Országgyûlésre és a Magyar Köztársaság állampolgárainak
közösségére; … és a népszuverenitás tiszteletben tartására.
H/2057 OGY-határozati javaslat (2010): Magyarország Alkotmányának szabályozási elvei
A szabályozás elveivel kapcsolatos általános megfontolások
a) Az alkotmányozó hatalom az Országgyûlés.
2.1.2. Eljárási hibák az Alaptörvény megalkotásakor
2.1.2.1. Az új alkotmány elõkészítésének részletes szabályairól szóló országgyûlési határozat
elfogadásához az Alkotmány értelmében az országgyûlési képviselõk négyötödének szavazata lett
volna szükséges, ezt a rendelkezést azonban az országgyûlési képviselõk kétharmada 2010.07.05-i
hatállyal törölte az Alkotmányból. Egy négyötödös többséggel elfogadott és ilyen többséget igénylõ
szabály kétharmados többséggel történõ hatályon kívül helyezése önmagában is alkotmányos
alapelveket sért.(Lásd: Fundamentum, 2011/1. 62. o.) 6
A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény (2010.07.04-ig hatályos
szöveg)
24. § (5) Az új alkotmány elõkészítésének részletes szabályairól szóló országgyûlési határozat
elfogadásához az országgyûlési képviselõk négyötödének szavazata szükséges.
2.1.2.2. Az Alaptörvényt minden elõzetes egyeztetés nélkül, egyéni képviselõi indítvány formájában,
hatástanulmányok nélkül nyújtották be az Országgyûlés részére, amely így a törvényalkotás
menetrendjét figyelmen kívül hagyva, a törvények formai követelményeit felrúgva, a bevezetéséhez
szükséges elégséges idõt nem biztosítva fogadta azt el. Az Alkotmánybíróság más törvények kapcsán
mutatott rá arra, hogy ezek a megoldások összeegyeztethetetlenek a jogállamiság követelményeivel.
Közülük akár csak egy is közjogi érvénytelenséget eredményezhet. (Lásd: Szüdi János: A nép szava c.
írását.) 7
2.1.2.3. Az Országgyûlés a módosítások lezárása után, olyankor hajtott végre alapvetõ módosítást az
Alaptörvény tartalmában, amikor erre már nem volt törvényes lehetõség. Az egyházügyi törvényt
ugyanilyen hibák miatt semmisítette meg az Alkotmánybíróság. Az Alaptörvény elfogadását követõen
Sólyom László és Kolláth György az alábbiak szerint nyilatkoztak:
„Az alaptörvény elfogadása során a parlament eljárási szabálytalanságokat követett el – véli
Sólyom László volt köztársasági elnök. Kolláth György ügyvéd szerint ez felveti az új
alkotmány közjogi érvénytelenségét. Az egyházügyi törvényt ugyanis ilyen hibák miatt
semmisítette meg az Alkotmánybíróság.
„Az elfogadás napján, április 18-án, csak egy képviselõ, egy frakcióvezetõ tizenöt módosító
indítványt nyomott be, amikor már nem tehette volna meg, magyarul semmibe vették a
törvényalkotás rendjét, azokat a szabályokat, amik az Országgyûlésre vonatkoznak” –
fogalmazott Kolláth György. Szerinte ezért alkotmánysértõ az alaptörvény elfogadási módja.
Úgy kell tekinteni rá, mintha nem létezne, és érdemi vizsgálat nélkül kell semmisnek tekinteni.
„Szörnyû is ez a helyzet, mert ez azt jelenti – rossz humorral –, hogy Magyarországon
januárban életbe lépett valami, ami halva született: Szörnyû” – mondta.
Kolláth György szerint ezt minél elõbb korrigálni kell, ugyanis ha valami közjogilag
érvénytelen, akkor az nem létezik, így a rá épülõ törvények sem és ennek következtében
összedõl a jogállami rendszer.
(Lásd: Sólyom László és Kolláth György nyilatkozatai. „Kolláth György: az alaptörvény nem létezik”
címmel, az atv 2012.01.22-i online hírei között megjelent írás.)8
Tekintettel azonban arra, hogy az Alaptörvényt elfogadó országgyûlési képviselõk mandátuma 2014-
ben lejárt, jelenleg pedig nincs törvényes Országgyûlés, ezért a SZERVEZETT MAGÁNHATALOM már
nem tudja korrigálni ezt a hibát.
