Hunok Nagy Szövetsége

Navigáció

Felhasználók

-> Online vendégek: 7

-> Online tagok: 3
LisaHoife, CharlesHoife, KennethExomi

-> Regisztráltak: 327
-> Legújabb tag: AlbertLus

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Emeld fel a fejed te büszke nép?!

HírekMagyarként újjászületni

Egy magyar dal meggyógyította, a magyar kultúra elb?völte, végül úgy döntött, hogy ? maga is magyarrá válik – íme Roxana Tudor bukaresti reklámmenedzser nem hétköznapi története

„A szívem magyar / Nincs bennem kérdés / Semmi nem tisztább / Nincs semmi más” – így szól Roxana Tudor Pont cím? verse, amelyben a magyar nyelv és kultúra iránti szerelmér?l vall. A dél-romániai születés?, bukaresti reklámmenedzser életét harmincöt évesen egy baleset fenekestül felfordította. Olyan spirituális élmények érték, amelyek hatására rádöbbent, hogy t?sgyökeres oltyán létére „mi egy vérb?l valók vagyunk”. Azóta id?t és energiát nem sajnálva törtet kitartóan a magyarrá válás útján, követve szíve parancsát. Roxana lapunknak mesélte el magyarrá válása csodás történetét.
Roxana Tudor 20180118 Roxanát mélyen elszomorítja a Romániában zajló gy?löletkeltés az autonómia kérdése körül.

– Honnan jött ez a magyarságtudat? Vannak magyar felmen?i?

– Egy szem se. Olténiában, Dél-Romániában n?ttem fel. Nyolc évvel ezel?tt kerültem Bukarestbe, hogy a szakmámban dolgozhassak – most egyébként üzletfejlesztési vezet? vagyok egy reklámügynökségnél. Korábban nem szimpatizáltam a magyar kultúrával, magyar szóval se nagyon találkoztam. Aztán egyszercsak rám zuhant egy könyvespolc.

– Egy könyvespolc?

– Igen, otthon. Majdnem eltörte a gerincemet. Ez 2015 májusában történt, onnantól kezdve hónapokig kórházról kórházra jártam, ágyhoz voltam láncolva, alig ettem, éjjel-nappal üvölthetnékem volt a fájdalomtól. Közben állandóan egy furcsa magyar zene visszhangzott a fülemben, amit talán egy hónappal a balesetem el?tt hallottam el?ször. Zámbó Jimmy egyik dala volt – tudom, nem a legmélyebb, legtartalmasabb zene – de számomra úgy hatott, mint valami mennybéli orvosság, amely enyhítette a fájdalmaimat, és megnyugtatott. Már lábadoztam, amikor elkezdtem kutatni a dal és az édes nyelv iránt, amelyen hozzám szólt. Próbáltam magyarul tanulni, a nulláról, f?leg az internet segítségével, eléggé keservesen. Még mindig nevethetnékem támad attól, ahogyan hiába próbáltam ezredszerre is megjegyezni a számok nevét vagy azt, hogy „csütörtök”. Bár egyébként hobbim a nyelvtanulás – beszélek angolul, franciául, olaszul, valamennyit bolgárul, portugálul és héberül is, egy kicsit németül, spanyolul, törökül és fársziul, a magyar lehetetlen küldetésnek t?nt. Egyszer majdnem feladtam, de már kés? volt: már a részemmé vált. Hiszem, hogy ami egyszer segített túlélni, veled marad egész életedben. Szóval vettem könyveket, magyar zenéket hallgattam – még mindig jobban éneklek, mint beszélek magyarul, nincs elég beszédrutinom, a hargitaiak szerint meg pesties a tájszólásom –, magyarokkal kezdtem barátkozni, ilyesmik.

– Mit szólt mindehhez a környezete?

– A családom és a barátaim rossz viccnek gondolták, remélték, ha meggyógyulok, abbamarad ez az egész. Mire mész a magyar nyelvvel? Kérdezgették. Hogy mire? Éppenséggel az életemet köszönhetem neki, és már nem is tudok nélküle élni. Fájdalmas és egyszerre csodálatos útja volt ez a boldogságnak. Végül ?k is elfogadták, hogy megváltoztam, s hogy a szívem már magyar. Azóta a munkahelyemen „magyar hölgy” a becenevem, a barátaim pedig már engem kérdezgetnek mint bennfentest magyar kultúráról, hagyományokról, gasztronómiáról. Engem pedig boldoggá tesz, hogy segíthetek nekik ráébredni a szó szerint mellettük él? csodára. Fénylik a tekintetem, amikor a magyarságról beszélek – szokták emlegetni. Persze vannak románok, akik átkoznak azért, mert „átléptem a másik csapatba”, árulónak és még rosszabbnak neveznek, de ez már lepereg rólam. Az ? problémájuk, ha ennyire sz?k látókör?ek. A magyarok viszont tárt karokkal és nyitott szívvel fogadtak, úgy bántak velem, mint családtagjukkal. Ez nagyon megindított, olyan jó volt átölelni ?ket, és könnyes szemmel velük énekelni az Ismer?s Arcoktól a Nélküledet… S száz meg száz üzenetet kaptam, ismeretlenekt?l, a legtöbb így szólt: „Le a kalappal!”, vagy „A szívek nagykövete vagy!”, vagy éppen „Te egy oltyán vér?, magyar szív? csodabogár vagy!”, és még sok más. Sokszor könnyezve olvastam ?ket. De gy?jtöm a múlt lenyomatait is.

– Például?

