Hunok Nagy Szövetsége

Navigáció

Felhasználók

-> Online vendégek: 3

-> Online tagok: 0

-> Regisztráltak: 401
-> Legújabb tag: cwamjqhmic

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Öreg Isten kardja ha újból megcsillan

HírekÖreg Isten kardja, ha újból megcsillan...
Wass Albert : Az utolsó táltos...

Magosan a Balaton kék vize fölött a Badacsony sziklái még ma is tele vannak titokzatos, sötét barlangi üregekkel. Ide menekült üldöz?i el?l az utolsó magyar táltos is. Mikor aztán már nagyon öreg lett, egy szép napon elhatározta, hogy elbujdosik örökre az idegenek által megszállt nyugati gyep?r?l.

A magos, szikár vénember, a táltosok hosszú, fehér talárjába burkolózva, lassan aláereszkedett a sziklás hegyoldalon. Tarisznya volt a vállán, abban szárított hús, t?zgyújtó szerszám és néhány pogácsa. Hóna alatt pedig egy cserzett b?rbe göngyölt kard.

Bár hosszú fehér talárja szinte beleolvadt a hólepte tájba, szálas alakját mégis felismerte a tihanyi ?rszem, amint lassú, méltóságteljes léptekkel haladt át a befagyott tavon.

– Ott megy a táltos – rikkantotta el magát a torony ?re. – Fogjuk el élve!

Csörömpölt a tihanyi zsoldosok fegyverzete a Balaton jegén, de a vén táltos nem eredt futásnak. Még csak a fejét sem fordította hátra. Lassú, nyugodt léptekkel haladt a maga útján, keresztül a befagyott tavon, a szemközti part biztonságot ígér? s?r? erd?ségei felé. Tudta, hogy sorsa Isten kezében van, s nem ember szándékában.

A távolság egyre fogyott. Már k?hajításnyira sem voltak, s úgy látszott, hogy hamarosan beérik üldöz?i, amikor egyszerre csak retteneteset dördült lábuk alatt a Balaton, s a tó teljes hosszában, parttól partig meghasadt a jég. A repedés széles árkában meghullámzott a magyar tenger haragos vize, és megállásra kényszerítette az üldöz?ket.

– Hála néked és áldás, vizeknek Ura! – morogta halkan az öreg táltos, és lassú, nyugodt léptekkel folytatta útját a tavon át az erd?k felé.

Attól a naptól kezdve minden télen hasonló módon meghasad a Balaton jege. A nép rianásnak nevezi ezt a félelmetes tünetet.

Mire elérte a rónaság végét, az erdélyi hegyek lábainál kifogyott minden ereje. Az els? tölgyfa alatt összeesett. Mikor újra magához tért, kis fakunyhóban találta magát. A nyitott ajtón át kiláthatott az erd?re.
A fák lombja sárgult már. ?sz volt. Egy asszony hajolt föléje.
–Hol vagyok?– kérdezte az öreg táltos. – Ki vagy te, leányom?
– Látóasszony vagyok – felelte az asszony –, gyógyítom a népeket, ahogy anyámtól tanultam volt.
– Akkor mennem kell innen – sóhajtott fel a vén táltos és megpróbált felkönyökölni –, még bajt hozok reád és megégetnek mint boszorkányt.
Az asszony szelíden rámosolygott.
– Már nem égetnek boszorkányt többé magyarok földjén. Kálmán király törvényben mondta, hogy nincsenek boszorkányok.

Az öreg táltos hosszasan, elgondolkozva nézett az asszonyra. Aztán csak annyit mondott: – Bölcs ember lehet ez a Kálmán. Áldja meg ?t a magyarok Istene! – Úgy legyen! – tette hozzá halkan a látóasszony.

Az öreg táltos ott telelt át az erdei kunyhóban. Mikor a tavaszi csermelyek lehordták a hegyekb?l a havat, s járhatóvá váltak a gerincek, a látóasszony átvezette a hegyeken a Maros folyó völgyébe. Innen aztán továbbment Erdély gyönyör? néma hegyei közé, székelyek völgyére. Ott, a székely hegyek szívében, az öreg táltos egyszerre csak megérezte, hogy útjának végére ért. Hazaérkezett.

A vén táltos kiválasztotta a székelyek legjobbját, egy bölcs és bátor erd?lakót és megkérte, hogy vezesse ?t fel a legmagasabb sziklacsúcsra. Mentek fölfele egy keskeny, meredek csapáson, fel a tet?re, ahol a gerincek mind egybefutottak az égbe. Amikor felértek végre a tet?re, csak magukban voltak. Fölöttük a végtelen kék égbolt, alattuk a végeláthatatlan erd?k.

Az öreg táltos lassan elkezdte kigöngyölíteni a cserzett b?rbe csavart, annyi sok esztend?n át féltve ?rzött kardot. Acélja csillogott a napfényben. Markolata tiszta aranyból volt, és a pengéjén az ?si ékírás jelei.

A székely elolvasta a felírást és térdre roskadt. – Isten kardja...! – szakadt fel bel?le a szó.

– Géza Úr ideje óta ?rizzük ezt a szent kardot. El?deim közül többen életükkel fizettek, amiért nem árulták el rejtekének helyét, s én egy életen át bujdostam érette. Most el kell rejtsük itt fent, ahol biztos helyen lehet. Te fiam, tedd le a nagy esküt, ?si szokás szerint, hogy nem árulod el a titkát soha senkinek. Meg kell ígérned azt is, hogy gondját viseled. Évente egyszer fel kell jönnöd ide, egyedül, megtakarítanod, befaggyúznod és tiszta ruhába csavarnod. Gondoskodnod kell arról is, hogy amikor a te id?d is eljön, legyen valaki méltó arra, hogy átadhasd neki a szent kard titkát és gondozásának felel?sségét.

A székely meghajtotta a fejét. – Esküszöm az él? Istenre, Isten egyszülött Fiára, az Úr Jézus Krisztusra –, mondta áhítatosan suttogva. Majd felemelte a fejét és hangja megcsendült keményen. – Esküszöm a Napra meg a Holdra, Csillagokra, Szelekre, Vizekre és a Szent Anyaföldre, hogy életemmel ?rzöm, védelmezem és gondozom Isten kardját.

Azóta századok jöttek és mentek, s a székely népnek ott, Erdély hegyei közt kevés békessége volt a századok során. De bármilyen nehéz is volt az élet, mindig volt a székely hegyek közt egy ember, ugyanabból a vérb?l való székely, aki apjától vette át a nagy titok tudását és évente egyszer felment egymagában a havasokba, hogy gondját viselje Isten kardjának.

Isten kardja ott van ma is valahol. Ma is van valaki, aki szóról szóra tudja nem csupán az eskü minden szavát, de az utolsó táltos búcsúszavait is, amiket annak az els? székelynek a fülébe súgott, amikor már olyan közel volt a halálhoz, hogy beszélni is alig tudott.

„Isten kardja csak akkor csillog majd újra és vezeti gy?zelemre megint a hunok, s magyarok ivadékait, amikor egyek lesznek újra, mint a hajdani id?kben, egy szándék, egy akarat, egy cselekedet, Öreg Isten parancsa szerint!”.

Mindenki tudja ezt ott fent a hegyekben, s mindenki imádkozik érte, nap nap után, évr?l évre, évszázadról évszázadra, hogy ez a nap, amikor egy akarattá válik újra minden magyar, miel?bb eljöjjön.
Mert hamarosan el j?! Áldás Hunniára...












Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Generálási idő: 2.64 másodperc
4,399,596 egyedi látogató