2.2. Törvénysértõ a szabályozás tárgya, és ha az Alaptörvény érvényes lett volna, akkor a
szabályozásbeli hibák következtében egyszerre több alkotmány lett volna és lenne jelenleg is
érvényben, illetõleg hatályban
Az Országgyûlés, noha a Magyarország Alaptörvénye címû jogszabály megalkotására vonatkozó
felhatalmazását a Magyar Köztársaság Alkotmányának 19.§ (3) bekezdésében foglalt rendelkezésbõl
eredeztette, az alapján kizárólag a Magyar Köztársaság nevû állam Alkotmányát alkothatta volna
meg, nem pedig a Magyarország nevû új magyar állam Alaptörvényét, tehát mivel erre a jogi aktusra
az Országgyûlés semmilyen jogszabályi felhatalmazással nem rendelkezett, így törvénysértõ volt a
szabályozás tárgya.
Mindezeken felül az Alaptörvény Nemzeti Hitvallás címû részében szereplõ szöveg szerint
Magyarország érvényes alkotmánya a történeti alkotmány is, és – tekintettel arra, hogy a Magyar
Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvényt az Országgyûlés csak az Alaptörvény negyedik
módosításakor, 2013. április 1-jén helyezte hatályon kívül(!), ezért, ha az Alaptörvény érvényes lenne,
akkor 2012. január 1. és 2013. március 31. között az Alaptörvény értelmében az országnak egyszerre
három alkotmánya is lett volna, jelenleg pedig kettõ, az Alaptörvény és a „történeti alkotmány”. Az
egyszerre érvényben, illetve hatályban lévõ több alkotmány mint jogi képtelenség mellett
megemlítendõ, hogy a szöveg nem tartalmaz arra vonatkozó felsorolást sem, hogy pontosan mely
törvények és jogszabályi rendelkezések alkotják a történeti alkotmányt. Taxatív felsorolás hiányában
a történeti alkotmány egy meghatározhatatlan fogalom, biztosan beleértendõ az Aranybulla,
Werbõczy Tripartituma, az 1848. évi törvénycikkek vagy ezek egyes részei, de beletartozhat a
kiegyezésrõl szóló 1867. évi XII. törvénycikk is, illetve a felsorolást ki-ki tetszése szerint bõvítheti. Ha
pedig a Nemzeti Hitvallás nem ismeri el „történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt
bekövetkezett felfüggesztését”, és ha az alaptörvény Alapvetés címû része R) cikkének (3) bekezdése
értelmében „az Alaptörvény rendelkezéseit történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell
értelmezni”, akkor ez egyben azt is jelenti, hogy bárki hivatkozhat akár egy középkori jogszabályra is a
bíróság elõtt, ha úgy gondolja, hogy az a történeti alkotmány része.
Az egyszerre érvényben, illetve hatályban lévõ több alkotmány jogi képtelensége azonban eltörpül
ahhoz a jogi képtelenséghez képest, amelynek köszönhetõen az Alaptörvény Nemzeti Hitvallás címû
részében a jogalkotó elõször érvénytelenné nyilvánította azt a jogszabályt, vagyis az 1949. évi XX.
törvényt, amelyre késõbb, a záró rendelkezésekben az Alaptörvény megalkotására kapott saját
felhatalmazását alapította. Az Alaptörvény ugyanis - teljességgel elhallgatva azt a tényt, hogy az
1949. évi XX. törvényt 1989-ben, annak érdekében, hogy az a kommunista diktatúra bukása után, a
magyar nép végleges alkotmányának népszavazással történõ elfogadásáig betölthesse az ideiglenes
alkotmány szerepét, olyan átfogóan módosították, hogy szinte csak a száma maradt ugyanaz -, elõbb
kommunistának bélyegzi és érvénytelennek nyilvánítja azt az alkotmányt, amellyel késõbb a saját
létét igazolja. A skizofrén jog- és történelemszemlélet további, érthetetlen megnyilvánulásaként
pedig a Nemzeti Hitvallás szövege „hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének, az
állami önrendelkezés visszaálltának” idõpontjaként nem 1989. október 23-át, a Magyar
Népköztársaságot felváltó új állam, a Magyar Köztársaság kikiáltásának és ezen új állam ideiglenes
alkotmánya hatályba lépésének napját jelöli meg, hanem az új alkotmányos rend kezdetét 1990.
május másodikától, az elsõ szabadon választott népképviselet megalakulásától számítja, holott egy új
állam egy új alkotmány hatályba lépésével jön létre, nem pedig azáltal, hogy új képviselõk ülnek be a
parlamentjébe.
