Hunok Nagy Szövetsége

Navigáció

Felhasználók

-> Online vendégek: 4

-> Online tagok: 0

-> Regisztráltak: 402
-> Legújabb tag: Wilsonber

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

A Székelyek testvéreink

Hírek


BRENTA MENTI CSATA

Az els? tulajdonképpen a kalandozások nyitányának is tekinthet?. 899-re a magyarok Pannóniát leszámítva jóformán az egész Kárpát-medencét birtokba vették. Ha már ott voltak, hát Arnulf keleti frank király gyorsan fel is bérelte ?ket, hogy támadják meg ellenfelét, Berengár itáliai királyt, így segítve ?t a császári cím megszerzéséhez.

Eleink nem is tétlenkedtek sokat: egy körülbelül 5000 f?s sereget indítottak meg, melyet feltehet?leg Árpád egyik fia vezetett. A nyár folyamán végigrabolták a Pó-síkságot, szeptemberben pedig már Berengár székvárosánál, Paviánál jártak. Berengár természetesen nem sokat váratott magára, s lovagseregével megindult a magyarok ellen. Az itáliai király azonban nem volt járatos a magyarok színlelt visszavonulásra épül? taktikájában, így amikor azok „menekültek”, Berengár a kisebb utóvédeket legy?zve lelkesen követte ?ket a Brenta folyó partjára, pontosan oda, ahová a magyarok akarták. Berengár szekérvárral vette körbe táborát. Szeptember 24-én a magyarok a folyón villámgyorsan átúsztatva meglepetésszer? támadást indítottak. Az agilis könny?lovas sereggel szemben az egyébként jelent?s túler?ben lév? itáliai lovagok gyakorlatilag csapdába kerültek a szekerek mögött, így harcuk rövid úton pánikszer? menekülésbe fordult át. Maga Berengár is csak közkatonának öltözve tudott visszamenekülni Paviába. A magyarok elsöpr? gy?zelmet arattak.

Ezek után az már csak természetes, hogy – számottev? ellenállás nem lévén – a telet is Itáliában töltötték, hogy további zsákmányszerzésre kihasználhassák a helyzetet. Csak a következ? év tavaszán tértek vissza a Kárpát-medencébe. Arnulf azonban még 899. decemberében meghalt, így a vele kötött egyezséget a magyarok érvénytelennek tekintették, s visszafelé jövet elfoglalták Pannóniát a keleti frankoktól.

AZ 1051-ES német NÉMET HADJÁRAT

A következ? esemény, az államalapítás korának egy tipikus eseménye. A fiatal magyar állam az XI. században évtizedekig harcolt a német függés elkerüléséért. Ez egy rövid id?szakot, az Orseolo Péter második királysága (1044-46) alatt h?béri függést leszámítva sikerült is. Ennek a harcnak volt az egyik legragyogóbb sikere III. Henrik császár 1051-es támadásának a visszaverése.

A császári er?k több irányból törtek I. András országába. Maga III. Henrik Stájerország fel?l a Dunántúlon keresztül tört az ország belseje felé. Egy másik sereg északabbra, a Nyitra folyóig nyomult. Az utánpótlást hajók szállították a Dunán, melyet Gebhard regensburgi püspök biztosított. A magyar er?ket a király testvére, Béla herceg irányította. Sokáig kerülte a nyílt összecsapást, inkább felperzselt föld taktikáját alkalmazva engedte egyre beljebb az országba az ellenséget. Eközben egy másik sereget a németek hátába küldött, akik a Zala és a Rába völgyét megszállva elzárták Henrik visszavonulásának útját. Ami a krónikák szerint ezután történt, annak valóságosságáról megoszlanak a vélemények. A Képes krónika így ír: „Gebhard püspök eközben Gy?rbe érkezett, levelet küldött Henrik császárhoz, tudakolta t?le, hol várjon reá. Isten akaratából András király kóborlói elfogták és a király elébe vezették a levél viv?jét. Amikoron Miklós püspök tolmácsolásából megértették a levél tartalmát, Gebhard püspöknek feleletet írtak levélben, és azt elküldték neki holmi jövevénnyel; ez úgy tett, mintha a császár küldené, elvitte Gebhard püspöknek a levelet, melyben ilyenféle állt: „Tudd meg, kiváló Gebhard püspök, birodalmunk nagy és veszedelmes ügyei arra kényszerítenek minket, hogy Magyarországból Németországba térjünk meg: ellenségeink ugyanis megszállották birodalmunkat. Eredj hát sietve, rontsd el a hajókat, amilyen gyorsan csak tudod, és siess utánunk Regensburgba; Magyarországon ugyanis te sem vagy többé biztonságban.” Megértvén ezt Gebhard püspök, hamar Német­országba futott.” Vagyis a magyarok egy, a császár nevében kiadott hamis levéllel visszaküldték a német utánpótlást a birodalomba.