– Régi magyar képeslapokat. Az öcsémt?l kaptam egyet a balesetem után, amit Székelyudvarhelyr?l küldtek Kolozsvárra még a világháború idején, egyb?l beleszerettem a városba. Azóta keresem az ilyesmit, száztíz éves a legrégebbi darab. Régi dokumentumokból, személyi okmányokból is van már vagy hetvenem a mai Magyarországról és Erdélyb?l egyaránt, iskolai igazolványtól kezdve egy 1892-es költségvetési nyilvántartásig. Egy magyar úriember egy igazi kincset, az ükapja 1877-es katonaigazolványát ajándékozta nekem, ez nagyon megindító volt. De régi magyar könyveket is elkezdtem gy?jtögetni.

– Volt korábban Magyarországon?

– Igen, Budapest a balesetem el?tt is szerelem volt els? látásra, ahol rögtön otthon éreztem magam, talán azért is, mert én is a Duna mellett n?ttem fel, na meg a sok m?emlék, az épületek, a Parlament, a leveg?, a nevetés, a vendégszeretet, ezek így egyszerre érintettek meg. Talán el?jel volt? Mintha az ?seim hívtak volna a szent földjükre, hogy rádöbbenjek, a szívem ide tartozik. Amikor Jókai Mórtól olvastam az És mégis mozog a földet, leny?gözött, mennyire úgy írta le a korabeli f?várost, ahogyan én is elképzeltem. Keserédes érzés volt, nem véletlenül vigad sírva a magyar. Sajnos a munkám miatt azóta sem jártam Budapesten. De, mint egy kedves ismer?söm mondta, „ami késik, az jön”. Rengeteg kedves meghívást is kaptam már oda, és biztosan nem úszom meg könnyek nélkül a látogatást, az érzést, hogy rokonokhoz érkeztem. És természetesen virágot is viszek Zámbó Jimmy sírjára, hálából, hogy megnyitotta a fülemet az édes magyar nyelvre.

– Gondolom, azóta szélesedett a zenei palettája.

– Persze, hiszen otthon, a munkahelyemen és útközben is magyar zenéket hallgatok. Mindenev? vagyok: a székely himnusz volt a cseng?hangom, de a már említett Ismer?s Arcok, Edda M?vek, Omega mellett Koncz Zsuzsa, Rúzsa Magdi, a Budapest Bár és még sok más is belefér.

– Mit ajánlana bel?le a román barátainak, és mit a magyaroknak?

– Román ismer?seimnek Lajkó Félixt?l szoktam ajánlani A madárnak cím? dalát, a magyaroknak pedig Ciprian Porumbescu Ballada heged?re és kórusra cím? m?vét vagy a jól ismert Pacsirtát, Lakatos Sándor zenekara el?adásában. A zene összehozza a nemzeteket. De az irodalom is fontos. Bár a legközelebb Vörösmarty Mihály Szózata áll hozzám, a románoknak egy másik kedvenc versem, József Attila Tedd a kezed cím? versét szoktam ajánlani, a magyaroknak pedig hasonló okokból Nichita St?nescu Egy kérdés cím? versét. Ez Tóth Irén fordításában így hangzik: Mondd: ha elkapnálak valamikor, / és megcsókolnám a talpadat, / ugye sántítanál kissé utána, / félve, hogy eltaposod csókomat?

– Ha a zene összeköti a nemzeteket, talán a gasztronómia is. Mi a kedvenc magyar étele?

– Természetesen a gulyás, gyakran f?zök is, emellett szeretem a paprikást, a meggylevest, a pörköltet és a pacalpörköltet, a kolbászt és még sok mást. Amíg ettem cukrot, odavoltam a kürt?skalácsért, mézeskalácsért, dobostortáért. Nagy kedvencem a Csíki sör is. Ha tehetem, Bukarestben is ellátogatok a hagyományos magyar piacra, néha velem tart a Kolozsvárott él? öcsém is. De rossz ennyire távol lenni a magyar világtól! Hiányzik a nyelv, az emberek, a székelyföldi mindennapok, ezt nem pótolja sem a magyar tévé, sem az internet.

– Miért nem költözik magyar vidékre?

– Sajnos még nem tehetem meg, a munkám miatt. Így maradnak a s?r? utak Csíkszeredába, az ottani barátaim az én „magyar családom”. Megható, amikor hazahívnak, Szeredába, s az is megindító volt, amikor egyszer búcsúzkodás közben egy kiváló magyar úriember azt mondta: „Roxana, mi egy vérb?l valók vagyunk!” Itt írtam meg Pont cím? versemet is arról, mennyi minden köt a magyarsághoz. Csíkcsicsóba is hívtak a hagyományos káposztafesztiválra, még emlékplakettet is kaptam – nos, nem találtam szavakat. A népviseletek közül viszont a hargitai a kedvencem, varrattam magamnak egyet és büszkén hordom, a születésnapomon ebben mentem dolgozni is. Amire még nagyon vágyom, hogy egyszer magyar állampolgár lehessek, hogy papírom legyen arról, hogy az én népemhez tartozom, az én arany magyar nemzetemhez – err?l is írtam egy verset, mint egy honvágytól szenved? kisgyerek. Sokszor annak is érzem magam, hiszen harmincöt évet éltem le románként, és magyarként születtem újjá. Egy gyermekként, akinek minden új ebben a magyar világban, és mindenr?l többet akar tudni. Minden este elimádkozom a Miatyánkot magyarul, és remélem, a Jóisten is segít majd, hogy támogassam a magyar szellemiséget a világon





Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Generálási idő: 1.58 másodperc
2,407,937 egyedi látogató