A szürreálisan kaotikus helyzetet csak fokozza, hogy nem tisztázott az Alaptörvény helye a jogszabályi
hierarchiában sem. Az Alaptörvényt, noha az Alaptörvény szövegében sehol sem szerepel, hogy az
egy alkotmány lenne, mégis úgy emlegetik még alkotmánybírók is, mint a Magyarország nevû új
„állam” alkotmányát. Ebbõl logikusan adódik a kérdés, hogy akkor miért nem az a címe, hogy
alkotmány? Tekintettel arra, hogy az Alaptörvény öndefiníciója szerint nem alkotmány, ebbõl az
következik, hogy ennek a Magyarország nevû „államnak” nincs is egy egységes jogszabályba
szerkesztett alkotmánya. És ha ez a helyzet, akkor viszont azt a testületet, amely a jogszabályoknak az
Alaptörvénnyel való összhangját vizsgálja, miért hívják Alkotmánybíróságnak, és miért nem nevezik
Alaptörvény-bíróságnak? Vagy lehet, hogy a tisztázatlan összetevõkbõl álló, ún. történeti alkotmány
lenne ennek az „államnak” az alkotmánya, csak éppen errõl nem tud szinte senki? Egy ilyen
elképesztõen zavaros, a legelemibb logikai és jogalkotási szabályoknak sem megfelelõ, tragikomikus
alkotás nemhogy egy harmadéves joghallgatónak, de még egy általános iskolai tanulónak is
szégyenére válna.
Egy alkotmány és egy alaptörvény között az a különbség, hogy míg egy alkotmány egy államba
szervezõdõ embercsoport, egy társadalom közös alapértékeit, mûködésének alapelveit deklarálja,
addig egy alaptörvény az államnak az ezeknek az alapértékeknek és alapelveknek megfelelõ
mûködéséhez szükséges szervezetrendszerét és ennek legfõbb mûködési szabályait határozza meg. A
Magyar Köztársaság Alkotmánya esetében egyértelmû ennek a jogszabálynak a jogszabályi
hierarchiában betöltött helyzete, mert a Magyar Köztársaság Alkotmányának 77. § (1) bekezdése
kimondja, hogy az Alkotmány egyben a Magyar Köztársaság alaptörvénye is.
A fenti okok miatt az országgyûlési képviselõk által megalkotott, a Magyarország Alaptörvénye nevû
jogszabály új alkotmányként érvénytelen, új alaptörvénynek pedig alkotmányellenes, mert az
érvénytelenség miatt az ideiglenes alkotmány hatályban maradt, az ideiglenes alkotmány pedig
egyben a Magyar Köztársaság alaptörvénye is. Ahogyan jogi képtelenség az, hogy egy államnak
egyszerre két vagy több alkotmánya legyen, ugyanolyan jogi képtelenség az is, hogy egy államban
egyszerre két alaptörvény legyen hatályban. Az Alkotmánybíróságnak azonban – valamilyen oknál
fogva – még az sem tûnt fel, hogy az Országgyûlés a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949.
évi XX. törvényt csak majd’ másfél évvel az Alaptörvény hatályba lépése után, az Alaptörvény
negyedik módosításakor, 2013. április 1-jén helyezte hatályon kívül(!). Az Alkotmánybíróságnak
azonnal, hivatalból meg kellett volna semmisítenie az Alaptörvényt. Az Alkotmánybíróság mulasztása
az Alaptörvény hatályba lépésével, a Magyarország nevû képzõdmény létrejöttével alkotmányos
válságot eredményezett.
Magyarország Alaptörvénye, Nemzeti Hitvallás
„Nem ismerjük el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett
felfüggesztését.”
„Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt,
ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét.”
„Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát
1990. május másodikától, az elsõ szabadon választott népképviselet megalakulásától
számítjuk. Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének.”
Magyarország Alaptörvénye
ALAPVETÉS
R) cikk
(3) Az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és
történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni.
1949. évi XX. törvény, A Magyar Köztársaság Alkotmánya
Záró rendelkezések
77. § (1) Az Alkotmány a Magyar Köztársaság alaptörvénye.