A nyílt csatát kier?szakolni még mindig nem tudó, de most már folyamatosan magyar támadásoktól zaklatott, és minden szükséges utánpótlásban hiányt szenved? császári sereg ezután a Vértesen keresztül nyomult a remélt utánpótlás felé, ami természetesen már messze járt. (A legenda szerint a német katonák ekkor eldobált vértjei után kapta nevét a Vértes hegység.) Az ekkor már szabályosan menekül? sereget a magyarok teljesen bekerítették. III. Henrik császár megtépázott seregével végül Kapuváron át tudott kitörni a Magyar Királyságból, s október végére ért Hainburghoz, teljes vereséget szenvedve.

FISCHA MENTI CSATA

A harmadik csata nagyrészt ismét csak a német hatalmi törekvések következménye volt, de már jóval az államalapítás után, a XII. századi Magyar Királyság történetében. Az ütközet el?zménye röviden annyi, hogy Borisz, Könyves Kálmán el?zött feleségének a fia az 1140-es években kedvez?nek ítélte a politikai helyzetet a magyar trón megszerzéséhez, III. Konrád német királyhoz folyamodott tehát segítségért. Konrád természetesen igencsak örült volna egy hozzá h? magyar királynak, így bár fegyvereseket nem adott neki, azt megengedte, hogy német területen sereget gy?jtsön. Borisz f? támogatója ebben Jasomirgott Henrik osztrák ?rgróf és bajor herceg volt.

1146-ban aztán ez a német sereg egy váratlan támadással betört az országba, és elfoglalta Pozsonyt. II. Géza magyar királynak sem kellett több, nagybátyjával, Belos bánnal azonnal sereget vezettek a város visszafoglalására, ami rövid úton meg is történt. Géza azonban ennyivel nem elégedett meg, s még az 1146-os esztend? ?szén kihasználta, hogy Konrád épp Lengyelországban hadakozott, s betört osztrák területre.

A hadjáratban részt vev? seregek létszámáról egyik oldalon sem tudunk biztosat. A Képes krónika szerint Konrád, bár maga nem volt jelen, de „Németországnak majdnem minden erejét Magyarország elpusztítására indította”, Jasomirgott Henrik pedig „Szász- és Bajorország minden harcosát magával hozta”. Freisingi Ottó krónikája szerint a magyar sereg is legalább hetvenezer f?b?l állt. A középkori viszonyok ismeretében természetesen mindkét állítás túlzásnak tekinthet?, viszont jól érzékeltetik, hogy valószín?leg mindkét oldalon jelent?s er?k vonultak fel. A Fischa és a Lajta folyók között lezajlott csata leírását illet?en azonban – egyéb forrás nem lévén – mindenképpen a krónikákra kell hagyatkoznunk.

Ami valószín?nek látszik, hogy a magyarok oldalán jobban m?ködött a felderítés, mert míg Géza és Belos pontosan értesültek az ellenség hadmozdulatairól, addig Henrik sokáig azt sem tudta, hogy a magyarok már a Lajtán túl járnak. Amikor pedig a magyarok által felgyújtott házak füstjét meglátta, azt hitte, hogy az ellenség visszavonult, és csak saját táborát gyújtotta fel. Seregével megindult tehát a magyarok üldözésére, s így a rendezetlenül el?renyomuló német sereg egy fegyelmezett rendben feléje tartó magyar sereggel találkozott. Ennek ellenére az összecsapás kezdetben német sikereket hozott: a nehézfegyverzet? németek megfutamították a beseny?k, és székelyek alkotta el?hadat. Csak a Belos bán vezette f?sereg kemény ellenállása állította meg ?ket, így itt kemény küzdelem bontakozott ki. A bánnak azonban sikerült serege egy részével az ellenség mögé kerülnie, nehéz helyzetbe hozva azt. Ekkor indult meg a II. Géza király vezette lovagokból álló tartalék támadása, amely végül eldöntötte a csatát. A németek most már menekültek, a magyarok pedig egészen a Fischa folyóig üldözték ?ket. Ez volt az els? alkalom, hogy egy magyar sereg nyílt csatában gy?zött le egy nagy lovagi sereget.















Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Generálási idő: 3.47 másodperc
4,414,802 egyedi látogató