2.3. A szerzõdés alanyainak, illetõleg a kölcsönös és egybehangzó akaratnyilatkozat hiánya miatt az
Alaptörvény mint szerzõdés sem jött létre
Az alkotmányok olyan megállapodások, amelyekben a közösségek tagjai a politikai hatalom
gyakorlásának tárgyában kötött társadalmi szerzõdésüket rögzítik. Ennek megfelelõen az Alaptörvény
megalkotói a „Nemzeti Hitvallás” címû preambulumban az Alaptörvényt szövetségként definiálták:
„Alaptörvényünk jogrendünk alapja, szövetség a múlt, a jelen és a jövõ magyarjai között.”
Szövetség, társadalmi szerzõdés létrejöttéhez szerzõdéskötés szükséges. A szerzõdés létrejöttéhez a
felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésére van szükség. Holt és még meg sem született
személyekkel szerzõdést kötni azonban fizikailag lehetetlen, a népszavazás elmaradása miatt pedig –
az Alaptörvényt elfogadó 262 országgyûlési képviselõ kivételével - ennek a szerzõdésnek a
megkötésével kapcsolatban a jelen magyarjai sem fejezték ki az akaratukat. Továbbá, mivel az
Alaptörvény nem definiálja, hogy kik „a magyar nemzet tagjai”, az sem állapítható meg, hogy kik
lennének a szerzõdés lehetséges alanyai: az országban élõ, magukat nem magyarnak valló
nemzetiségek tagjai beletartoznak-e ebbe a körbe, illetve a határon túli, magyar állampolgársággal
azonban nem rendelkezõ magyarok is részesei-e ennek a szerzõdésnek? A fentiek értelmében
megállapítható, hogy ez a szerzõdés a szerzõdés alanyainak meghatározatlansága, illetõleg a
kölcsönös és egybehangzó akaratnyilatkozat hiánya miatt egy színlelt szerzõdés, amely semmis. A
semmisséghez kapcsolódó jogkövetkezmény: az érvénytelenség. A semmis szerzõdés
érvénytelenségére bárki határidõ nélkül hivatkozhat. A semmisség megállapításához külön eljárásra
nincs szükség. Érvénytelen szerzõdés esetében a szerzõdéskötés elõtt fennállott helyzetet kell
visszaállítani.
Magyarország Alaptörvénye, Nemzeti Hitvallás
MI, A MAGYAR NEMZET TAGJAI, az új évezred kezdetén, felelõsséggel minden magyarért,
kinyilvánítjuk az alábbiakat:…
Alaptörvényünk jogrendünk alapja, szövetség a múlt, a jelen és a jövõ magyarjai között. Élõ
keret, amely kifejezi a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk.
1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvrõl
205. § (1) A szerzõdés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre.
207. § (6) A színlelt szerzõdés semmis; ha pedig az más szerzõdést leplez, a szerzõdést a
leplezett szerzõdés alapján kell megítélni.
234. § (1) A semmis szerzõdés érvénytelenségére - ha a törvény kivételt nem tesz - bárki
határidõ nélkül hivatkozhat. A semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség.
237. § (1) Érvénytelen szerzõdés esetében a szerzõdéskötés elõtt fennállott helyzetet kell
visszaállítani.
ÖSSZEGZÉS
Egy illegális és illegitim alkotmányozási aktus nem eredményezhet sem jogfolytonosságot, sem
jogutód államot, következésképp az országgyûlési képviselõk által alkotmányellenesen létrehozni
szándékolt új állam egy nemlétezõ jogi entitás, egy törvénytelen, SZERVEZETT MAGÁNHATALOM. Azt,
hogy az Alaptörvényt elfogadó országgyûlési képviselõk által teremtett közjogi állapot milyen
helyzetnek felel meg, az alábbi idézet érzékelteti:
„Ha a legalitást és a legitimitást kombináljuk, négy lehetõséget kapunk az alkotmányos szakadási
pontok leírására: a változás lehet a) legális-legitim, b) legális-illegitim, c) illegális-legitim, vagy d)
illegális-illegitim (a legalitást a szakadás pillanatára értjük, vagyis az a korábbi rend szerinti legalitást
jelenti). Hogy a fogalompáros által kialakítható négy negyed között milyen különbségek vannak,
könnyen belátható, ha egy-egy empirikus példát adunk rájuk, a fentiek sorrendjében (és köznyelvi
szóhasználattal): a) kiegyezéses hatalomváltás, b) államcsíny, c) forradalom és d) idegen
megszállás.”9
Az Alkotmány 2.§ (3) bekezdése értelmében mindenki jogosult és egyben köteles törvényes úton
fellépni a hatalom kizárólagos birtoklására irányuló törekvésekkel szemben. Amint arra Vörös
Imre, az Alaptörvény minden illegális és illegitim aspektusát az írásaiban egyébként fel sem táró,
volt alkotmánybíró is rámutatott az „Államcsínytevõk?” címmel megjelent esszéjében, a törvényes
úton való fellépés mint megszorító feltétel azonban csak arra az esetre vonatkozik, amikor valaki
még csak törekszik a hatalom kizárólagos birtoklására: „Ha már nem törekvésrõl, hanem befejezett
tényrõl van szó – vagyis a hatalmat már kizárólagosan birtokolják - a „törvényes” kitétel
értelmezhetetlenné válik, mert ennek a feltételnek a megkövetelése ellehetetlenítené magát a
„fellépést”. Ha a kizárólagos hatalombirtoklást intézményesítõ és mûködését garantáló
törvényeket be kellene tartani, akkor nem lehetne ellene fellépni.„ Tekintettel arra, hogy sem a
FIDESZ-KDNP pártszövetség klientúrájához tartozó alkotmánybírákkal feltöltött Alkotmánybíróság,
sem az ellenzéki pártok nem tettek semmit az államcsíny és a kizárólagos hatalomgyakorlás
megakadályozása érdekében, hanem asszisztáltak annak véghezviteléhez, ezért az ország
polgárainak kell fellépniük az alkotmányosság helyreállítása és a SZERVEZETT MAGÁNHATALOM
törvénytelen hatalombirtoklásának megszüntetése érdekében. Az Alkotmány az államcsíny és a
kizárólagos hatalomgyakorlás bekövetkezte esetére felmenti az ehhez, illetve az ennek
fenntartásához vezetõ törvények betartása alól az ország polgárait. Sõt, mivel még az Alaptörvény
értelmében is kötelezõ fellépni a kizárólagos hatalombirtoklás ellen, a kizárólagos
hatalombirtoklás ellen fellépõ polgárok akkor is jogszerûen járnának el, ha az Alaptörvény
érvényes lenne.
Azokat a személyeket tehát, akik az alkotmányosság helyreállítása és a törvénytelen
hatalombirtoklás megszüntetése érdekében lépnek fel, nem érheti semmilyen joghátrány. Azok a
személyek azonban, akik valamely, ebben az ál-államban folyó eljárásban – anélkül, hogy meg
tudnák cáfolni a jelen jogi állásfoglalásban szereplõ állításokat –nem veszik figyelembe az
alkotmányos ellenállást tanúsító polgárok arra vonatkozó tájékoztatását, hogy az eljárást
lefolytatni szándékozó személynek nincs eljárási jogosultsága, mert csak egy SZERVEZETT
MAGÁNHATALOM tagja, és nem tejesítik az eljárás felfüggesztésére vonatkozó felhívást, hanem
úgy próbálnak meg kibújni az Alaptörvény érvénytelenségérõl való önálló állásfoglalás felelõssége
alól, hogy ennek a nemlétezõ államnak valamely más nemlétezõ szervéhez vagy más áltisztségviselõjéhez
továbbítják az alkotmányos ellenállást tanúsító polgárok felhívását döntés
végett, vagy továbbra is alkalmazzák a SZERVEZETT MAGÁNHATALOM érvénytelen jogrendjét,
illetve továbbra is eljárnak a magát a magyar államnak kiadó SZERVEZETT MAGÁNHATALOM
nevében, azok a magyar társadalommal és az alkotmányos rend helyreállításáért fellépõ, az
alkotmányos kötelezettségük teljesítése érdekében alkotmányos ellenállást tanúsító polgárokkal
szemben elkövetett cselekményeikért büntetõjogi és kártérítési felelõsséggel tartoznak.
1949. évi XX. törvény, A Magyar Köztársaság Alkotmánya
2.§ (3) Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erõszakos megszerzésére vagy
gyakorlására, illetõleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes
úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.
Magyarország Alaptörvénye
ALAPVETÉS
C) cikk
(2) Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erõszakos megszerzésére vagy
gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton
mindenki jogosult és köteles fellépni.



















"Mert a zsidó mindent akar"!


Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Generálási idő: 0.93 másodperc
1,628,810 egyedi látogató